Csőmozi #102: Nu, papnövendék, pagagyi – Vij

Repülő koporsó a pravoszláv virrasztáson, és más nem várt tartalmak az úttörő ruszki horrorban.

Az Éjfél/Kísértethistóriák nem pontosan azt nyújtotta, amit az ember gyerekfejjel várt, főleg a ponyvaszerű borító alapján. A gulyáskorszak utolsó előtti évében kijött válogatás egy századelős gyűjtemény reprintje 1917-ből, Kosztolányi előszavával. „Ma már tudjuk, hogy az ezredforduló tájékán is számos megmagyarázhatatlan rejtéllyel kell szembenéznünk…”, így a fülszöveg, a kötet egyik felében obskurus és ismertebb (Karinthy, Kaffka Margit) magyar szerzők már akkor is igen furcsa misztikus novellái, a másikban a nemzetközi mezőny –  Edward Bulwer-Lytton, Poe, Goethe és nem mellékesen Gogol Vij, a szellemek fejedelme c. műve. Az elbeszélés népi rémtörténetet dolgoz fel, 1967-ben készült belőle a Moszfilm produkciójában film. Széles körben hivatkoznak rá mint az első szovjet horrorra, amúgy nem hinném, mert az a Patyomkin páncélos. Nincs borzalmasabb.

A korszak kosztümös történelmi filmjeire (nálunk pl. a Jókai-feldolgozásokra) emlékeztető külsőségek közt ereszti el vakációra a papipari tanulókat egy pópa. A legények oroszosan együgyű tréfákat űznek, a hátsó sorban kecskével olvastatnak könyvet, és hasonló baljós mozzanatok mellett szaladnak bele a végtelenségében egyszerre nyomasztó és tág határba, már ahol nem festett műtermi hátterek láthatók a libás kofák és a többi statiszta mögött. Choma Brut, a „filozófus” (bölcsész-teológus képzésű, kicsit túl magabiztos szláv lapaj, a köznépet már írni-olvasni tudásával lenyűgözi) a barátaival eltéved az úttalan pusztán. Éjszakára tanyán kérnek menedéket némi erőszakkal, ahol a helyi öreganyó boszorkánynak bizonyul, és hagymázas éjszakai lovaglásra viszi a megnyergelt szerencsétlent – sajátos módon a banya alakjában férfi (bizonyos Nyikolaj Kutuzov) játssza. Földet éréskor a hirtelen felindulásból agyonvert boszorkány fiatal lánnyá változik, aki cserbenhagyása után, meghalása előtt viszont még nem sokkal a tettest emlegeti név szerint, méghozzá azzal, hogy azt akarja, ő virrasszon mellette három éjszaka.

Innen kezdődik az igen egyszerű kamaradráma, mondaná a bennem egyáltalán nem mélyen eltemetett barna zakós szakember. A teleposzterezett kis szobából a filmmeleg gyík ostromfilmet, sőt japán horroráthallásokat kiáltana, sőt az időszak olasz és Hammer-terméséhez hasonlítaná, amibe az elvtársak beletenyereltek. Véletlenül, de teljesen párhuzamosan: mély, élő színek a csodálatos ikonokkal és gyertyákkal teli templombelsőben, a sok festett keleti Krisztus még sosem nézett ki olyannak, mint aki legszívesebben ebben a pillanatban felgyújtaná a házát, csak vesszenek bent a bűnösök is. A mesei egyszerűség kézzelfoghatóvá teszi az ősi félelmet attól, hogy a koporsóból bármikor visszanézhet, sőt fel is kelhet a halott.

Az ismétlődő éjszakák okkult-sátánikus szekvenciáiban a rettegő bűnöst eleinte megvédi a közönyös isten, aztán egy idő után már nem. A fenti brutális közvetlenségre és elszabadult képzeletre jellemző, hogy a boszorkány koporsója egy ízben repülő faltörő kosként próbálja áttörni a láthatatlan védőkört! A címszereplő a démoni halott nő vérfagyasztó hívására pár perccel a vége előtt lép csak be („emeljétek fel a szemhéjam, mert nem látok”, hatásos antré), és a kíséretében bekígyózó kárhozott szörnyseregen látszik, hogy rövid jelenlétük ellenére őket sem vette félvállról senki. Egy-egy pillanatra látni csak a megdöbbentő, többszörös arcokat, félúton a bomlott középkori fantázia és a modern horror alkotásai közt, és abból, hogy mindez a brezsnyevi Szovjetúnióban mászott ki az elkötelezett ifjú gárda agyából és keze közül, egyértelmű, hogy mégiscsak közös kincsből dolgozunk mindannyian. Némileg más értelemben, de ez elmondható a csontsovány pokollakókról is, akik a kakasszó után nyílásokba, falakba ragadva lógnak obszcén, valamint népirtások áldozataira emlékeztető módon. Akit kicsit is érdekelnek az egyedülálló műfaji ritkaságok (a bevezető poénkodás ellenére az orosz horror tényleg elég ritka) és az univerzál tudatalatti egybevágásai, kattintson… itt jött volna, hogy a Moszfilm csatornájára, de onnan a cikk megírása óta eltelt kb. 2 órában eltűnt. Ezért kell nagyon sietni, első keresésre itt egy másik videómegosztón, meg gondolom máshol is.