×

A tarantulák mindent megesznek

A tarantulák mindent megesznek

Eddig is biztos voltam benne, hogy nem szeretnék az Amazonasnál sátrazni, most meg már pláne.

Igaz, nem is vagyok oposszum, akkora pók meg nincs, hogy engem is meg tudjon enni, de azért kurva nagyokat tudnak csípni ezek a dögök. Azt eddig is tudták, hogy békákat és madarakat is megfog, de a kutatóknak most először sikerült lefilmezniük, ahogy egy levesestányér méretű dög épp egy oposszumot visz haza, nem véletlen, hogy az erről szóló publikáció is azzal kezdődik, hogy ez az egész nagyon szomorú, már-már hétfői történet nem való arachnofóbiásoknak.

A cikk nemcsak pókokkal, hanem más visszataszító dögökkel is foglalkozik, ezekben egy közös pont van: az, hogy minden szart megesznek, feltéve, hogy az nagyobb náluk és él, így a pókok mellett a még csúnyább százlábúakat is vizsgálták. A zsákmány javarészt a helyi kígyók és békák, sőt, kígyók közül kerül ki, az oposszum még a biológusokat is meglepte. Daniel Rabosky evolúcióbiológus szerint a kisebb gerincesek közül meglepően sokan eshetnek pókok vagy százlábúak áldozatául. A pókok a legszorgalmasabbak, de a százlábúakat sem kell félteni – nem is értem, hogy hogyan létezhetnek arachnofóbiások egy olyan világban, ahol ezek a dögök is előfordulnak. Legalább egy olyan esetről tudnak, ahol egy ilyen jószág vidáman falatozott egy korallkígyóból, ami pedig simán ki tud nyírni egy embert is, de ez a százlábút egyáltalán nem zavarta – igaz, azt nem tudom, hogy a mérge veszélyes-e ezekre a dögökre is, a csiga is simán meg tudja enni a gyilkos galócát. A százlábúak nem csak szerintem baromi undorítóak, Joanna Larson, a tanulmány egyik szerzője, aki lényegesen többször találkozott velük, mint én, szintén azt nyilatkozta, hogy elég félelmetes jószágok, bár még nem jutott el odáig, hogy megundorodjon tőlük, megy is vissza Peruba, hátha lát még valami olyat, ami már neki is sok. Azt, hogy mi nem volt neki még elég, itt tudjátok megnézni, nem lövök le túl sok poént, ha elmondom, hogy a képeken pókok esznek mindent.

Kíváncsian várjuk, addig is egy barátságosabb tarantulával indítjuk a szombatot:

You May Have Missed