×

75. Golden Globe díjátadás

75. Golden Globe díjátadás

Az Oscart és a Golden Globeot is utálom, mert baszottul unalmas.

Ugyanaz a gazdagsági érdekkör futja az egymás felszopását végtelenítve és tesz úgy, mint ha épp a világot váltanák meg és nem egy visszafordíthatatlanul elrohadt ipar szekerét próbálná tolni. Az egész játék ráadásul úgy van tematizálva, mint valami farsangi bál: mindig van valami “Nagy Ügy”, ami melléállnak és raiselik az awarenesst.

Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy adnak egy kis muníciót arra a pár órára a tévé előtt ülő agymosott zombiknak, hogy félig lepittyedt szájjal elismerően bólogassanak valamire.

Ezúttan a szexuális zaklatásról szólt a Golden Globe, amiért mindenki feketébe öltözött. Annak az iparnak a képviselői, akik a legtöbbet tettek azért, hogy ez a folyamat elkezdődjön és megfelelő táptalajt is kapjon.  Me Too and Time’s Up. Feketében, együtt, sajnálkozva. Közben a büfében gondolom már nem vicces cinkosan összekacsintani azon, hogy a teljesen tehetségtelen JLaw szopott a szerepeiért. Most gondolom az a nagy dolog, ha amerikai módon minden cinizmust félretéve, fokozójelzőként a “soooo”-t minden második melléknév előtt használva nyilatkozni arról, hogy ki mennyire van lesújtva.

Picit olyan ez, mint amikor Kim Dzsongun az árokba lövet pár elfogott dezertőrt a békéért.

Tökmindegy, csak pózolni lehessen. A BBC beszámolója a helyszínről.

Álmomban két Kevin Spacey voltam és egymást molesztáltam

 

54 comments

comments user
D. Pin Trouble

Ezeket nézi valaki egyáltalán az újságírókon kívül?

comments user
orizatriznyák

“Az Oscar-díj átadás a második legnagyobb zsidó ünnep a hanuka után.” ( Woody Allen)

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

a “lesúlytva” gondolom cinizmus…

    comments user
    vau

    Nem, elbasztam.

      comments user
      ApuElcseszettÉleteVagyok

      no offense, én se tudok írni

        comments user
        Fisherman’s wife Margit

        Junior scrabble-t kapott a lányom, és elgondolkodtam a bojtnál. Nyilván nagyon sokszor írtam le mostanában. 😀

          comments user
          

          biztos ő is erősen gyanakodott, mikor megjátszottad a sirályhojszát meg a nyárfapohókot

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          Hát basszus elég nehéz volt játszani. És csak aztán olvastam, hogy könnyítésnek kezdőszónak le lehet rakni egy hosszabb szót. Legközelebb a sirályhojsza lesz! 🙂

          comments user
          

          Anno, mikor még volt fészbúkom és nem csak a spektrumon néztem a mezzot, a skót kollégával sűrűn scrabble-eztem, mert volt egy olyan illúzióm, hogy biztos több szót tudok, mint egy angol anyanyelvű (hahah, skót srác, mint angol anyanyelvű, hehe, jó vicc), hiába vert el napjában háromszor, és még csak nem is volt közel a pontszám.

          comments user
          Bernard Black

          van egy angol nyelvű scrabble otthon, utazós-mágneses, jó régi, de senki nem akar velem játszani.
          lehet, hogy kézen kéne fognom egy random részeg angolt és hazahurcolni

          comments user
          

          Az angolban az a jó egyébként, hogy minden szarságra van valami szavuk (e.g. skelf, oxter, ogdoad, dight, etui, noyade, velleity, zeugma, etc.), szóval ha csak rászórod a táblára a betűidet, jó eséllyel létező szó sikerül belőle.

          comments user
          

          A “velleity” különösen remek szó. Ha az életemet egy szóval kellene jellemezni, ez lenne az.

          comments user
          D. Pin Trouble

          Dettó. Pölö tíz éve dolgozom ugyanott…

          comments user
          

          Ki kellene porszívózni is, meg ablakot mosni….
          Hát igen.

          comments user
          orizatriznyák

          Velleitás?

          comments user
          

          Mostmár igen.

          comments user
          orizatriznyák

          A lesúlytva után szabadon, magyarítás…ez is milyen szép.

          comments user
          

          A szómagyarító micsoda egy nekemvalóan vicces oldal!
          pl. “GÉN”, érkezett javaslatok e idegen kifejezés helyett: örökcse, bély, nemzle, kapzat
          Ez egy nagyon fasza oldal lesz unalmas munkaórákra. El is rakom könyvjelzőbe.

