Csőmozi #120: Egy maszk vallomásai – The oblong box

Elemelt gyarmati bosszútörténet a gótikus Angiából.

A hosszúkás láda (nálunk Babits Mihály fordításában) egész estés feldolgozása – ezen kívül még tévéepizódok készültek – nyomokban sem tartalmaz Poe-t, legfeljebb a címében, ill. mindkettőben vannak koporsók és testcserék, de ennyi. A nagy név reklámértékét az American International Pictures ekkor (1969) már nem annyira garázscége bitorolta, ez a változat a pöpec viktóriánus helyszínnek megfelelően az angliai leányvállalatnál és a Shepperton stúdióban forgott. További nagy név Vincent Price és Cristopher Lee, az AIP házi horrorsztárjai, Price pl. itt helyben, a rovatban is megfordult meglehetősen szabadon értelmezett Poe-adaptációban.

A nyitó vudunéger-jelenet a korhoz képest sokkoló, egy évtizeddel későbbi, minden gátlásukat levetkőzött alsópolcos digó gorehorrorokat előlegez meg szinte, ahogy a tébolyult vademberek a költői én körül forognak fogukat csattogtatva, a statisztakecske fehér szőrét életszerűtlenül halványpiros festékkel összekenve. (Következetesen ezt az árnyalatot használják később humánokhoz is, ez amolyan gyermekvédelmi “nem is igazi” hatás lehet talán, vagy simán elkeverték.) A szörnyű jelenetet belső nézetből élvezhetjük végig, egy pillanatra sem fedve fel a delikvens kilétét. Amikor a dzsungelben is makulátlan, mindig úriember Sir Julian (Price) befut, az ő kamerapillantása sem fedi fel, kit abriktoltak az untermenschek, csak felkiált: mit tettetek?!

Vágás: a kissé túlkorosnak tűnő Sir (még mindig Price) a brit vidéken enyeleg ifjú menyasszonyával. A hölgy sötét titkot sejt a tisztes gyarmattartó halánték mögött, a Sir nyilván olyan romantikus a kamerán kívül, hogy ezt feledtetni tudja, meg hát ott van az afrikai birtoka is. De mi tagadás, tényleg leláncolt ikertestvért, elfeleledett gótikus portást vagy valami hasonlót rejteget az udvarháza toronyszobájában, akit szintén jó ideig nem látunk kívülről (ki lehet?), csak amikor a korrupt doktorral dílel a tetszhalottként kiszöktetéséről… Mármint az övéről, nem a doktoréról. A környéken amúgy hullarablók dolgoznak, a temetőből szállítják az ügyfeleket az aljas boncolóorvosnak (Lee, ez egy másik). Az ördögi tervek működésbe lépnek, csak több is egyszerre, a legfontosabb egy import fekete (höhö) mágus nekromantikus húzásainak köszönhetőn.

Mai szemmel a háttérben meghúzódó posztkolonialista bűntudat-szál a legérdekesebb az egészben. Ha messze nem is a leghangsúlyosabban, de az egymást fültől fülig zsarolgató dzsentlmenek, vidéki uraságok, ügyvédek, szobalányok és bérgyilkosok elég fádul újrafeldolgozott műfaji toposzain túl párszor azért felsóhajtanak a professzionális barkóviselők, hogy nem szép dolog, amit az afrikai telepeken műveltünk, de hát a fehér ember terhe, meg a pénz, ugye. A kinézet az ízléstől függően poros vagy megnyugtatóan otthonos Hammer-horror babaház, a vérfagyasztó testcselek után az álarcos iker a slasherek gyilkosaira emlékeztető módon belez ki többeket, Sir Julianhoz és a fátyol lepléhez egyre közelebb. Sőt, a végkifejlet az elnyomott őslakosság győzelmét jelenti, akárhogy forgatjuk: az önhitt fehérek egyik törzsfőnöke a vudunéger praktikák néplélekből fakadó ősi bölcsesség hatására immár a koporsójában forog, ki tudja meddig, a másik pedig fertőző zombizmustól lerohadt arccal tekint vissza sokkos kedvesére… Mindezt azért, mert az egyik Sir még odaát a FEHÉR [fenébe, nem írtam oda, hogy RONTÓC, de aki tényleg emiatt nyomja ki a filmet háborogva a 89. percben, azt befizetem az új Batmanre] lován letiport egy fekete gyereket. Azt hiszem erre mondják, hogy na milyen volt Afrika? Hahaha.