Az Eltűnt Zoknik Rejtélye

Ismerős a helyzet. Elindítod a mosógépet egy adag fehérrel/színessel/feketével. A kupacban random mód van néhány pár zokni. A program lejár, kiszeded a mosottat, bekészülsz teregetni. Pedáns állat vagy, ezért párosával rakod ki a zoknikat. Párosával. A zoknikat. Megy is, aztán egyszercsak előkerül egy ilyen utolsó mohikán, és nézel.

Na, most mi van?

Karma. Narnia. Eleve nem volt meg a másik fele. Ez van. Ez villan át sorozatban az agyadon, miközben átkutatod a szennyeskosarat, megforgatod a mosógép dobját, mert az anyagmegmaradás törvénye az akkor is érvényes, ha az ember egy fél pár zokni, szóval olyan nem létezik, hogy a fuszeklid nyom nélkül szublimált.

Rosszabb a helyzet, ha így alakul:

Hipszterek vagyunk, nyugi, felvesszük a felemás zoknit is, sőt divatot teremtünk, és sajnálkozunk, hogy nem vagyunk százlábúak mert abban az esetben!….

Na de, valljuk be, ez így nem egészen frankó. Ki lehet ugyan küszöbölni az ilyesmit azzal, hogy az ember beszerez egy tucat tökegyforma pár zoknit. De akkor is. Hova lesznek az eltűnt zoknik?!

Nelem egy ismerősöm világított rá a rejtély megoldására. Történt, hogy a munkahelyemen a mosógép eltömődött a francba, és miután a házi szerelés mindössze azt a megoldást hozta, hogy valami büdös szennylé öntötte el a mindenséget, kijött a szerelő. Aki nagy diadallal varázsolt elő a mélység rejtekéből HÁROM FÉL PÁR ZOKNIT.

Na, ezt így hogy?

Szédelegve tántorogtam ki a napfénybe, ahol ismerős a kapufélfát támasztotta, és a földigérő kutyájával csevegett. Elmondtam neki, mi horrort tapasztaltam, mire azt mondta…

– Igen, ez megesik. A mosógépgyárban dolgoztam, tudom, hogy megy ez. A tömítőgyűrű és a dob közötti résbe csúszik bele a cucc. A rázkódástól aztán lejjebb kerül.

– Hm – tűnődtem. – De hogyhogy ez csak zoknikkal esik meg, nem bugyikkal, satöbbi?

–  Megesik azokkal is! Csak azt nem veszed észre. Egyedül a zoknik tűnnek fel, mert azok vannak párosával.

 

Megnyugodhatunk tehát, kedves olvasóink, semmi paranormális jelenség, semmi sirályhojsza. Csak a mosógép eszik. Az érthetőség kedvéért azért álljon itt egy videó.

  • Bernard Black

    nincsenek manók… 🙁

    • dzsungelmacs

      de. ez nem több, mint áltudományos magyarázat.

    • The Winter Soldier ⭐

      Ez csak megalapozatlan konteó.

    • Kolyok12

      de vannak. csak nem mindenhol. azt konkrétan tudom, hogy a mostani digitális fényképezőkben olyanok vannak, akik kurva gyorsan rajzolnak.

  • orizatriznyák
    • The Winter Soldier ⭐

      😂😂😂😂😂😂

    • The Winter Soldier ⭐

      A legelső kis fehér szürkeorrú olyan aranyosan néz 😀

  • dzsungelmacs

    mocskos zabagép.

  • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Nem tömítőgyűrű. Külön nevet adtak neki.
    Üstszájgumi.
    És így nézel. Okés. Van üstszájgumim, kiragadoztam három bokaharisnyát a kimenő oldali szivattyúból és egy ötforintost a csatorna szűrő elől. Hogyan tovább?
    Villog az a szar mosógép és nem mos.
    Kijön a szerelő, megbillenti a gépet, kiszed még valamit és elkér 3 ezer forintot. Kiszállással, mindennel. Mondom, ez is hülye.
    Megkéred, hogy akkor jöjjön vissza és cseréljen üstszájgumit.
    Megígéri és soha nem hív vissza.
    Elbaszott egy randi.

    • Bernard Black

      wctartály, 20 k, legközelebb megoldom, kösz.

      • Kolyok12

        aranyból?

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Az gyűlöletem egyik tárgya.
        Itt a kerületben évente kétszer van csőtörés, hurrá, ki lehet engedni a rozsdás köbméternyi vizeket.
        Amíg a csapból kádba, az nem pornó, de ha valaki lehúzta a vécét?
        A tartályban egy apró, szilikon membrános szelep van, azt zárja az úszó egy karos mechanizmussal, azt nyitva tudja tartani a dzsuva és így fogod a fejed: ó Mennyek Ura… miért és megint velem történik?

  • Pé7er

    Felültöltősnél ez nem fordul elő.

    • Erzsébet Kis

      Tényleg, míg felültöltős mosógépünk volt, akkor is fel-fel tűntek fél pár zoknik.

  • Erzsébet Kis

    Köszönöm. Ez is jó egynek, de valahogy nálunk tömegesebb (volt) a jelenség. Gyanítom, hogy a kölykök rendetlensége is benne volt valahogy a dologban.

  • nulla

    Hacsak a zoknik tunnenek el. Nekem a kedvenc napszemuvegem tunt el 3 eve. Arra meg emlekszem, hogy betettem a taskaba, de azutan mar nem lattam soha tobbet a szemuveget.

  • taro

    ☕☕

    • Gab

      Üde hajnalt:)

  • 

    Oké, de mi van, ha felültöltős?

%d bloggers like this: