Alien: Covenant

Hello my baby, hello my honey. Hello my ragtime girl. Spoilerek következnek.

Nem láttunk még ilyen szar chestburster szereplést, beleértve az Űrgolyhókat is. Imádom az Alien trilógiát. Szerintem úgy tökéletes, ahogy van, még ha a harmadik és egyben befejező rész egy kicsit felemásra és befejezetlenre is sikeredett.

Ridley Scottnak elgurult a gyógyszere. Egy-két agyhalott, stúdiófilmeken szocializálódott balfasz kritikus felszopkodta a Prometheust, aztán pár agyhalott, stúdiófilmeken szocializálódott balfasz neckbeard lefikázza, mert vannak benne logikai hibák és legvégül pár kisujjeltartós, művészfilmeken szocializálódott balfasz Cannes-töltelék meg elkezdje méltatni a technikai megvalósítást. Ebből ő azt szűrte le, hogy:

• Ő aztán rettentően látnoki ember és milyen eposzi faszaságot tud letenni az asztalra
• Az emberek nem értik meg a művészetét
• Több élien kell a cuccba. Meg cowbell.

Aki egy öntörvényű, forradalmi mestert látott a Prometheus rendezőjében, az is egy sült bolond. Mondjuk annyit talán várhattunk volna tőle, hogy amikor elhatározta, hogy Alien előtörténetté kéne átkozmetikázni azt értelmetlen, érdektelen katyvaszt, amit eredetileg filozofikusnak szánt sci-finek szánt, akkor tanult az esetből annyit, hogy a másodikat nem bassza el alapjaiban.

És de.

Az agyatlan embermassza kritikája az agyatlan embermasszával szemben, hogy az utóbbiak “nem értették” a Prometheus elképesztő mélységeit és Scott teremtéshez való viszonyát és metaforáit és csak a vérért meg a belekért mentek volna a moziba, meg Alient látni. Kétségtelen, hogy így van, ezért is lett az Alien vs. Predator franchise ilyen zajos siker, nem egy utolsó utáni szar B-flick. A rajongói várakozások félreinterpretálása nem szokatlan a folytatásoknál, ezért baszódik el többnyire az összes. Ez van, ha piackutatókra bízzák azt, hogy mivel lehet eladni a filmet, de erről majd később.

A film arról szól, hogy mennek-mennek, odaérnek, azt nem ott vót.

A Walterről kiderül, hogy egy geci, plusz ráadásul az összes alient neki és a frankenstein kísérleteinek köszönhetjük, de hogy idáig eljussunk végig kell szenvedni azt a töménytelen hülyeséget, amit már külön-külön minden részben elkövettek a szereplők, de most egybegyúrva. Sisak nélkül közlekedés, csak hogy megfertőződhessenek valami érthetetlen spórával (ami megjegyzem első olvasatra nekem hatékonyabb terjesztésének tűnik az alien csíráknak, mint a tojásokkal meg arctámadókkal baszódást, csak hogy a “tökéletes organizmus” mítoszt is sikerüljön lerombolni), tojásba belenézés, geci androidban megbízás. Az új, macsó Bishopot is szépen eljátssza a Fassbender, karatékolós, homokos, szupermenes változatban, ahogy annak ki kell néznie az esélyegyenlőségi 2017-ben.

A feszültség sehol nincs, pontosan tudjuk, hogy mi a fasz fog történni és közben az az érzésed van, hogy már mindent láttál egyszer. A megkergült robotot, az új, kicsit kalácsképűbb Ripleyt, a kivégzett csapatot, a vicces mellékszereplő csávót, aki káromkodik, amikor szarban van a csapat, a nagyobb, durvább rakodógépes küzdelmet a végén – mindent.

Amit meg nem láttunk még, azt nem is akartuk látni. A teljesen logikátlan lenapalmozását a tervezőknek (mi a pék faszának mentek át a fél világon, csak hogy ledarálják őket, ha az előző részben még válaszokért mentek, plusz miért halnak meg, ha mindenki más mutálódik a szmötyitől?), vagy a gagyizást a romvárosban, meg a semmiből előkerülő tojásokat.

Persze, mindenre adnak majd ki directors cutot, meg DVD kommentárt, mindent meg lehet majd magyarázni valami kifacsart faszsággal, de az ember nem ezért megy moziba. Nem akarok kis brossúrát kapni arról, hogy igazából Shawból csinálta az első alien királynőt a robot, meg hogy azért zuhant le bombázás után a hegyoldalban, mert becsípődött a bal heréje. Nem, nem érdekel.

Az érdekel, ha valamit ótvar módon kiherélnek. A mítoszrombolás, a túlmagyarázás, a minden kurva sötét sarokba benézés öl meg minden sci-fi franchizet. Az Alien ráadásul különlegesen épít a titkokra. Az első részben rálelnek a megmagyarázhatatlan borzalomra, valamire, ami mindennél sötétebb, ami két vállra fektetett egy titokzatos, hatalmas figurát, ami mindennél nagyobb és fejlettebb, mint amit elképzeltünk. Mi, az emberek pedig botladozó senkikként, elveszett gyerekként kolbászolunk a sötétben, arra várva, hogy a bizarr szexuális aktus résztvevői legyünk, ami létrehozza ezt a teremtményt, ami aztán egyesével kicsináljon minket egy nagyon szűk, nagyon sötét és alapból kibaszottul félelmetes helyen.

Valakinek amúgy asszem anyu issuejai voltak a forgatókönyv írásakor, de ez csak egy tipp.

Aztán persze a jogos dühöt egy második részben megénekelve, a felkészült emberek odamennek, fegyverekkel, felvértezve minden tudással, erővel, hogy majd most megküzdenek a szörnnyel. Aztán persze a sötétben, a nyirkos, nyálkás anyaméhben megint szembenéznek a megtestesült halállal. Ahogy egyre mélyebbre mennek csak egyre több borzalmat találnak. A hatalmas, brutális királynőt a kaptárszerű labirintus mélyén, ami gyakorlatilag bedarálja a teljes legénységet és főhősünk második stációként ugyanúgy megszopja és vesztesként távozik. Egyedül, sírva, leizzadva, meggyötörve, hogy aztán harmadszorra megfáradva, öregen, végtelenül elcsigázva ismét farkasszemet nézzenek a faszfejű, ízeltlábú rettegéssel és végül elismerve az utóbbi győzelmét, meghaljanak.

Úgy kerek az egész, ahogy van. Erre jönnek ezzel a bugyutasággal, az antropomorfizált space jockeyval, a fekete szmötyivel, a túlmagyarázott eredettörténettel, az ízekre szedett, szó szerint falra szögelt és minden titokzatosságuktól megfosztott arctámadókkal. Az Alien vs. Predator sima fan service volt, de még a Prometheus se fájt ennyire, mert arról tudtuk, hogy jó, faszság, de kell az öregnek a pénz. De erre nincs mentség.

Gyakorlatilag egy sima, nyomi szörnyet csináltak az Idegenből. Baszódjanak meg érte.