It follows

Ha esetleg nem lenne elég a valóság borzalma, mindig utánamehetünk valami indie horrorfilmnek. Ezeknek a közös tulajdonsága, hogy általában nem olyan szarok, mint a felvizezett mainstream filmek, amik többnyire csak akkor mernek kimerészkedni a nyilvánosságra, ha már egy független horrorfilm a rajongók körében nagyot ment. A horror egy nehéz műfaj, általában az IMDB rettentően alulkalibrálja őket, mert a közönség szart sem tud a horrorról, pláne a jó horrorról. Az átlagnézőnek a Cápa is horrorfilm, ami finomanszólva is megmosolyogtató. A másik horrorkritikus az, aki halálra idegesít azzal, hogy egymilliomodszor előcitálja a Kubrick-féle Ragyogást, mint az etalont, amely újraértelmezte a forrásanyagot. Ezekkel egyáltalán nem kell törődni.

Állati nehéz jó horrorfilmeket találni. Nemrégiben például a hasonló alapokkal dolgozó, közel használhatatlan Absentia hozta rám a rossz értelemben vett jumpscares sikítófrászt. Háromszor is kishíján elaludtam, szerencsére a színészi játék felett érzett borzalom sokat dobott rajta, hogy kibírjam az évtizedeknek tűnő másfél órát.

Na de nem így az It Follows. Cannesban debütált a film és hamarosan bazi népszerű lett, teljesen okkal. Jaime Height kollégiumi tanuló félresikerült kufircának következményeit követi le a sztori, amit nagyon nehéz spojlermentesen közelebb hozni azokhoz, akik szeretnének meglepődni az első öt percet követő eseményeken.

Mert bizony, hogy van a filmben nafta. Eleve rettentően szeretem az olyan filmeket, amik zsigerből jövő félelmekre építenek, mint a bezártság, vagy akár az arachnofóbia. Ez a film arra a félelmre épít, hogy követnek. A rendező, David Robert Mitchell saját bevallása szerint azért tudta ilyen szép hitelesen megrajzolni a filmet, mert egy saját, gyerekkori traumájából építkezett. 2011-ben kezdte el forgatni, hogy aztán három évig nyűglődjön rajta. Érdemes megemlíteni Mike Gioulakist, az operatőrt, aki főleg nagylátószögű lencsékkel álmodta filmre a víziót, hogy egyszerre legyen minden háttérben lévő dolog riasztóan távoli és a téma szürreálisan közeli is. A kettő közötti átmenet meg borzalmasan, valóságszerűtlenül gyors és félelmetes.

Gregory Crewdson művészetéből rengeteget merített a kreatív csapat, az It Follows egyszerre rettentően ismerős és nyomasztóan idegen. A premissza, hogy valami követ, lerázhatatlanul és visszavonhatatlanul ebben a borzalmasan üres, külvárosi közegben rengeteg helyet hagy az interpretációnak. A film kicsit arról szól, hogy a gyors tempójú életünkben nem tudunk megszökni a halandóság elől. Csak lophatunk egy kis időt szexszel és szerelemmel.

A soundtracket nem ajánlom sötétben.