Emlékszem rád

Bár egy közepesen erős horror, azért érdemes kicsit megállni ennél a filmnél.

Nagyon szeretem a film noirt, ebből meg a skandináv noir az egyik nagy kedvencem, mert általában kevés klisét használnak és a történetvezetésbe, a konfliktusokba is bele tudnak vinni valami csavart, amitől érdekesebb lesz. Az Emlékszem rád nem egy friss film, de legalább öt perc gleccsermutatás is érdekesebb, mint a teljes Bosszúállók széria.

Vizuálisan semmi gond nincs a kortárs filmművészettel. Valahogy mindenki szépen belerázódott abba, hogy ha nem vagy teljesen igénytelen, akkor a gyönyörűen fotózott helyszínek valami olyan élményt adnak, mint amikor először megjelent a tinglitangli számítógépes játékok között az Another World zsánere. A képírás pedig a vizuális stimulusról szól, legyen szó kidolgozott mimikáról vagy akár az arányérzék kiszolgálásáról. Még nem láttam olyan jó filmet, aminek a legfontosabb eleme a hang lett volna, de persze ez is olyan dolog, amit látni lehet a horizonton.

Az Emlékszem rád egy egyszerű nyomozós sztori Izlandról, ahol aztán el lehet merülni a képekben. A film maga egy különleges történetvezetésű, két párhuzamos szálon futó horror-szerű történet, pár igazi jump-scarerel, de annyira nem ijesztő, hogy ne lehetne megnézni egy unalmas vasárnap délután. Megkockáztatom, hogy még részleteiben látva is kielégítő élményt nyújt Óskár Thór Axelsson filmje, ami egy minden szempontból érdekes műfajszintézis.

Nem lehet róla nem spoileresen beszélni, de annyira nem fog benneteket felizgatni, hogy szokás szerint két részre szedjem a reviewmat. Ha úgy állunk hozzá, mint valami pohár kétes eredetű irsaihoz, akkor hasonló meglepetésben lehet részünk: kevés pénzből készült, egyszerű elemekkel operáló alkotás, aminek fel lehet fedezni a komplex mélységeit.

A film nagyon szépen fókuszált: nincsenek felesleges mellékszálak, felesleges viszonyok kibontva. Nincs felesleges erőszak, vagy szex, ami a lassan klasszikussá váló hollywoodi trágyahalom sajátja, amit el akarnak adni komplex karakterformálásnak. Lassú, de állandó tempója megnyugtató – olyannyira az, hogy az ember egy picit fél tőle, hogy a vége csalódást fog okozni. Viszont ez az folytonosság az érzelemfestésben a kulcsa a filmnek.

De tudjátok mit? Inkább nézzétek meg, 105 perc.

https://youtu.be/bNBi1tPHy0I