Csőmozi #149: Merj nyitott lenni – Crimes of the future

Ez most az új, 52 évvel az eredeti után.

David Cronenberg valószínűleg annyira unhatja a  „biohorror teremtője visszatér kedvenc terepére” vagy a „pályaív kiber-regresszív másik vége ez”-féle kiszólásokat, mint Robert Smith, amikor ezredszerre kezd bele a Boys don’t cry akkordjaiba, mert a slágermajom közönség csak arra hajlandó megmozdulni. De hát aki ennyire előredobja a lécet fiatalon, és egymaga megteremt egy műfajt, az később miért ne csinálhatna sivár gengszterfilmet (Erőszakos múlt), életrajzot (Veszélyes vágy) vagy Hollywood-szatírát (Térkép a csillagokhoz)… A beszűkült vagy hardcore rajongók most, több mint fél évszázaddal a pályakezdő Jövő bűnei után idén végre megkapták a magukét, amiért évtizedek óta sírt az a hálátlan szájuk. És vajon örültek neki? E sorok szülője a kemény maghoz sorolja magát, meg nem is (vagy mittudomén, lehet, hogy az az igazi hipszter dolog, ha az embernek az egzisztencialista-posztkapitalista nagy megmondások filmje, a Cosmopolis is őszintén tetszett), a mű tökéletes, mégis némi hiányérzetet kelt.

Az új film a régi kiterjesztése, ötletek és színészgárda terén egyaránt. Világhírű rendezőként már lehetett sztárokat (Léa Seydoux, Viggo Mortensen, Kristen Stewart) toborozni, a helyi egyetem helyett lepukkadt görög sikátorokba helyezni a cselekményt. A fő jelkép még mindig „a kiterjesztett szervek galaxisa”, amit egy művészi mutáns növeszt a „kreatív rák” formáiként, most nem dunsztosüvegekben tárolva magához közelebb-távolabb gyermekeit, hanem hivatásos performansz-művészként műtögetve ki magából mindet az erre fenntartott gépágyon asszisztense segítségével. A Tenser-Caprice páros (Mortensen-Seydoux) ezt csinálja, a fáradt világvégén túl az emberiség meg mintha a szemetes hátsó utcákban keresné az elveszett uralmat a test felett. Valamiért a fájdalom eltűnt, azaz a test nem érzi, a vagánykodó tételmondat szerint éljen az új hús, akarom mondani a sebészet az új szex. (Miért, a régivel mi lett, talán a fájdalommal együtt azt sem érzi már senki?) Ezt demonstrálandó lihegő párocskák vagdalják egymást a szemétdombokon vagy a felső párezer estélyein. A szanaszét burjánzó, elszabadult biológia nem látványos takonyfalakban vagy óriásszörnyekben nyilvánul meg, hanem pl. az új világ ígéretében, a műanyagevő gyermekben, akit sajnos maradi anyja természetellenes förmedvénynek tart és kinyír, pedig ha valami, ez hasznos találmány lett volna. Apukája a gyermek hulláját megszerezve pedig benevezi Tenser nagy ötletére, a belső szervek szépségversenyére boncolni. Cronenberg régi beakadása ez, emlékezetes mondata szerint szerveknek is kellene ilyet rendezni.

Az új szervek hivatala – van ilyen is, nemzetbiztonsági vagy egészségügyi meggondolásból kellene bejelenteni, ha kockázatos új vesét növesztünk – is koszos félszobában kezdi meg működését, nagy rakás papírral. A végső ponton átbukott emberfaj, miután a technikai fejlődés után a szimpla testi is kiesett a kezéből, céltalan kóborol, mint az állandó betegségektől szenvedő, talpig mackófelsős Tenser. Erre csak találgatni lehet persze, nagyívűnek a kivitelezés nem nevezhető, leszámítva a vicces cronenbergi kellékeket, mint a felhasználó gyomrát masszírozó (?) etetőszék – ettől biztosan jobban enne bárki. Az újgyomrúak szektája lila műanyag csokiszeleteket gyárt és mérgez velük, a helyi Gelka, azaz a műtőasztal-etetőgenerátorszervíz női alkalmazottai fúrógéppel bérgyilkolnak (praktikus eszköz szintén, ha már le van csapva az ügyfél, de akkor egy papírzsepi is elég valószínűleg), már amikor nem pucéran vihorásznak. Utóbbi jeleneteket a kamaszos sekszuálbizseregtetés igazolhatja, már amit annak szánhattak, vagy esetleg az, hogy ennyire eltávolodott puszta eszköznek tartott bőrhüvelyétől mindenki, ki tudja. Tehát örül az ember, ha bálványai élnek és alkotnak, az elmúlt pár évtized tapasztalataival felnövelve laza profikká válnak, akiknek hőzöngeniük is csak az elvárt keretek közt kell, és persze az életmű vége is messze van, reméljük, ahogy azt is, hogy az egyik gyomrost a Tarr Béla iránti tiszteletből hívják Tarrnak. Kicsit többet várnánk mégis a szótól, hogy megőrizve fejlődés. Rajongói magyar felirattal itt nézhető, tudtommal nálunk nem forgalmazták, úgyhogy emiatt ne marjon senkit a lelkiismeret.