A motorkerékpárok és a dinamika – mélyvíz
Ha valaki – hozzám hasonlóan – egyszerre kedveli a motorkerékpárokat, a fizikát és a matematikát
annak jó szívvel, szinte kötelező jelleggel ajánlanám azt a tanulmányt, amelyik 2004-ben látott napvilágot a kétkerekűek dinamikája modellezésének akkori legújabb eredményeiről.
Az Imperial College of London villamosmérnöki tanszéke jegyzi, a szerzők R.S. Sharp, Simos Evangelou és D.J.N. Limebeer, nem szarral gurigáztak, számoltak, rajzoltak grafikonokat, amit akartok.
Remek képi ábrázolások vannak benne a modellezés alapját képező elméleti, hosszanti elrendezésről:
Aztán azok az egyenletek. Ki ne szeretné az egyenleteket, főleg ha “Magic Formula” a nevük?
Lelövöm a poént, a lényeg, hogy a motorkerékpár, mint rendszer messze nem úgy működik, mint ahogy azt anno a seprűnyél rásegítéses biciklizés korában megtanultuk a kétkerekűekről. Van két elég necces húzása, amit a tanulmány csak weave és wobbling néven emleget, két csúcs a frekvenciatartományban, haláliak.
Szó szerint. A kormánycsapkodás nem annyira vicces nagy sebességnél, mondjuk inkább, hogy beszaratós. A két kis bigyó a kormány végén, amit kormánysúlynak hívnak, részben ez ellen véd, egy inerciális rendszerkellék, a tehetetlenségi nyomatékkal segít. Mit csinálnak a pózerek? Kicserélik könnyített eloxált alu kormányvégre. Mert az tetszik. Aztán csodálkoznak, hogy csapkod és elesnek.
A haladók kormánylengés-csillapítóval védekeznek, meg is van rá az okuk, pályanapokon nagyon nem vicces a kavicságyban kikötni egy hibás bekormányzás és az apex érintése után.
A tanulmány itt, fogyasszátok:
https://www.researchgate.net/publication/226465422_Advances_in_the_Modelling_of_Motorcycle_Dynamics
Arról jutott egyébként eszembe, hogy szinte tökéletes motoros idő van.
19 comments