HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

CelluloidTörténelem

Csőmozi# 152: Kicsit mindenki cárgyilkos – Assassin of the tsar

Eredeti címén Цареубийца, nálunk a Cár gyilkosa.

A februári sajnálatos események óta az ember máshogy tekint az orosz kulturális termékekre, nálam pl. életemben először van a polcon félbehagyott Pelevin-könyv, bár ennek nincs köze a háborúhoz, még előtte hagytam félbe, ami azért a Győzhetetlen napról is sokat elmond. Nem rossz amúgy, benne van minden, amit az igényes olvasó a kiberkor pszichedelikus Nabokovjától (© by New York Times Review of Literary Blackwood Magazine vagy a korszak más hangadó orgánuma) elvár, csak a korszak, a romantikus vadkelet fénykora, azaz a ’90-es évek süllyedt el úgy kamaszságunkkal együtt, mint Turán páncélos a Don-kanyarban, hogy valami nagyságrendekkel undorítóbbnak és reménytelenebbnek adja át a helyét. Ebbe a mai szemmel már oly irreálisnak tűnő, naiv időben fogant, egészen pontosan a Szovjetúnió utolsó évében (1991) a Cár orgyilkosa, amely Doktor Bubó pályaösszegző konklúzióját (a lélekgyógyász csak akkor ismerheti fel betege baját, ha az neki magának nagyobb mértékben van meg) történelmi-lélektani rémtörténettel és a cári család utolsó napjaival vegyíti.

A film a bibliai Belsazár király és Dániel történetével kezdődik, majd kevésbé patetikus hangon mutatja be Tyimofejev elvtársat, egy leépült szovjet sárga ház lakóját, Malcolm McDowell alakításában. Hogy az ősz kefehajú Kicsi Alex hogy jutott a rendszerváltás környékén orosz filmbe, úgy, hogy rajta kívül a teljes stáb akkor még pont szovjet (ill. kellett lennie pár magyar statisztának is, lásd később), az az időszak ártatlanságának újabb jele. A révedező alkoholista ex-favágó hivatásos bentlakó lehet, többszöri felajánlás után is inkább maradna, köszöni szépen, hiszen nincs hova mennie, és itt legalább törődnek vele. A törődő Dr. Szmirnov sajátos módszerrel billentené ki a magát századeleji komcsi komisszárnak képzelő elmebeteget, a könnyen megborítható mentális egyensúlyú Tyimofejev történetébe a cárként helyettesítve be önnön személyét. A módszernek része az önszuggesztió is, úgy tűnik, vagy talán csak mellékhatás, mert a doktor egyre melankolikusabban nézeget ki az ablakon, párhuzamban az 1918-as szál halálra ítélt Romanovjaival.

A kettős történetet látomásosnak hívni túlzás, inkább a végzet súlya és az elme beteges, mindig rosszra vezető hatalma borul a cári család menetelésére jekatyerinburgi kivégzésük felé, meg a jelentéktelen, ám annál elbaszottabb kisember vágya, hogy mindegy hogyan, de kerüljön be a történelembe. Nem néztem utána, a kivégzőosztag vezetőjét tényleg Tyimofejevnek hívták-e, ő ennyit tud felmutatni, de még így is jobb, véli Szmirnov doktor ellenpárja, az ábrándos öreg Jegorovics, mint a szimplán tompa ápolók, mert neki legalább képzelőereje van. Felbukkannak vicces párhuzamok az akkori jelennel, bár a maival is, a cár pl. az elviselhetetlen tojásárakról olvas fel az újságból, nem sokkal később pedig kucsmás elvtársurak nézegetik a félig üres, 1990-es boltban, hogyé’ a tikmony, vagy egyáltalán van-e, és a politikai ellenfelek kényszergyógykezelésének gyakorlata is visszainteget. A szomorkás cselekmény sok fordulatot nem tartogat, ki-ki a történelem vagy a saját elméje foglyaként megy a maga elkerülhetetlen vége felé, inkább hosszas, csehovi délután a semmibe az egész a cári család utolsó lakhelyén vagy a diliház társalgójában. (Lehetett volna a cím pl. Ványadt bácsi és a komisszárok vagy Az idén szép, hosszú kivégzőszezonunk lesz.) 1:05:20-nál elhangzik pár magyar mondat (“teljesen megőrülök, nem tudok mit csinálni…”), vélhetően ott felejtett és senki által le nem kevert magyar statisztáktól, de hogy ők hogy kerültek oda, az még McDowellénél is nagyobb rejtély, talán világháborús hadifoglyokról van szó, vagy lelkes amatőr nemzetközi brigádról? A film nézhető angolul vagy eredetiben is, nem, Malcolm nem tanult meg oroszul, csak tátogott és utószinkronizálták.

HOLDKOMP