HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetCuccokGasztro

Az egy dolog, hogy van húgyból készült sör

És még csak nem is a Kőbányai az (dacára minden érzékszervi bizonyítéknak), hanem a pissner, de van egy izlandi cucc, a Hvalur 2, ami birkaszaron füstölt bálnaherével van ízesítve. Én elég sokféle sört kóstoltam már, de eddig a legfurább talán a komló nélkül készült, hülye név-különdíjas Jézus ale volt (ebben cickafark meg mindenféle gyógynövények voltak). Ittam már olyat is, amit véletlenül kétszer komlóztak meg, és így egy kicsit túltolták benne a keserűt, ittam belgát, írt, egy csomó magyart, sőt, ittam Hermann Müllert is, aminek – mint annak idején megállapítottuk – határozottan pitypangíze volt. Volt még valami nagyon olcsó gagyisör, annak meg érdekes módon enyhe paradicsomíze volt, ami nem baj, de szerintem nem direkt csinálták. Sőt, ittam még gyümölcssöröket is, pedig azokat nem is szeretem, de az életben mindent ki kell próbálni, kivéve a néptáncot. De herés sört tudtommal még sosem ittam, és bár nem zárhatom ki, hogy valamelyik tréfás kedvű gerillafőző teafiltereset játszott a sörrel, azért ezt nem is tartom valószínűnek. (Abban az esetben, ha bármelyik sörös ismerősöm olvassa ezt a posztot: NEM akartam ötleteket adni).

Piss-ner

(A pisisörös cikk nem szemétségből nem kommentelhető, hanem azért, mert valamit elbasztunk. És igen, tudom, hogy VALÓJÁBAN nem húgyból készül, de képtelen voltam ellenállni a hatásvadászatnak.)

Oké, mit is vártam egy olyan nemzettől, ahol mindenki mindenkinek a rokona, birkafejet meg húgyban eltett rohadt cápát esznek, és Björköt szabadítják a világra. Tényleg.

Dagbjatur Arilíusson, a Steðji mikrofőzde tulajdonosa szerint a szarban füstölt here (te jó ég, ez úgy hangzik, mint egy nagyon elbaszott balatoni kolbászozás utáni másnap, amikor az ember túltolja a cseresznyepaprikát) finom, sőt, ez még nem is olyan extrém, mert a Thorrablot fesztiválon egyébként is mindent összezabálnak a savanyított bálnahájtól a nyers kosheréig. Ez volt egyébként a főzde második bálnás ízű söre, de az elsőt betiltotta a helyi köjál vagy mi.

És tudjátok, hogy mi az igazán jó ebben a sörben? Hát az, hogy a bálnahere zsírszegény (ki hitte volna), így nem csupán igazi vikingnek érezheted magad, miközben fogyasztod, hanem egyenesen úgy, mint Viggo Mortensen egy alapos kardioedzés után.

Azt hiszem, most bontok egy kozelt, bár elnézve rajta a kecskét… Hát, nem is tudom.

(Cink, Telegraph, kösz a találatot, Blue!)

HOLDKOMP