1. nap – Hosszú és fárasztó út Pirovácba
Bepakoltunk mindent koppanásig, úgy néz ki a Mazda, mint egy kibaszott cigánykaraván.
A hajnali három indulás bődületes szopás. Azért rettentően szar, mert előző este egész nap pörgök és kurvára nem tudok aludni, ami miatt hunyok vagy négy órát és vezetek még hetet. A hajón persze első este már produkálni kell magadat, jó eséllyel át akarunk majd állni horgonyra vagy bójára a közelben.
Na, nagy meglepetésre most sem történt ez nagyon másképp.
A megérkezés után a marinában viszonylag fájdalommentesen zajlott az átvétel. Hét óra utazás és két óra alvás után a horvát napon állva árnyék nélkül az iroda előtt várakozni, amíg a többi kanbulizó kivárja a sorát azért meglehetősen demoralizáló.
A hajó átvétele úgy zajlik, hogy a checkin után kiküldenek egy jóvágású, ám annál inkompetensebb marinérót, aki végigmegy egy checklisten a hajó felszereltségén, te meg skipperként felelős vagy a tételek közös ellenőrzéséért. Ennek az a szerepe, hogy az esetleges hibákat észrevedd, hogy ne a saját kauciótokból vonják le.
Szerencsétlen esetben az átvétel eltarthat órákig, mert sorra kell kerülni a chartercégnél és maga a procedúra körülbelül fél órás – ha nincs semmi baj. A mi hajónk az általam korábban megénekelt Bavaria 46, aminek a motorjában kőkemény 15 üzemóra volt, ezért igazából csak a felszereléslista ellenőrzése tartott tovább. Korábban volt rá precedens, hogy a vitorla szakadt volt, az több órás hátrányt jelent, amíg leszervezik a cserét.
Nálunk minden flottul ment, a Pleiades (Subaru) nevű hajót nagyon gyorsan át tudtam venni és összesen három szett törülköző hiányzott. Az autókkal odaálltunk a móló végéhez és az átvételi ív aláírása után bepakoltunk a hajóba. A halomnyi szar becuccolása és a kabinok kiosztása után az újaknak tartottam egy rövid eliget, amin elmeséltem, hogy mi fog történni kifutás után.
Szerencsére délre végeztünk, ezért tartható maradt az esti terv. Kifutottunk egy óra magasságában és három-négy órányi vitorlázás és a Murter környéki szigetek közötti lavírozás után kikötöttünk Kaprijén, nagyjából 20 mérföldnyi hajózás után.
Bójára álltunk, ami azt jelentette, hogy jelen pillanatban sincs áramunk az inverterből, ezért ezt a cikket is a többiek szerkesztik nekem. A hajó nagyon nagy és nagy a merülése, ezzel folyamatosan szopunk a szűkebb átjárókban, ezért a parthoz nem tudtunk (=fáradtan nem kockáztattuk) kiállni.
Az esti program gumicsónakázás volt a külön bérelt kis tohatsu külmotorral. Kimentünk a partra, ettünk egy rákot meg tintahalat a sör mellé, koccintottunk a Diplomaticóval és mindenki beájult. Persze fejlámpa nélkül a büdös életben nem találtunk volna vissza a hajóhoz, meg megjelent egy hőzöngő magyar társaság is egy katamaránnal, akik ugráltak abba az öbölbe, amibe milliónyian beleszartak.
De mi leszartuk, mindenki befáradt. Ment a hajcsi reggelig.
