A Makita mindent elvisz
Előrehozott szerszámszombat következik.
Efelett egyszerűen lehetetlen elsiklani. Szajkóztuk korábban, hogy a háziszerszámoknál érdemes rendszerben gondolkodni (ahogy egyébként sok más területen is), mert hiába jobbak vagy rosszabbak az egyedi eszközök, a teljes rendszer rugalmassága az, ami igazából számít.
Na, a Makita odabaszott, letette az asztalra a non plus ultrát: a melós-kávéfőzőt.
Na, a Bosch, a Hilti meg a Metabo be is zárhatja a boltot. A CM501D arra való, aminek látszik: kiviszik a melósok magukkal az építkezésre és pattintanak belőle magukkal egy kávét. Ráadásul a rendszer többi újratölthetős Li-Ion akksiját használja, mint a többi powertool.
Ez is egy olyan innováció, amire hihetetlen, hogy nem gondolt még senki más. 5 csésze kávét tud egy töltéssel lefőzni, tud instant kávét és darált kávét is használni és mindössze 1.5kg-ot nyom.
Körülbelül harmincezer forintba kerül, ennyiért nincs hozzá akkupakk, azt külön kell megvenni. Szerintünk a cég megérdemel egy tapsot, ez talán a huszonegyedik század építőiparának legnagyobb innovációja.


