×

A legsötétebb rémálmaid egyike

A legsötétebb rémálmaid egyike

Nem más mint egy távoli sötét bolygó a WASP-12b. A 22 évente sötétség (Pitch black) is nyomasztó volt, de hát még az is semmi ehhez képest.

Ez a bogyli méretét tekintve kétszer akkora lehet, mint a Jupiter és azért fekete, mert a napja folyamatosan pörköli. Ionizált alkáli fémek borítják a felszínét, ez a 2600 fokos hőmérséklettel pont elég ahhoz, hogy a normál esetben H2-ként ismert Hidrogén molekulát atomjaira bontsa. A légköre atomos Hidrogén és Hélium.

És hogy miért rémálom? Mert szinte alig ver vissza fényt, mindössze 6%-nyit, tehát eléggé nehéz megfigyelni. Exobolygókat eleve nem könnyű megfigyelni és vannak ennél durvábbak is. Az eddig legsötétebb megfigyelt exobolygó például a fény mindössze 1%-át veri vissza, de az annyiban más, hogy a spektrum kék végéről, amíg ez a barátunk teljesen egyedi módon a spektrum vörös végéről reflektál.

Kicsiny Naprendszerünk legsötétebb ismert objektuma egy távoli üstökös, az 3%-ot tud a Naptól távol. Nyilván ha közelebb jön, húzza a csóváját, akkor jobban látható.

Ha érdekelnek a részletek, itt lehet bővebben olvasgatni a Hubble űrtávcső friss eredményeiről:

https://www.spacetelescope.org/news/heic1714/

Nekem tetszik amúgy, otthonra is kéne.

59 comments

comments user


Alapvetően a világegyetem egésze egy relatíve barátságtalan dolog, ami a legkreatívabb módon próbálja ellehetetleníteni a (valószínűleg) itt-ott néha felbukkanó életet, kivéve az ilyen hangyafaszányi helyeket, mint ez a kék golyóbis. Ettől függetlenül szívesen megtapasztalnám vidékeit, pl. a Nap közelébe teleportálnék, hogy megnézzem, milyen az (addig a pár pillanatig, amíg nem szakít szét a gravitációkülönbség a fejem és a lábam között, vagy nem éget szubpartikülökké a mindenféle emisszió).

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Javasolnám a Merkúr megtekintését. Fagyott vízjég is van rajta, tehát volna esély mindenféle túlélésre az északi sarkán. Ráadásul van egy trükkje, egy egész kényelmes zóna van a világos és sötét oldala között, ha a forgása sebességével együtt haladva ott tudsz maradni, akkor sem a gyilkos hőmérséklet, sem pedig a gyilkos sugárzás nem öl meg.
    Ja, és csinos pókok is vannak rajta.
    http://holdkomp.hu/hatalmas-pokok-vannak-a-merkuron/

      comments user
      

      Maga a hely érdekesen hangzik, csak a neve valahogy nem tudja eladni a dolgot. Ha mondjuk Hyppnicka vagy Lengette nevet adtak volna neki, sokkal több turistát vonzana.

comments user


Egyébként vantablack-ből nem csinálnak még ruhákat? A metálosok, gothok, ilyesmi szerzetek biztos szeretnék.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Itt leginkább én vagyok a gót, bernard a metal, vau meg ma egy falhozvert lófasz és ezzel azt hiszem, hogy egy új zenei irányzatot képvisel. Ha bejön kommentbe, kifaggatjuk.

      comments user
      

      Most nézem, hogy karórát már gyártottak vele, de nem vitték túlzásba, csak a számlap egy része meg a másodpercmutató szuperfekete. Ettől függetlenül elkérnek érte 95 ezer dollárt. Majd születésnapomra kérek egyet.

comments user
orizatriznyák

Durva és felfoghatatlan. Nem vagyok egy nagy sörös, de holnap bontok egyet a Cassini-ra.

comments user
vau

Az én legsötétebb rémálmom, hogy a kukacom nélkül ébredek.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Na ezen nem múljék. GoT ide vagy oda. Ha a zéró gravitációban történik, könnyen meglehet, hogy visszanő.
    https://uploads.disquscdn.com/images/28d80407a558cff11a12f2258fd80145b9ea9046ee653df60ea8ba591135d5f7.gif

      comments user
      vau

      Ami még egyébként rettentően nyomasztó, hogy nincs adventure timeos, se rick és mortys karóra aliexpresszen.

