A Párizs-ágyú
Éppen száz éve dördült el az óriási ágyú, Párizstól nagyjából 120 kilométerre, a német vonalak mögött. És pár perc múlva megtörtént az, amire senki sem számított. A lövedék Párizs területén csapódott be, nagy értetlenséget okozva a főváros lakói körében. Szomorú jubileum ez, de mindenképpen érdekes a történet.
Miután az első világháborúban a frontvonalak gyakorlatilag megmerevedtek, a hadvezetés mindkét oldalon különböző ötletekkel állt elő, hogy áttörést érjen el valamiképp. Ennek az ötletelésnek az eredménye a géppuskák elterjedése, a tankok megjelenése a csatatéren, a mustárgáz bevetése Ypres mellett, és még sorolhatnánk. Az ember rendkívül találékony, ha a másik megöléséről van szó. A történelem gyakran bebizonyította, hogy igenis képesek vagyunk a lehető legocsmányabb módokon lemészárolni embertársainkat. Valószínűleg belénk van kódolva az önpusztítás.
Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel. – Albert Einstein
A németek valamiért mindig is előszeretettel terrorizálták a civileket, ezzel rombolva a hátország morálját. A Párizs-ágyú (illetve ágyúk) ötlete is innen fakad. Az elképzelés az volt, hogy nagy távolságból, a frontvonal mögül tudják ágyúzni a francia fővárost, ezzel rémisztve meg az ott élő polgárokat. Az eluralkodó pánik meg majd kifejti a hatását, és egyszer csak megtörik az ellenállás, A főváros eleste pedig vélhetően az antant erők erős demoralizálódásával fog járni, ami az egész háborút megfordíthatja. A terv jónak tűnt, ezért a hadvezetés kiadta az ukázt. Akkora ágyúkat kell építeni, amivel el lehet érni Párizst!
1916 végén már tesztelték a lövegeket, amik lényegében kiszolgált, 380 mm-es haditengerészeti ágyúk voltak. Az űrméret nem volt megfelelő, mert egy ekkora lövedéknek már kimondottan nagy a légellenállása, ezért borzasztó nagy energiával kell megküldeni, hogy több mint 100 kilométert tegyen meg. És egész egyszerűen nem volt olyan ágyúcső, ami kibírta volna az ilyen nagy erejű lövést. Szóval a csöveket leszűkítették betétekkel 210 mm-esre, a csőhosszt pedig megnövelték, hogy minél jobban fel tudják használni az elsütéskor felszabaduló nyomást, ezzel növelve a hatótávot. Konkrétan 3 partvédelmi ágyú csövét illesztették össze, a végeredmény egy több mint 35 (!) méteres szörnyeteg lett. Ami a saját súlyát sem bírta el, mert simán elhajlott. Az meg állítólag nem szerencsés egy ágyú esetében, ezért csigasorokkal, és egyéb merevítésekkel tartották meg a súlyát emelés közben.

A lövedékek is elég spéci cuccok voltak, mindegyik malac egyedi gyártású volt. Mégpedig azért, mert a lövés ereje akkora volt, hogy a csőben végigszáguldó lövedék “elnyalta” egy picit annak anyagát. Így minden egyes elsütéssel nőtt az űrméret is, tágult a kicsike. Ezért a következő lövedéknek már némileg nagyobban kellett lennie, mint az előtte lévőnek, hogy pontosan passzoljon a huzagolásba. Tehát a skulókat sorszámozták gyártáskor, és pontosan abban a sorrendben kellett kilőni őket. Amúgy mindegyik kicsivel több mint 100 kilogrammot nyomott, viszont ebből mindössze 7 kg volt a robbanótöltet. A többit főként a köpenyt tette ki, vastag acél burkolat védte az elszabaduló energiáktól a töltetet. Szóval összességében meglehetősen kiábrándító volt a rombolóereje, de a célnak (demoralizálás) megfelelt.

Összesen 3 Párizs-ágyú készült el, ezeket a frontra is szállították rögtön. Kettőnek csinos vasbeton lőállást építettek, egyet pedig vasúti lövegtalpakra helyezetek a német mérnökök. 1918 március 23-án eldördült az első lövés, és a mázsás lövedék körülbelül 1600 m/s (!) sebességgel elindult útjára, és hamarosan történelmet írt. Ugyanis ahhoz, hogy el tudják érni a 120 kilométerre fekvő Párizst, a röppályát úgy számolták ki, hogy minél magasabbra jusson a lövedék, mert nagy magasságban lényegesen “hígabb” a levegő. Ez pedig a légellenállásnak jót tesz, messzebre fog utazni a cucc. Szóval a tüzérek osztottak-szoroztak, és egy olyan pályán küldték el a szeretetcsomagot Párizs felé, ami a legmagasabb pontján több, mint 40 kilométer magasan utazott. És ezzel elnyerte
az első ember által készített tárgy ami kijutott a sztratoszférába
dicső címet. Maga a repülés több, mint három percig tartott, és meglepő, de a nagy magasság, és a hosszú időtartam miatt a Föld elfordulását is bele kellett kalkulálni a ballisztikus pálya tervezésébe. Az első napon összesen 21 lövést adtak le a német tüzérek a francia fővárosra. A személyzet amúgy érdekes módon haditengerészekből állt, hiszen az ágyúk is onnan jöttek, így az üzemeltetés is náluk maradt.
A becsapódások nagyon váratlanul érték a párizsiakat, hiszen minden előjel nélkül jöttek. Először arra gyanakodtak, hogy valami irdatlan magasan repülő léghajóból kapják az áldást, mert nem hallottak repülőgépzúgást. Aztán megvizsgálva a robbanások helyszíneit hamar feltűnt a szakértőknek, hogy feltűnően sok a környéken a vastag acélszilánk. A lövedékek köpenyei szakadtak szét felrobbanáskor, és ezeket a maradványokat gyűjtötték be a kiérkező katonák. Innen pedig már összeállt a kép, ami egyáltalán nem volt vidám.

Összesen nagyjából 350 (a pontos szám nem ismert) lövést adtak le az ágyúkból Párizsra, és a legtöbb célba is ért, sajnos. A legsúlyosabb találat március 29-én volt, ekkor egy templomot talált el a tüzérség. Ahol éppen nagypénteki szertartás zajlott, a beszakadó tetőszerkezet 91 emberrel végzett, és majdnem ugyanennyit megsebesített. Összességében nagyjából 250 ember halt bele a sorozatos tüzérségi támadásokba, és 600 fölött volt a sebesültek száma.
A célt amúgy nem sikerült elérni, a párizsiak inkább dühösek lettek, nem pedig fejvesztve menekültek (ahogy egyébként a franciáktól elvárná az ember). Az óriáságyúk, és a civil terror eltűntek a történelem süllyesztőjében egy kis időre, hogy a második világháború beköszöntekor ismét felbukkanjanak. A németek akkor megismételték a taktikát, csak első sorban London ellen. Hasonló eredménnyel, az angolok haragját Churchill felhasználta a németek ellen, ezzel tönkretéve Hitler elképzeléseit a morál szétrombolásáról. A csodafegyverek soha nem hozták meg a kívánt eredményt, a V2 rakéta magasságrekordot döntött, de (erre) a háborúra kevés hatással volt. A V3 szuperágyú pedig el sem készült végül, egy régi ismerős, a Tallboy tett pontot a fejlesztésének a végére.