Bősz Adrián Rajnai Rizling
Jézus nyilván odatette magát, amikor a vízből csinálta a bort, de Adrián se szarral gurított, amikor ezt a rizlinget megálmodta.
Az olaszt már nagyon szétdícsértem korábban, mint az egyik leglejáratottabb fajtát Magyarországon, ami főnixmadárként küzd a feltámadásért, hogy a nagyközönség számára se a hányásízű fémes okádékot juttassa eszünkbe, amit évtizedeken keresztül kellett inni, mire kialakult az a generáció, aki érti és szereti is a bort.
Adrián ebbe a generációba tartozik. A Gelencsér Sándorral való együttműködésének sokat köszönhet: a bátai Cenege-dűlőről és Csóka-hegy dűlőről származik ez a fantasztikus rajnai, ahol az ő idősebb tőkéit és a fiatalabb ültetvényekről hozta az alapanyagai többségét. Egy szekszárdi nagy borászatnál dolgozott (dolgozik?) főállásban, a “Bősz Adrián” márka a hobbijaként indult, aztán olyan szortimentet sikerült összehoznia, hogy arra komolyabb hírnevű pincészetek esetében is csak biccentenénk. Kis, számozott szériákkal dolgozik, a rajnai rizling is az ezernyolcszázvalahányadik a szortimentben.
Nehéz megfogalmazni, hogy mi a rajnai erőssége. Van egy különleges savszerkezete és egy illatos aromavilága. A rizling a természetben is egy rettentő ellenálló kis szőlő, a fürtjei ráadásul egyszerre érnek be, ezért nagyon könnyen kezelhető és nagyon jól megszelidíthető fajta. Első, másod- és harmadtöltésű hordókban erjesztette a rajnait, majd másfél évig.
Hasonlóan a zöld veltellinihez, a rajnai rizlingnek is jót tesz egy év álldogálás a palackban. Aki az egyébként a kis széria és a relatív ismeretlenség miatt baromi nehezen hozzáférhető Bősz borokhoz hozzájut, az mindenképp próbálja ki, megéri.
