HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

CelluloidOlvasnivaló

The Old Guard S01E01 – egy Netflix franchise kezdete

Július tizedik napján érkezett a Netflix előfizetéses filmcsatornára a The Old Guard című egész estés, színes-szélesvásznú saját gyártású eposz. Amiről rögtön az elején le lehet szögezni, hogy filmnek csapnivaló, sorozatnyitó epizódnak a maga két órás terjedelmével viszont túl hosszú.

A halhatatlan gárda – szól a magyar cím, ezt felejtsük is el, mert a film szereplői (spoiler) nem halhatatlanok, a négy fős különítményt pedig túlzás lenne gárdának nevezni, a guard szó a sztori szerint inkább valamiféle védelmezőket takar, hőseink az évszázadok során a jókat védik a rosszak ellen. Persze még mindig valamivel jobb, mint egy google fordítás, az így hangzana: A régi őr.

Lássuk be, nem sokkal kevésbé találó.

Mit vártunk a filmtől? Lövöldözést, test-test elleni küzdelmet, kardozást, két élű harci szekercét. Ebből a szempontból nem is érheti kifogás, a jelenetek jól kidolgozottak, a kamera együtt él az akcióval. 9/10 pont.

A történet viszont néhol dögunalom. Ahhoz képest, hogy az immortal szó többször elhangzik, didaktikus módon, előemésztve kapjuk a csepegtetett részleteket, amikből csak azt nem tudjuk meg, miért és honnan szerezték a különleges képességüket, hogy a mások számára halálos sérüléseik bizonyos idő után begyógyulnak, és arra sem kapunk választ, hogy ez mitől múlik el. Mert (spoiler) elmúlik és a film során kiderül, hogy az egyik társuk egyszer csak a csata hevében otthagyta a fogát valamikor a középkorban.

A szereplők korára kapunk utalásokat, de a főszereplő Andy (Charlize Theron) viszont következetesen elhárítja a kérdést és az egész múltja a ködös homályba vész, az emlékezetéből a szülei, testvérei is kiestek, csak egy együtt kardozós barátnője elvesztése kísérti.

A megjelent kritikákat olvasva a vélemények polarizáltak. Aki valódi filmesztéták mélyelemzésére vágyik, annak ajánlott a Cosmopolitan magazin What the F*ch You Just Watched szériájának vonatkozó cikke, Emma Baty lelkesen meséli el, mekkora élvezettel nézte, hogy egy női főszereplővel beharangozott, képregény alapú akciófilm főszereplője nő.

A comic book movie I actually enjoyed?? In this economy??

Pontosabban nők, mert egyből kettő. Nile Freeman (KiKi Layne), egy félreérthetetlenül afroamerikai nevű katonalányként csatlakozik egy elcseszett akciót követően a csapathoz, miután meghalt majd mégsem és erről a többiek nem is annyira rejtélyes álom útján értesültek.

A férfiak szerinte leginkább csak úgy díszletnek vannak ott. Egy halom spoilert is írt, aki kíváncsi a filmre, inkább mégse olvassa el.

Megint máshol már valamivel árnyaltabbak a vélemények, a történetben meghúzódó évszázados férfirománc (Joe szerepében Marwan Kenzari és Nicky szerepében Luca Marinelli) egyesek szerint megoszthatja a homofóbiára hajlamos közönséget.

https://youtu.be/SbnF9NbvRv8

Az ellentmondások sem kerülik el az összekuszálódó magyarázkodást, a főhős azon lamentál, hogy jó cselekedetekre lennének rendeltetve, az is kiderül, hogy ez hatványozott eredménnyel jár, mert a megmentettek utódai és azoknak az utódai is fontosak lesznek az emberiség számára, mindemellett azonban a mészárszékké alakuló helyszíneken kiontott belek és patakvér kísérik a rosszak megérdemelt sorsát, de az fel sem merül, hogy az ő utódaik esetleg mi mindent nem találhattak fel, hogyan nem tették végül jobbá a Földet.

A gonosz tudósok, pénzéhes üzletember, ármányos titkosügynök, fondorlat és árulás sem marad el, de valahogy minden túl lineáris, túlságosan kiszámítható, a történetbe rejteni szánt csavarok nem igazán mesteriek.

A Netflixhez mérten mindez elfogadható, a Forbes cikkének címadása viszint elég árulkodó:

Charlize Theron’s ‘The Old Guard,’ Currently Netflix’s Most-Watched Movie, Is Yet Another Franchise-Starter That Feels Like

A legnézettebb Netflix film máris egy franchise kezdetének tűnik.

Az utolsó percekben egyébként ez félreérthetetlenül ki is derül, ha valaki addig kibírta.

A film összességében nézhető, bár nem egy Highlander, mégis az utóbbi Netflix nagymozikhoz képest még csak nem is annyira rossz, mint mondjuk a The Last Days of American Crime (az annyira egy ostoba penetra szar, hogy még egy fikaposztot sem ért, a Rotten Tomatoes is 0 pontot adott rá), a The Old Guard a holdkomp skáláján az akciók miatt felértékelve összességében 6,5/10 lenne, ha nem Charlize Theron játszaná a főszerepet, mert így 7,5/10.

Charlize Theron végre elárulta a nevét!

Várjuk repesve a folytatást!

HOLDKOMP