Most gondolj bele, hogy beszarsz, és hetven méterre hajítod el
Sok hernyónak ugyanis a kakája okozza a vesztét, de a természet mindig utat tör.
Ezért is történhetett meg az, hogy a hernyók megtanulták, hogy hogyan kell dobálni a kakájukat ahhoz, hogy ne találják meg őket a ragadozók, és szép, kifejlett pohókokká cseperedhessenek (a másik kedvenc állatunk meg lehányja, aki fenyegeti. Az állatok undorítóak).
Ezek a ravasz kis hernyók körülbelül egy méter magasra tudják hajigálni a szart, ami azért is megdöbbentő, mert közben elég kicsik, mindössze két és fél centi hosszúak.
Ez nagyjából olyan, mint ha egy átlagos, 176 centiméter magas magyar férfi (nem én állítom, mekkora az átlagos magasság, hanem a wikipédia) ijedtében, amiért üldözi egy feketerigó, hirtelen hetven méterre hajítaná el az excrementumát.
(A számolást és a címet is nyilván elbasztam, mert elfelejtettem félúton, hogy milyen mértékegységben gondolkodom. Hetven méter, ha minden igaz, de az még így is elég menő).
A hernyószarnak egyébként angolul külön neve is van: FRASS. Az, hogy sosem hallottam mindezidáig, csupán a hiányolt műveltségemnek köszönhető, ugyanis ez az anyag elengedhetetlenül fontos több tropikus ökoszisztéma működéséhez is: miután ezek a dögök folyamatosan zabálnak, következésképpen folyton szarnak is. Megvan az a hang, amikor az erdőben rágnak a jószágok, és kicsit olyan, mintha esne az eső? Na, olyankor leszarnak a hernyók. Ez az anyag egyébként nagyon hasznos is, mivel a zabagépek nem tudnak mindent megemészteni, így trágyázzák az erdő talaját, miközben lezabálják a koronaszintet – valamit valamiért.
(forrás)
(frass)
Post Comment
You must be logged in to post a comment.