日本語のような釣り

A japánok alapvetően nem voltak mindig szupergazdag technokrata mizantróp perverzek, mint mostanában. Mármint nem voltak annyira gazdagok korábban, viszont ugyanúgy feltétlen hívei voltak az egyszerűsítésnek, aminek számtalan jó cuccot köszönhetünk. A tenkara is egy ilyen dolog.

Japán horgász és halásznemzet. Elképesztően népszerű a legyezőhorgászat, mert az egész országban rengeteg nagyesésű folyó található, ahol ez a műfaj rendesen otthon érzi magát. A nálunk őshonos stílusok különféle mutációi is jelen vannak, de a prioritást – mint annyi más helyen, köztük az amcsiknál – a ragadozó halak horgászata élvezi.

Általában ez alatt a műcsalis horgászat különféle változatait kell érteni. Ezeknek a módszereknek a közös jellemzőjük, hogy a horgász a klasszikus, helyhez kötött peca helyett egy sokkal aktívabb, helyváltoztatós tevékenységet végez, gyakorlatilag becserkészi a halat. A műcsalis horgászatnak pedig két nagy csoportját különböztetjük meg: amit legyezőzsinórral kell végezni és amit nem.

Az előbbi egy különleges dolog, mert pergetésnél esetben a műcsalit el tudjuk juttatni kellő távolságra a horgásztól azáltal, hogy a műcsalinak van kellő súlya ahhoz, hogy el tudjuk hajítani, a legyezésnél viszont annyira könnyű a műlégy, hogy saját súlyánál fogva nem tudnánk bedobni. Ezért van szükség olyan speciális felszerelésre, ami valójában a vastag zsinórt hozza mozgásba a levegőben, hogy aztán eljuttassa a végére felszerelt kis horgot, azzal a pár szem tollal, amire jó eséllyel rákap a pisztráng, lazac vagy éppen balin.

Na, a japánok rájöttek, hogy essen a fasz bele abba, hogy két marékban elfér egy átlagos legyezőcucc, meg amúgyis kinek van arra pénze: párszáz éve feltalálták a tenkarát, ami nem más, mint a felszerelési szempontból amúgyis kőegyszerű legyezés még jobban leegyszerűsített változata, aminek a lényege, hogy az orsót is lespórolják a botról és egy fix hosszúságú kanócon kínálják fel a halnak a csalit.

Zsinór, előke (ez egy vékonyabb, átlátszó zsinór, ami a csali és a főzsinór közé kerül), műlégy, egy csipesz és a szokásosnál hosszabb legyezőbot: ez kell a tenkarához. Az avatott szemlélő rögtön rájön, hogy ez bizony olyan, mint a spiccbotozás, csak műléggyel és nem is nagyon jár messze. A tenkara gyakorlatilag egy tűspicces, karbonszálas horgászbot, ami a szokásosnál lágyabb, hogy a dobás során kellően feltöltődjön, hogy a levegőben hirtelen megállítva mozgásba hozza és “kiterítse” a zsinórt a levegőben, lágyan vízre helyezve a műlegyet.

Lényegében az összes hazai vízfelszíni ragadozó fogható vele, még a balatoni küszök (olaszosan snecik) is.

A tenkara botok jelenleg csak az internetről beszerezhetőek, aranyáron. Az ebay és az aliexpress azt gondolom, hogy az egyedüli forrás jelenleg a magyar ember számára, ha leszámítjuk az elképesztően drága amcsi oldalakat, amik japán importtal dolgoznak. Akinek kedve van megépíteni a cájgot, az megrendelheti alkatrészként is, de ez nem a nullkilométeres legyezőhorgászok játéka.

Az általános hossz 12 vagy 13 láb, attól függően, hogy mennyire nyílt terep az, ahol horgászunk. Lehet kapni kisebb és nagyobb botokat is: közös jellemzőjük, hogy a spiccbotokkal ellentétben sokkal kisebbre, akár 40 centisre is összecsukhatók, ami ideálissá teszi őket utazáshoz.

Aki nem akar bajlódni a külföldi rendeléssel, az esetleg megpróbálhatja a tűspicces botját felszerelni tenkarára. A későbbi anyázást elkerülendő valami kimondottan könnyű, 3.6-4m körül tűspiccessel kell próbálkozni, mint például a Daiwa Speed Whip. Ez az egyetlen, amit láttam működés közben és valamenyire hasonlított a karakterisztikája. Esetleg a Tubertini gyárt még hasonlót, a Tubertini Action Bleaket, de ezt óvatosabban terheljük, nem balinvadászatra termett.

Végezetül jöjjön egy bemutató videó a Tenkara USA-tól, amiben remekül bemutatják, hogy hogy néz ki ez a sport a gyakorlatban: