Vonattal indulni

Biztosan visszamaradt bennem valami az olvasmányélményeimből, vonattal elindulni ugyanis szerintem már maga a kaland fele. A másik fele az, hogy vajon hány órát késel, de az induláskor még optimista vagy, ott vár az elemózsia, jobb esetben valami jó erős illatú fasírt, klasszikus esetben szalonna hagymával, a valóságban pedig valami csomagolt szendvics, de az elv ugyanaz, ahogy megmozdul a vonat, neki kell látni.

Ilyenkor, ahogy némán kisiklik a vonat, és először nem tudod, hogy most akkor az a másik indult-e el ott melletted, vagy tényleg úton vagytok, természetesen minden körültekintő emberre rájön a pánik, hogy vajon jó vonatra szállt-e. Ez egy ilyen keretes szerkezetű pánik, mert az utazás utolsó fél órájában meg azon lehet aggódni, hogy vajon le kell-e már szállni, és ha igen, vajon nem kellett volna korábban megtenni ezt, és úristen, hol fogok kikötni.

(Közbevetés: momentán fogalmam sincs, hol vagyok, a bemondó, ha mond is valamit, recseg, odakinn sötét van, olyan tempóban megyünk, hogy a tervezett szűk három óra helyett szerintem holnap reggelre talán megérkezhetünk, de azt legalább tudom, hogy elvileg jó vonaton vagyok, vagy ha nem, akkor a kalauz is rosszra szállt fel, és direkt azért hazudta, hogy jó vonaton vagyok, hogy ne maradjon egyedül, és lehet, hogy nemsokára megjelenik, és elkezdünk beszélgetni bolgárul).

És hogy milyen olvasmányélmények? Ott a Ketten Párizs ellen, arról már írtam, na, az is egy vonatjegy körül kezd bonyolódni, amit nem lehet lapozgatni. Egy másik kedvencem a Tüskevár, naná, hogy vonattal megy Tutajos a Balatonhoz (persze, mivel is menne, léghajóval? Fekete István viszont szépen ír róla). Aszlányi Kalandos vakációja? Vonat, simán, ráadásul ott több érdekes felfedezés is kötődik hozzá. (A vonatozásban az is egy külön öröm, hogy kiválóan össze lehet veszni emberekkel, miközben egy fülkében utaztok, most direkt nem ültem a helyemre, hanem kerestem egy üreset, mert éreztem, hogy ott összeveszés lenne a hőfokszabályozáson vagy valamin, viszont most meg nem tudom, melyik gomb mire való, a rejtelmes, de nem túl informatív felirat pedig, miszerint MISUSE WILL BE PUNISHED, olyan fenyegetést hordoz magában, amellyel egyszerűen nem merek szembenézni). Oké, azt a piros leplombált vackot ismerem. Ja, és ott van a Railway Children is, Nesbit gyerekkönyve, magyarul Hárman a vasút mentén címmel jelent meg – az is vasutas. Az itthoni olvasók számára talán némileg meglepő, hogy Nesbit, akinek csak néhány ifjúsági regénye és egy egész lidérces meséje jelent meg magyarul, egyébként a kísértethistória műfajában is brillírozott. Milyen csodákat tesz egy boldogtalan házasság, ugye. (Egyébként beült most ide egy apáca a fülkébe, és mind a ketten csak gyanítjuk a másikról, hogy magyar, mert én szerintem hallottam, hogy azt mondja, hogy köszönöm, de lehet, hogy csak gyakorolta több nyelven is az imádságot, mert közben meg hányta a keresztet, viszont erre, amikor ki akartam menni és arrébb húzódott, automatikusan azt rebegtem, hogy köszönöm, mire valami olyasmit mondott, hogy szívesen, de úgy nézett ki, mint aki még félig transzban van, úgyhogy megilletődtem és az út további részét a folyosón töltöttem toporogva, egyrészt azért, hogy nehogy ne szálljak le, és valahol a pék faszán kössek ki, másrészt azért, hogy ha felhívnak, ne kezdjek el blaszfémikus káromkodásokat ontani magamból Krisztus mátkája előtt).

Nektek van kedvenc vonatos könyvetek?