Csőmozi #122: Züllött elvtárs a megyeszékhelyen – Defekt
Inkubátorból szökött torzó: nem ilyen ijesztő, csak erre hasonlít „az első magyar horror”.
Egyébként azért sem az, mert szigorú értelemben vett horror már 101 éve készült nálunk, az 1921-es Drakula halálának nemrég lett remake-je is, és akadnak bőven más elveszett darabok. A műfaji film az antivilágban aztán egyet jelentett a szélesvásznú történelmi feldolgozásokkal, általában irodalmi alapból, sci-fi csak mutatóba, bár az Idő ablakai (1969) mellett végül is létrejött az igényes perverzek kedvence, a gyakran és kedvvel körbekacarászott Pirx. Ugyaninnen, Rajnai András kimeríthetetlen blue boxából lett magyar Aelitánk is, sőt Zsoldos Péter Feladatából tévésorozat Rajhona Ádámmal, western értelemszerűen sehol, csak eastern betyárfilmek. A lélek és a társadalom legmélyebb szennyében turkáló horror a létező szocializmusban elképzelhetetlen, így a Defektnél is az a tanulságos, hogy a szinte teljes kulturális deprivációban itt a gulyáskori ugaron hogyan képeződött le a nyugati dekadencia, azaz milyen kép élhetett róla a filmkészítői fejekben. (Ez először nagyjából a Macskafogónak sikerült maradéktalanul, pár nyúlott nindzsafilm és James Bond-közhely alapján világverő macska-egér parádét kihozni.)
Fazekas Lajos rendezése (Requiem, Bors őrmester, Kasparek, tényleg, abban is életre kelt halott lovagol) igen furcsán egybetapadt, illetve össze se állt darabokban cuppog, mint a ciszternából kihalászott műtermi hullák – az anyag leghorrorisztikusabb jelenete, bár itt is inkább azon mereng a műbefogadó, gumiból vagy kirakati bábból preparálhatta-e őket a sokat küzdő kellékes. A „magyar Pszichó” (újabb gyakori túlzás, ennyi erővel lehetne akár répa-revenge) összetevője a dolognak a világ végén, beteges háztartásba a címbeli defekt után betévedt fiatal nő és az őt molesztálni vágyó, majd agyonvert Márkus László megszállott tésztapofájában a tekintet. Az ügyben, pontosabban a „megyeszékhely” környékén az utóbbi hónapokban köddé vált nők után Kern András, Gedeon nyomozó kutat, az elején őskomcsi police procedural rajzolgatással nyeri el szkeptikus főnökétől (Kézdy György) a lehetőséget 1 darab szolgálati Ladával együtt, hogy utánanézzen a baljós eltűnéseknek.
Az eltávolított absztrakt hangnem valószínűleg a kommunista hazával vagy a dolgozó néppel való bármilyen párhuzam tagadását szolgálta, a csikorogva előadott kemény zsaru-szövegek („otthagyott az asszony” és társai) úgy állnak az öreg rendőrtárs Mikulics őrmesternek (Szabó Gyula), mint tehénnek a gatya, de őt tökéletes Firga bácsi-sapkája és szinte teljesen egyező attitűdje teszi amúgy is kontraproduktívvá ebben a szerepben. A néha invenciózus szögekből, magyarul a felső sarokból felvett jelenetek a kihalt udvarházban, előbb az elferdült házigazda, majd a hullák társaságában valamennyire nyomasztók, rendben, a kb. 2 másodperces erotikus kalandba bonyolódó (segítségnyújtás után a befutó álomlovag teherkocsijában zoknis láb a szélvédőn!) Lány, azaz a stáblistán a Nő társadalmi drámája, ti. hogy kinyírt zaklatója miatt önként jelentkezik a rendőrségen, viszont annál szájbarágósabb. A szatírát sem nagyon tudom hová tenni, ahogy pl. a fenti bejelentésre várakozó állampolgár mellett simán elmegy a pont az ügyben nyomozó szerv, a slusszpoénnak szánt izé pedig, ahogy a végig kamaszos flegmával viselkedő Kern Andrásra az aggodalmas szomszéd elvtárs ráhívja a rendőrséget, még furcsább. Ezek a kisebb kilengések is elegendők voltak hozzá mindenesetre, hogy a mű dobozban maradjon, tévéfilm-mivolta ellenére végül ment a MTV-n (nem a zenetévén) és moziban 1985-től. Kihagyhatatlannak nem nevezném, de a torz zárványok rajongói kattintsanak nyugodtan itt.
