A víz
Sokan megvádolnak minket, viszonylag gyakran, hogy mindig sznobkodunk és hogy nem az átlagember számára is elérhető dolgokról írunk. Itt az ideje véget vetni a nagyképűsködésnek és az arcoskodásnak és őszintén írni arról, aminek különlegessége a hétköznapiságában rejlik: egyszerre átlagos és kiemelkedő. Beszéljünk arról, ami mindenkit foglalkoztat. Beszéljünk a vízről.
A vizet egy nagy globális lepárló intézi, amit Földnek nevezünk. Nagyon nincs brandértéke, pedig meglehetősen hasznos kis cucc. Egyrészt az összes holmimat itt tartom, másrészt lényegében mindenki tulajdonos és egyszerre senki. Ezt az egész közösségi dolgot jóval megjelenésünk előtt alapították és azóta is többé kevésbé sikeresen működik.

Ez a hihetetlenül komplex lepárló végül a vízzáró rétegeken keresztül tartogat számunkra különféle vízvételi lehetőséget. Mivel a formátum nem nagyon alkalmas arra, hogy teljes terjedelmében vizsgáljuk a teljes folyamatot, ezért itt és most csak az általános, Magyarországon is kapható vezetékes vízre fogunk kitérni.
A vezetékes víz is tulajdonképpen ásványvíz. Városon belül is lehet különbséget tenni az ízében, ezért érdemes több helyen is megkóstolni – ne csak otthon fogyasszunk vizet. Ásványi anyag tartalma mellett sajnos egyre kevésbé érezhető a karakteres klór-íz, mert a vízművek újabban a csíramentesítést UV fénnyel végzik, ami lehangolóan nem okoz semmilyen mellékhatást. Nem egy fenol, na.
A víz évszaktól függően 12-18 fok között érkezik, de a fogyasztását mindenképp négy fok felett javaslom. Ekkor teljesednek ki az ízek benne, kitöltés után szinte azonnal fogyasztható. Érdemes az erre a célra kialakított vizes poharat használni: a pohár szájának kialakítása azt szolgálja, hogy a víz természetes szellőzése biztosítsa a megfelelő párolgást, ezáltal a megfelelő koncentrációban illanjon el anyaga az orrunkba fogyasztás közben.
Ne legyünk azok a proli parasztok, akik csak szódaként tudják elfogyasztani: a szóda csak a felvágós megoldás arra, ha az ember türelmetlen, és nem tudja kivárni a megfelelő párolgást és szeretné, ha szurkálná az orrát a buborék. Mi ne legyünk ezek a csávók: figyelmesen, lassan, az ujjbegyekkel felmelegítve kortyolgassuk, először a szájpadlásnál és a nyelv hegyénél forgassuk körbe, majd finoman a nyelv két oldalán engedjük le egészen a nyelvgyökre, engedjük, ahogy az íz körbejárja a teljes szánkat, majd ezután könnyedén ernyesszük el a torkunkat, ahonnan már nincs megállás.
Régen az emberek a vizet gyakran lehűtötték: ez a gyakorlat a hideg, vezetékes víz megjelenésével gyakorlatilag teljesen megszűnt. Mégis nyáron tudom ajánlani ezt a hagyományőrző tevékenységet: igazán vájtfülűek előre lefagyasztott, szigorúan csapvíz-jégkockákat használnak. Nem érdemes ásványvízzel próbálkozni: egyrészt sajátosan opálos lesz a jégkocka, másrészt a viszkozitása is teljesen más, mint az igazi csapvíznek.
A hideg vízzel azonban vigyázzunk, könnyen elzsibbaszthatja annyira az ízlelőbimbókat, hogy az utánozhatatlan, tavaszias frisseség hirtelen az olvadó latyakra fog emlékeztetni, amit nem akarhatunk. Fogyasszuk a vizet azért, ami, nem azért, mert van belőle bőven!
Érdemes ehelyt megemlíteni a fentebb már érintett ásványvizeket és forrásvizeket. Ezeknek a magas ásványianyag tartalma mindenféle járulékos betegséget okoz, ezért semmilyen körülmények között nem javaslom a fogyasztásukat. Magukkal nem bíró bunkók persze folyamatosan felvágnak azzal, hogy hozzájutnak ilyen-olyan vizekhez, de hagyjuk őket figyelmen kívül. Egy átlagember éves fogyasztása majdnem száztíz liter, ezt egyrészt finanszírozni is kellemetlen, másrészről senkinek nem hiányzik egy coli fertőzés (rád nézek, Spar…). Az egyetlen, biztonságos módja az ásványvízfogyasztásnak a forralás, de erről nálam sokkal komolyabb szakemberek is értekeztek már.
Az igazi csapvíz dús ízű, fényes, csillogó. Alig, vagy szinte egyáltalán nem rajzol a poháron, lágy vonalakban hagy foltokat és tíz-tizenöt másodperc után nyílik meg. Érdemes megvárni, amíg picit meglangyul, ilyenkor teljes pompájában tárul elénk és a klór után visszamaradó kellemetlen ízek is teljes egészében szublimálnak.
Szokás citrommal fogyasztani, de ezt semmiképp sem javaslom: egyrészt költséges, másrészt a savak ártanak a fogaknak, de legfőképpen az ízélmény spektrumának pont azt a részét fogják le, ahol a víz legjobb része, az úgynevezett “víztörzs” van. A víztörzs a víz azon része, amelyet megiszunk: a párát, a visszamaradó, ún. maradványvizet legtöbbször a földre loccsantjuk, vagy a mosogatóba, esetleg újratöltéskor fogyaszthatjuk.
Ha lehet, soha ne keverjük a vizet. Élvezzük azt, amit a természetanya adott és ne fukarkodjunk vele, ha ő sem tette. Fogyasszunk egy pohár vizet minden nap. Megéri!






