Az első paparazzo
Carl Størmer eléggé szembement az 1890-as évek divatjával.
A norvég fiatalember ugyanis hobbifotós volt, és nem igazán rajongott a kor beállított fényképeiért, így aztán felcsapott paparazzónak – hogy ezt norvégül (norvégul?) hogy hívják, sejtelmem sincs, de szerintem neki se volt (mondjuk nem is csoda, hiszen a paparazzo szót csak Az édes élet óta ismerjük, úgyhogy Størmernek még volt jó hetven éve felnőni a feladathoz). A fényképész a hétköznapi pillanatokra vadászott, mégpedig egy kémkamerával: a gépet 1893-ban szerezte be hozzá, amikor matematikát hallgatott az oslói egyetemen.
A szerkezet egy lapos rézkorongforma valami volt, amelyet a mellény alatt lehetett viselni, a lencsét pedig a gomblyukon lehetett kibújtatni. Størmer az elsütőbillentyűhöz (önjáró löveg!) egy zsineget erősített, ezt pedig a nadrágzsebéhez vezette, így bármikor feltűnés nélkül működésbe hozhatta a kamerát. A fotós körülbelül ötszáz ilyen kémfelvételt készített a századfordulós norvég hétköznapokról, az alábbiakban ezekből láthattok néhányat.