          comments user
          orizatriznyák

          Már nézem is. Úgy látom tényleg megéri onnan szemezgetni.

          comments user
          Bernard Black

          az örökcse elég menő.

          comments user
          D. Pin Trouble

          Ilyen szavakba hol fut bele az ember?

          comments user
          

          Hol NEM fut beléjük az ember??!!!?!

          comments user
          D. Pin Trouble

          Öööö… én kérek elnézést

          comments user
          Bernard Black

          Taradiddle, gardyloo

        comments user
        vau

        non taken

      comments user
      rontóbogár

      de ha végre azt is bevallanád, hogy eddig így ismerted, akkor melléd tudnék állni egy mítűval 😀

        comments user
        vau

        Nem, sajnos rosszabb a helyzet: tudtam, hogy faszság.

comments user
vau

“Lesúlytva”, tejóég. Megyek, megölöm magam.

comments user
Fisherman’s wife Margit

Kistinikoromban teljesen odavoltam monden holivúdi szarért, az Oscar volt az egyik top persze. Most majdnem felröhögtem, mikor megláttam a Návai féle Oscar könyvet a gyerekkori szobánk polcán.
Tegnap is olvastam pl. Corey Feldmanről, hogy őt is molesztálták. Meg múltkor láttam egy nagyon szomorú videót Shirley Temple-ről. És még mindig ez megy.

    comments user
    vau

    Én is ettem, mint kacsa a nokedlit. Számomra az utóbbi pár évben lett nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag nincs hozzáadott értéke az egész iparnak a művészethez. Az a hozzáadott értéke, hogy elrontja az írók és a rendezők műveit és valami “emészthetőt” fabrikál belőle, ami mindenkinek jó.

    Gyorskaját darálnak mindenből, a “legnagyobb közös osztó”.

      comments user
      Bernard Black

      én még vásároltam a cinema magazint is. 🙁

        comments user
        Fisherman’s wife Margit

        Üdv a klubban! 😀 Pár évfolyam ott porosodik a szobámban.

        comments user
        egyedi

        tényleg, azt még én is. el is felejtettem…

        comments user
        orizatriznyák

        Én a popó magazinra voltam előfizető.

        comments user
        vau

        Szintén zenész. Emlékszem még a Gonosz Halott 3 cikkjére is.

          comments user
          orizatriznyák

          Az egy nagyon jó film.

        comments user
        Bernard Black

        ja, emlékszem, hogy előre fikázták Kim Basingert, hogy a LA Confidentiallel nem fog sikerülni a visszatérés, amikor elkezdték forgatni a filmet, aztán pont ezután került a kezembe az a szám, amin ő volt a címlapon azzal, hogy IGEN, MEGKAPTA az oscart

comments user


Bezzeg nem közvetítik, hogy ki volt az évben a legjobb irattáros vagy a legjobb adóellenőr.
De hasonlóan mostohán érezhetik magukat a rendszerüzemeltetők és az telefonos ügyfélszolgálatosok, akiknek a díjátadóját szintén nem vetíti egyik csatorna sem, de még csak a napilapok sem említik meg, hogy mennyire megérdemelten kapta meg Frederick Buerth a legjobb kávéházi mosogatóért járó díjat.
Pedig ha ők nem úgy végeznék a munkájukat, ahogy, az tuti hazavágná a napodat, míg hogy Nicole Kidman milyen alakítást nyújtott, az olyan nagyon nem fogja befolyásolni.
#unsungheroes

comments user
taro

parasztvakítás

comments user
Gab

“Sztárocskák esznek az éhezőkért”

comments user
mokusON

Nekem amúgy mobilon a tallship-es cikk óta nem jeleníti meg az új cikkeket, csak itt a gépen.

    comments user
    

    Biztos lejárt az előfizetésed.

    comments user
    vau

    Nekem sem. De csak safariban, chromeban mobilról is megnyitja.

      comments user
      mokusON

      nekem ott se

        comments user
        Bernard Black

        egyre izgalmasabb hibákat tudunk produkálni.

        comments user
        vau

        Naponta csak ezer körül nyitják meg az oldalt mobilról, nem gond.

          comments user
          mokusON

          na most épp megjelenik minden de teljesen összeomolva.

          comments user
          vau

          https-t lekapcsoltuk, szóval ha átírod http-re, akkor a nem kesselt változat jön be

          comments user
          mokusON

          most egy rózsaszín felhő közepén ülő unikornis jobb első lábának felmutatott középső ujja jött be.

          comments user
          vau

          Az lesz az.

You May Have Missed