Walking Dead ugyemegmondtam – S08E01

Tartozom egy vallomással. Eredetileg azt terveztem, hogy követem percről percre a Walking Deadet és még ha perverz örömöt is lelek abban, hogy irgalmatlanul lefikázom, azért valahol a szívem mélyén élvezni fogom. Nos nem teljesen így lett.

Először is ennek a résznek negyedjére futottam neki, mire át tudtam magam imádkozni a pszichopatagyűjtemény rendkívüli mód semmitmondó, de annál kínosabb grimaszokkal tarkított motivációs beszédén, amit Maggie, Rick, meg a raszta csávó prezentál, akit nem jegyzek meg, mert hamarosan meg fog halni. Mert hogy bazdmeg oké, hogy hallgatjuk nyolc éven keresztül ugyanazt a balfasz mentegetőzést, hogy mindenki más az invader, mi meg vagyunk a jó fiúk, de mostanra a vak is látja, ha mást nem néhány Rickék által rendezett spontán mészárlás után, hogy nettó hazugság.

De igen, végighallgatjuk, hogy Rick hogy csinálja ki Negant, ami persze soha, ismétlem soha nem fog megtörténni, mert amúgy még legalább két évadon keresztül kell végigszenvednünk a kvázigovernor hűdekeményvagyok manírjait, amik amúgy már két epizód után valami elképesztően, bénítóan unalmasak voltak. Az, meg hogy Maggiet betették keménycsajnak egyszerűen röhejes.

De tényleg, ezt a grimaszt ti meg tudtátok állni röhögés nélkül?

Tegyük félre a lózungokat, amiket elpuffogtatnak, olyanokat, mint hogy “ez a világ a miénk, a jövő a miénk” meg hasonlók, amiknél szerintem a kutyám is jobb szöveget írna. Ti mit gondolnátok három olyan csávóról, akik tíz embernek szónokolnak ilyen pofával, affektálva egy furgon platóján?

Mindenesetre vannak szép vágások közben, amit az alkotók biztos utalásoknak szántak, pl. Dwight1 és Dwight2 között. Óh, tutira biztosan életben fog maradni mindkettő.

Az öreg Rickes flasht én sem értettem, de szerintem a készítők sem, csak be akartak dobni valami kriptikus dolgot, hogy azok, akik a képregényt is végigszopták ne tudjanak minden kanyarban okoskodni azon, hogy mi történt, vagy mi fog történni. Gondolom hatást kéne ránk gyakorolnia, mint a pszichopata öreg tanárnő meg a dagadt leszbi, ahogy ülnek. Nagyon nem jött át mondjuk. Meg azért az is valahol nagy kérdés a fejemben, hogy hogy a büdös picsába oldja meg valaki egy ennyire elbaszott világban, hogy kövér és mindenféle tónust nélkülöző teste legyen. Jó, tudom, hogy terhes volt a forgatás alatt, de akkor meg kinek a rokona?

Carl szokás szerint rohadt bosszantóan unalmas és egyarcú. Meg mondjuk a sorozat pont ott heréli ki, ami az összekötő kapocs lenne Negan és Carl között: a szemgödör el nem takarása. Persze mocskosul drága lenne nonstop CGIzni Carl szemét, de így elveszik az a narratíva, hogy büszkén kéne viselnie azt, amije van és nem szabadna félnie attól, hogy megmutassa a világnak. Negannel kapcsolatos interakcióinak ez az egyik kulcsa, de hát beszélhetek én itt, le van szarva. Mondjuk a szemgödörnyalós szexjelenetet már nagyon várom, remélem hasonlóan realista lesz, mint ahogy felhentelték Glennt.

De mindegy is, úgyis pont ahhoz volt kedvem, hogy Carlt nézzem egy marmonkannával szétvert magnetofonok között vagy öt percen keresztül tücsökciripelésben, hogy utána moralizáljon az apjával arról, hogy megint fasz volt.

Közben Dwarylék is tisztogatnak egy sort, gondolom szintén a nagy territoriális élmény kiélése végütt. Mr. Nemgyilkolunkcsávó is végre rendesen szíven tud szúrni valakit orvul karóval, egyszóval minden a helyére kerül. Emlékszünk még, amíg a félpszichopata buddhista feka történetszála ment epizódokon keresztül és mindenki agyfaszt kapott attól, hogy játssza a debilt és mindenkit életben hagy? Na, az most már nincs.

Persze emlékeztetnek, hogy a céltalan, semmitmondó mondatok és nagy nézések sorozatáról beszélünk, Michonne és Rick megint előadja a világ leghiteltelenebb szerelmes párja c. magánszámát, csak hogy megint megpróbáljanak valahogy férfit faragni Carlból, aki valahogy még mindig egy taknyos kölyök és a büdös életben nem fogunk kinézni belőle többet, mert hogy nincs is benne. Most épp meg kell védenie a helyet. Nyilván. Carlnak.

Aztán Ricket látjuk, ahogy patológiás körét futja és nemes harcosként és az elvek lovagjaként elevenen megetet egy embert egy zombival. Gratulálok az íróknak, de tényleg. Annyira komoly a morális tartás a szereplőkben, mint amennyire komoly fedezéket nyújt egy korcolt alulemez egy kocsi oldalára drótozva a lőfegyverek ellen, de ne legyünk ennyire szőrszálhasogatóak, elvégre szórakozunk.

Van cseppet sem lejárt buddy élmény, nagy összemosolygásokkal, készülődés a harcra, zombiterelgetés szóval csak a szokásos. Az a jó, hogy ez a sorozat meg tud újulni. Egy kis motivációs beszéd, reménytelen helyzet, fegyverkezés, összecsapás, nyílt homoszexuális kikacsintás (ja, az még nem), aztán harc és végül újra, mert elsőre nem sikerült.

Odamennek Neganhez, aki előhúzza a seggéből a vén fasz Gregoryt, akit egyszerűen nem lehet komolyan venni. A konfliktus izzik a levegőben, egy picit izgulok is. Ezek után persze azt teszik, mint minden jól képzett irreguláris hadsereg: kilövik az összes ablakot sorozatlövésekkel.

Negan is úgy viselkedik, ahogy egy elbarrikádozott, vért köpő fegyveres csoporttal szemben kell: röhögve kiállsz eléjük egy szál bőrkabátban és hagyod, hogy szarrá lőjenek. Nice touch, hogy Rick csinál a rommábaszott kecóról meg Neganről egy polaroidot, gondolom, hogy párszor ki tudja rá csapni otthon. Gregory ezredszer is bebizonyítja, hogy egy atka, a papcsávó meg ezredszerre is beszopja a jóhiszeműségét.

Az utolsó pár perc visszavesz a fékevesztett tempóból és Carlt látjuk, ahogy konzerveket rakosgat. Nem hülyéskedek, tényleg. Az önelégült rasztacsávónak szívem szerint már karón látnám a fejét, de hát nem lehet minden tökéletes. Pár zavaros flashforward azokból az időkből még, amikor már Negant legyőzték és vége.

Ú, alig várom a következőt.