      Bezzeg hello kitty meg frozen az van bezzeg.

        comments user
        Bo

        http://ihatobb.hu/wp-content/uploads/2017/06/tumblr_m6lf2rlyIw1rogwl3o2_250.gif
        na pl ezt a filmet bármikor, nihil ide vagy oda 😀

          comments user
          orizatriznyák

          Csempe a francba, az van.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Angol amazonon létezett, de már nincs. Ilyenek a brit nők.
        https://www.amazon.co.uk/Custom-Morty-Watch-Stainless-Wristwatch/dp/B01G1JNUBY

          comments user
          vau

          Találtam egy helyet, ahol custom csinálnak számlapokat.
          https://eoniq.co/

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A linken a Miyota 8-ast szerkezetként mondjuk pont nem ajánlanám. Eléggé kuka, Indiában fillérekért legózzák össze működőre. Olyan mint a Seiko 7s26 csak nem, mert az legalább valamennyire jó.
          Viszont ugye van a flieger óraépítő projektünk, legyen hozzá egyedi számlap? Rakok bele rendes svájci szerkezetet, olyan órád lesz, mint senkinek.
          Nem lesz olcsó. 😀

          comments user
          vau

          Reméltem.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Tamponnyomással elég sok mindent meg tudnak csinálni, úgy szoktak egyedi óraszámlapokat itthon is.

          comments user
          vau

          ewww..

          comments user
          vau

          De faszkodást félretéve: lehet normális minőségben számlapot csinálni vagy csináltatni?

          Tudod, hogy perverz módon szeretnék egy olyan órát, mint senkinek.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Egyértelműen a lézergravírt választanám. Majd megnézem, milyen anyagból van a Fortis Flieger számlapja. Nem is túl drága, ha elbasszuk, veszünk még hármat, azokat is elbasszuk, aztán lesz egy jó.

          comments user
          vau

          Benedvesedtem.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Tampon.

          comments user
          vau

          És ez úgy megy, hogy flieger tokba beleteszünk valami szupermenő iwc szerkezetet és rajzolok a számlapra egy pöcsöt és összerakjuk és keresünk hozzá fekete titanium mesh szíjat és soha többé nem kell soha már semmilyen más óra?

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          én a pénisz alakú fluoreszcens kis és nagymutatót akartam javasolni…

          comments user
          vau

          Alap.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Eléggé szégyen, de az IWC simán tokozott akkori áron 180 dollár környéki ETA 289x szerkezeteket 4000 dolláros órákba. Ne vegyetek drága órát. Ezt már annyiszor megbeszéltük.
          Ebbe a tokba az ETA 2824 és 2836 megy be, ezek elég strapabírók, a titán szíjat én mondjuk nem javasolnám, a fliegerekhez pont nem illik. A hagyományos pilóta órák inkább bőrszíjasak.
          Bazmeg, most írhatok majd erről, is, hogy az aszfaltbúvárok és aszfaltpilóták hogyan legyenek összhangban magukkal?
          Nekem ez a pilótásom, lesz róla poszt.
          https://uploads.disquscdn.com/images/5b9a7eb4be63e7fc023fe2a938203c33e8dd9bad9f4c1de25dff60643956e71b.png

          comments user
          vau

          Aszfaltvitorlázókra nincs ilyen? Nekem kurvamindegy amúgy, csak jó legyen, plusz ha kontributálhatok hozzá, az külön király. És ezek használt szerkezetek, vagy hogy van ez?

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Csakis új szerkezetet rakunk bármibe, a használtakat hamisítják. Svájcból kell megbízható eladótól svájci szerkezetet rendelni, azért nem olcsó.
          Természetesen van amúgy vitorlázós faszkodás is a Rolexen innen. Pölö a Hamilton Regatta. Az alsó segédszámlap a yacht versenyek zászlóinak visszaszámlálója. Én nem értem mi az értelme, de tetszik a színe és otthonra is kéne. Ilyen egy fémszíjas. Mondjuk 25-30 deka, embert lehet vele ölni.
          https://uploads.disquscdn.com/images/faa853a82810fd039c113dc8cce714a56ad508cfb2ed6bb7081eb9217086f329.png

          comments user
          vau

          Szerintem az egész hóbelevancot ki kéne dobni róla és rátenni ezt:

          https://img1.etsystatic.com/194/0/15046796/il_340x270.1333375067_68qt.jpg

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          a Corum-ok között nézz szét.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ilyen számlapra lézergravírozott Rick és Morty? :DDD
          Megint elgurult a bogylim. https://uploads.disquscdn.com/images/96c7a7d35ae54766138da2d03c0f8d1df09d8baeed15d1952a51bb5940a84e21.png

    comments user
    Magister Ludi

    Az a baj a kukacokkal, hogy elmászkálnak.
    Aztán horgászat előtt nem győzi az ember őket összeszedegetni.

comments user
Bo

“Pénteken felébredtem, és mivel a világegyetem tágul, a szokásosnál több időmbe telt, míg megtaláltam a köntösömet…A Big Bang, a fekete lyukak és a globális felmelegedés minden kedden megjelenik a The New York Times tudományos rovatában és ennek köszönhetően az általános relativitáselmélet és kvantummechanika megértésében elértem az einsteini csúcsot, pontosabban Einstein Moomjy-ét, a szőnyegkereskedőét” (le van maradva ez a woody, már rég nem big bang van, hanem nagy reccs)

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Mostanában a semmivel kölcsönhatásba nem lépő fekete anyag és az egyáltalán nem érzékelhető fekete energia kutatásán dolgoznak a természetes filozófusok.

