Tangerine Dream – Mandarin álom – Kellemes elszállást!
Annyira talán ismertek már, hogy zeneőrült vagyok. Alapból rock és metál fan, de valójában mindenevő. A chilltől a klasszikusig, a reggaetől az elektronikusig minden zenét meghallgatok (mulatós kizárva!). Így, amikor a U-cső feldobott egy Tangerine Dream lemezt, azt mondtam: Jöjjön! És ha tovább olvastok, akkor most evvel kapcsolatban mesélek valamit…
Kezdem ott, hogy gimnazistaként rengeteg minden érdekelt. Én akkoriban jártam gimibe, amikor olyan nevek uralták a listákat, mint az ELP (Emerson, Lake & Palmer), a Kraftwerk, vagy éppen Jean Michel Jarre. És bár, mindig is a gitár volt a kedvenc hangszerem, de a szintetizátor újdonsága és különleges hangja akkortájt elkapott és magába húzott, megnyitva előttem egy más világot. Ez persze erősen betudható az ELP-nek, ahol a billentyűs főszerepet kapott. Innen már csak egy lépés volt Bartók és Muszorgszkij (persze ELP átdolgozásban) és utána a többi őrül szintis felfedezése.
Így nyílt ki a szemem (pontosabban a fülem) Isao Tomitára (Pictures at an Exhibition), Vangelisre (La Féte Sauvage, Chariots of Fire), a már említett Kraftwerkre (ott voltam a Kisstadionban, amikor erre jártak) és J.M. Jarre-ra (Oxygene, Equinoxe). Így ismertem meg Klaus Schultzét, és a Tangerine Dream (TD)-et is. És – bevallom – őket nem is igazán hallgattam a gimi óta. Ezért is volt egy reveláció rácsodálkozni ismét, és konstatálni, hogy a TD semmit nem változott!
Annyira nem, hogy le vagyok tőlük nyűgözve (ennyi év után ismét)! Hogy a fenébe tudnak még mindig ilyen jó zenét összehozni ugyanazon kb. 10 hangból? Mutatom is, hogy miről beszélek, ez a videó, amibe belebotlottam:
Ez egy több, mint 2 órás koncertvideó, amit számos látványos klip tesz vizuálisan is értékelhetővé. De itt úgyis a zene a lényeg!
Ám, mielőtt nekiszaladok a zenének, egy pár háttér infó (és bevallom, itt most a wikit hívtam segítségül, végül is mindenre én sem emlékszem): E német csapatot 1967-ben Edgar Froese alapította Nyugat-Berlinben. A gyakori tagcseréknek köszönhetően olyan neves zenészek fordultak meg benne, mint például Klaus Schulze, Christopher Franke, Peter Baumann és Johannes Schmoelling.
Zenéjük – amely az elektronikus zene szinte minden irányzatára hatott (az ambienttől kezdve az elektromos tánczenékig) – kezdettől fogva (bár, ha hiszitek, ha nem: ők eredetileg rockzenekarként indultak) az experimentális zene és az elektronikus eszközök összeházasítására épült. Jóval elvontabb és kevésbé populáris jellegűek voltak, mint a nyolcvanas évek elejének űr-zenéje (space rock á la Pink Floyd/Omega – RIP Mecky!). A Tangerine Dream a kilencvenes években elindult elektro-hullámra, vagy akár magára az ambient műfaj egészére komoly hatást gyakorolt, sőt szerintem ez utóbbi műfaj megszületésében elhanyagolhatatlan érdemük volt. A hetvenes évek végétől azonban nyitottabbá váltak az olyan populárisabb zenék felé, mint a filmzenekészítés, vagy a new age. Vagyis, jól helyezkedtek, ám sajnos Edgar Froese 2015.01.20.-i halálával gyakorlatilag megszűnt az eredeti zenekar.
Eddigre viszont a Tangerine Dream több mint száz (!) albumot jelentetett meg közel 40 év alatt, nem számítva a különböző nem hivatalos kiadásokat, koncert-felvételeket, válogatásokat, kislemezeket, stb. Azért ez nem semmi!
Na szóval, hallgatom-hallgatom a mellékelt videó zenéjét, és kezdett bejönni a muzsika. Aztán rájöttem, miért jön be ez a videó: Van benne gitárszóló is! S, bár elsőre hihetetlen – hiszen itt minden elektronikus és billentyűs zene- de mégis. A videón kb. 58 perckor beindul egy dallam. És – mondhattok, amit akartok – de ez itten igenis egy gitárszóló (akar lenni)! Na, persze – mit tagadjam – a nosztalgia faktor is bejátszott: bírtam én őket akkoriban nagyon is. Most megint megfogtak.
A koncertvideó egy 2016-os svájci előadást rögzített, ahol a 3 tagú zenekar (Thorsten Quaeschning – zenekarvezető, szintetizátor, dobok, gitár, vokál; Ulrich Schnauss – szintetizátor és egyéb billentyűsök; és Yoshiko Yamane – elektromos hegedű, cselló és egyéb vonósok) ad elő némi szférikus zenét. A tracklistet nem írom ide, a videó alatt megtalálható.
Yoshiko, Thorstein és Ulrich
Egy jól összerakott zenefolyam, ami a régebbi és újabb dalokból egyaránt tartalmaz párat, de oly mesterien egybefolyatva, hogy nem érezni a keletkezésük közben elrepült időt. A színpadi show nem egy nagy szám, de ezt amúgy is becsukott szemmel kell hallgatni!
Ami engem a videó hallgatása közben meglepett, az az, hogy a Tangerine Dream mennyire felismerhető. Ugyanolyan a hangzásuk ma is, mint amikor megismertem őket (de, mint fent elmondtam, közte eltelt több mint 2 évtized). A hangzásuk, a dallamvezetésük jellegzetes, de a nagy nevek mind ilyenek: már az első 10 mp után tudod, kit is hallasz. Zeneileg kategorizálhatatlan. Nem elektro (egy frászt nem az!), nem ambient (akkor micsoda?), de nem is chill – egyszerűen csak Tangerine Dream. Egyedi és beazonosítható hangzás; nem egy Aes Dana, nem is egy Carbon Based Lifeforms – de, hol is volnának ők a TD nélkül? Ők azok, akik voltak és maradtak: a Tangerine Dream.
És ezzel mindent el is mondtam!
Dőljetek hátra, elő a fejhallgatót, és indulhat a varázslat…
Görgessetek fel, és, ha még nem szólna a zene, akkor tessék bekapcsolni!
…
A narancsot, és a vele kapcsolatos álmaimat meg most hagyjuk! (Pedig esküszöm mernék nagyot álmodni!) Végül is, ez nem egy politikai blog, hanem a Holdkomp. Itt most csak a zenéről van szó.
Enjoy!
I have spoken.
