A nevadai „gördülő kövek” – Death Valley
Van egy csodás hely a világon, ahol a kövek is vándorolnak. Ez a hely a Death Valley az USÁ-ban, és most ezekről, vagyis a vándorló kövek titkáról írok pár sort Nektek. This place Rocks!
A Death Valley National Park már magában is egy különleges hely, lévén a Földünk legmelegebb völgye, amely a legszárazabb és legalacsonyabban fekvő része az Egyesült Államoknak, azon belül is Nevada államnak. Ám még énnél is misztikusabb és különlegesebb az, hogy a területén vannak olyan emberfej (sőt nagyobb) méretű kövek, melyek elvándorolnak és nyomokat hagyva – valamilyen különös oknál fogva – arrébb csúsznak időnként. Mintha csak valami manócskák tolnák őket arrébb az éjszaka sötétjében, meghazudtolva a fizikát.
Nos, a nevadai vándorló kövek (sailing stones) titkát most – úgy tűnik – végre megfejtették.
Ezek a dolomit eredetű kövek úgy csúsznak át észrevétlenül a völgy kiszáradt tómedrében az egyik parttól a másikig, hogy eddig sokaknak komoly fejtörést okoztak. Némelyikük akár 1500 lábnyit is elmozdul, ráadásul egyszerre fordulnak jobbra, balra (közöse irányt váltva csúszásuk során) és csíkot húznak maguk után a kiszáradt tómederben. Ez a probléma már az 1900-as évek eleje óta foglalkoztatta a tudósokat. Hogyan? Miért? Mi készteti őket mozgásra? Hiszen nem élnek. Ilyen nincs is! Pedig, de.
2014-ben végre megfejtették a kövek titkát.
Egyes köveket megfúrva és GPS-adót beillesztve a furatba képesek voltak megfigyelni a mozgást, és rájönni annak okára. Ráadásul „time-lapse” film technikával követték is őket, szóval lebuktak és ma már mindent tudunk róluk…
Kiderült, hogy nem manók, sem óriások, de még csak nem is a sivatagi ugróegerek ármánykodása van a háttérben, hanem nagyon is profán oka van. A fizika.
… és – most lepődjetek meg – a magyarázat csak annyi, hogy a jég és a szél az, ami arrébb tolja őket!
Na, de álljunk meg egy szóra! Mit keres a jég a Death Valley-ben (ami ugyebár az egyik legmelegebb pontja Földünknek)?
Ne szórakozzunk már!
Hát, az van, hogy ami nappal forró, az éjjel jéghidegre fagy. Szó szerint. Időnként ugyanis itt is esik az eső, és amikor esik, egy pár centis vastagságú víztükör lepi el a tó medrét. Ami éjjel befagy, de durván és szinte percek alatt. És ahogy a jégkristályok képződnek, centiről-centire (a szokásos recsegő hanggal kísérve) tovaterjedve elborítják a völgyet. Ha még a szél is fúj (ami egy különös és ritka együtt állása a természetnek) akkor az egész tómeder „megbillen” és arrébb tolja a mederben fekvő méretes, több kilós köveket. Ez az arrébb tolás pedig a meder alján, a homokban nyomot hagy. Ám amikor feljön a nap, a víz elpárolog és nem marad hátra más, mit a méterekkel arrébb vándorolt kövek és a húzás-csíkok a homokban. A jég, a víz ismét elpárolog, és kirepedezik a homokágy a tó fenekén… mintha mi sem történt volna.
Lám, ilyen egyszerű a magyarázat. Ám erre majd egy évszázadot kellett várnunk, mire fotókkal és GPS adatokkal bebizonyosodott, hogy nincs itt semmi varázslat, de van viszont fizika és annak egyértelmű és mindenre, mindenkire egyaránt vonatkozó törvényei.
A „gördülő kövek” titka megfejtetett!
Nincs itt kérem semmi látnivaló! Lehet tovább haladni… és keresni az újabb természetfelettinek kikiáltott csodák megfejtését. Mert isten nincs, mindenre megvan a tudományos magyarázat, csak meg kell találni!
Erre már megtalálták…
Anyway, mára ennyi voltam!
Ne kövessetek egy követ, amit nem követ egy nagykövet…