      comments user
      vau

      Könnyű a falhozvert lófaszt bántani.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        természetesen sötét anyagról és energiáról van szó, becsaliztam,
        hátha jön valaki és kijavít

          comments user
          Bo

          akkor én természetellenes filozófus vagyok, ma egyáltalán nem érzékeltem az energiát, se sötétet se világosat, viszont bebizonyítottam (egyelőre csak magamnak), hogy a sötét anyag igen is kölcsönhatásba lépett az agyammal és búraként leárnyékolt

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          ha helyesírási hibád lenne azt észrevenném, de ehhez sajnos nem értek, mert bunkó vagyok.

      comments user
      Chrystall Sylvia

      Furcsább az, hogy a semmivel kölcsönhatásba lépő makettek állítólagos hajtóművei milyen lehetőségeket kínálnak (…) bármilyen 3D-s térben elképzelt vektor korrekcióra…túl azon persze, hogy átszeltek egy pokoli hőségű szférát ill. ,hogy
      mi mossa ki az emberek fejéből az általános iskolai fizika órákon tanultakat.
      Tényleg -jószerével- mindenki egy minősített Buzz Lightyear?! 🙁

comments user
taro

itt meg valaki nyitvahagyott egy ablakot, amit csapkod a szél, és a hangokból ítélve már üveg sincs benne

    comments user
    vau

    Asszem kinyitom az enyémet, szeretem a szél hangját.

      comments user
      taro

      csak az üvegre vigyázz ☺
      valahol denevérek is laknak a környéken, egy itt repkedett alacsonyan szálló rovarokra vadászva.szeretem szegény bőregereket, aranyos hangjuk van, amikor csirpognak

comments user
Bo

Egyszer volt egy olyan álmom, hogy a tengerparton sétáltam és láttam a mi naprendszerünket, de úgy, hogy a bolygók a keringési pályájukkal együtt – mint valami óriás makett – a homokba voltak fúródva és rozsdás volt az egész. A Napot megnéztem közelebbről, de szürke volt, szivacs szerű. Akkor kezdtem azon gondolkodni álmomban, hogy OK vége az egésznek, de akkor én most hol vagyok?

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Nekem eddig a legmenőbb álmom a dream-within-a-dream volt, azt álmodtam, hogy felébredtem egy álomból, de az csak egy belső álom volt és miután felébredtem tényleg, meg is lepődtem.
    Elmondtam itthon, kinevettek.
    Így merjünk nagyot álmodni.

      comments user
      Bo

      ÉS honnan tudod hogy most ébren vagy? 😉

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Napaszmeh.

      comments user
      

      Az rettentő veszélyes tud lenni, mert azt álmodhatod, hogy felébredsz, és ugye mit csinál az ember, miután felébred? Kimegy pislantani. Csakhogy valójában még az ágyban alszol.
      Így lett az agyamnak szokása, hogy mielőtt még elengedi a záróizmokat, megkérdezi magától, hogy biztos, hogy ébren vagyunk?

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        nem szoktak furán nézni a metrón, hogy megkérdezed magad, mielőtt bevizelsz?

          comments user
          

          már nem, már ismernek

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Az ébredés és a pisilés nálam (még) nincs összekötve, viszont negyedóránként megy a tévében a prosztata adenóma elleni kezelés reklámja, tehát könnyen lehet, hogy beköszönt a férfikor újabb időszaka hamarosan, mert elkezdett deresedni az állam.
        Remélem persze hogy nem, de már tervezek szabalpálma ültetvényeket a holdbázisra.

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    én azt álmodtam egyszer, hogy elaludtam, és késve indultam a munkahelyemre, de senki nem volt az utcán, és ilyen narancs-vörös volt az ég sötét felhőkkel.
    akkoriban a bartók bélán laktam, és a király utcában dolgoztam. a kálvin térig jutottam, amikor belém vágott egy gömbvillám és beleégtem az aszfaltba.

      comments user
      Bernard Black

      a top horror: száraz homokba fulladtam álmomban, ennek minden kelllemetlen részével.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Látens homokos félelem?
        Freud szerint az álomtartalom szavak szintjén is lehet allegória.

          comments user
          Bernard Black

          megfulladtam és döglöttem, nem volt nekem időm freudra

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Freud korának GoT szerzője volt, mindent a péniszből vezetett le. Olyan iszonyat nehézkes az egész Álomfejtés olvasmányként, hogy hamarabb kapsz agyécrákot, mint merevedést.
          Borzalmas volt, de persze minden percét élveztem.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        pl erekció?

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        https://www.youtube.com/watch?v=G_Z3lmidmrY

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      A Szabadság-híd kézenfekvő választás.
      Egyszer keltünk át a hídon gyalogszerrel hajnal öt körül, akkor senki és semmi nem jár. Egy ilyen nagyon zavart lány a híd korlátjánál hezitált, hogy öngyi lesz.
      Megszólítottam, hogy figy, szerintem ezt nem kéne. Fél lábbal már a korláton túl volt észak felé.
      Visszanézett, mondta: közöm?
      Jó, akkor ugorj – válaszoltam.
      Nem ugrott.

    comments user
    Chrystall Sylvia

    Komoly.

You May Have Missed