Varjak, vagy sem? Egy „madáragyú” kérdés…

Mi emberek, gyakran gondoljuk magunkat a teremtés csodájának, hogy nincs nálunk okosabb, ügyesebb faj, nincs még egy, aki probléma megoldásra is képes volna. Nos, rossz hírem van. Nem vagyunk egyedül…Olyannyira nem, hogy még egyes „madáragyú” lények is képesek tervezni és cselekedeteik sorsát előre látni. Ma erről írok most pár sort.

A bal oldali csőben víz van, a jobb oldaliban homok (na meg a csemege a madárnak). A varjú ösztönösen tudja, hogy melyiket kaparinthatja meg, egy kis erőfeszítéssel – érts: gondolkodással, előrelátással, tervezéssel – úgyhogy a vízbe dobálja a kavicsokat, ami vízszint emeléssel felhozza a csemegét a csőrrel elérhető magasságba.

Az emberiség szereti azt képzelni magáról, hogy egyedül ő tud gondolkodni (már aki!) és tetteinek sorát előre látni, de ez nem így van. Nem vagyunk egyedül – és itt most nem csak a legközelebbi (főemlős) rokonainkra kell gondolnunk, a csimpánzokra, gorillákra, akikről már régen bebizonyosodott, hogy eszközhasználatra képesek egy adott cél érdekében, de bizony vannak olyan madarak is, akik még talán őket is leverik gondolkodásban (és most a delfineket – mint a 3. top-értelmes lényt – tegyük félre egy kicsit).

Mindannyian gyakran használjuk a kifejezést, hogy „madáragyú” (tyúkagyú, csirkeagyú, stb.), ám soha nem állunk olyan messze az igazságtól, mikor ezt mondjuk. Az való igaz, hogy egy vasárnapi tyúkhúslevesben úszó kakastaréj alatt megbúvó csirke agyvelő nem túl nagy, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! Nem az agy tényleges mérete számít, hanem a testhez (testtömeg) viszonyított aránya. Márpedig egy csirke nem túl nagy, alig 1-2 kiló, ne várjunk hát 20 dekás agyat a fejében. Annyija van, amennyi neki kell – és erre az evolúció a garancia, ami az adott feladatra tökéletesítette az adott állatot. (Ha buta, hát buta, de mégis működik és megél a saját közegében.)

Ám a legújabb kutatások (Cambridge Egyetem) kimutatták, hogy a varjak – azon belül is főleg az Új-Kaledóniai varjak (Corvus moneduloides) – értik a súly mibenlétét, és képesek komplex feladatmegoldásra, azaz előre gondolkodásra. Eleddig a papagájokat tartották a legokosabb madaraknak (főként beszédutánzó képességeik okán). Noha a papagájok szociális képességei valóban jelentősek, a varjúfélékhez képest a fasorban sincsenek, ha gondolkozniuk kell, vagy céltudatosan kell viselkedniük. A varjak egyes mentálisi képességei még a majmokét is meghaladják, és még senki sem tudja igazán, hogy miért.

A varjúfélék régóta izgatják az emberiségre. Sokan félnek tőlük (fekete, károg és „halált hozó” – de hát könyörgöm dögevő!), sokan viszont csodálják a képességeiket. A varjak ugyanis eszközhasználatra is képesek, amit eddig az „ember” egyik alapvető kritériumának tartottunk. Sőt, annyira, hogy az Új-Kaledóniai varjak képesek megbecsülni a tárgyak súlyát az alapján, hogy mennyire lobognak a szélben. Ez talán nem tűnik nagy szenzációnak, de ha belegondolunk abba, hogy eddig még az emberszabású majmokról sem bizonyosodott be, hogy képesek lennének erre, vagyis a kutatók eddig ezért úgy hitték, hogy kizárólag az ember képes a súlyról gondolkodni. Most meg itt van egy madár, aki képes erre?

Nos, ezen varjak agya (és gondolkodása) nagyjából egy 6-8 éves ember gyereknek felel meg, vagyis kábé a kutyák szintjén vannak. Ez kiderült abból a kísérletből is, amit a Cambridge Egyetemen végeztek, ahol megtanítottak 12 Új-Kaledóniai varjút arra, hogy különbséget tegyenek könnyű és nehéz tárgyak között. Csőrükkel emelgethették a különböző kinézetű és eltérő súlyú tárgyakat, és akkor jutalmazták őket, ha az eléjük tárt két tárgy közül a meghatározott súlyút ejtették az ott lévő edénybe. Amikor ezt megtanulták, más tárgyakat mutattak nekik párban, külön-külön madzagra függesztve, és ventilátorral fújták ezeket. A könnyebb tárgyakat persze jobban mozgatta a szél, és a varjak pusztán ennek látványából az esetek 73 százalékában (vagyis a véletlen kiválasztásnál lényegesen magasabb valószínűséggel) a számukra fontos tárgyat választották. Ha nem működött a ventilátor, és a tárgyak nem mozogtak, nem tudtak helyesen választani.

A varjak tehát láthatóan képesek figyelembe venni a tárgyak súlyát, és azt, ahogy a súly befolyásolja viselkedésüket. A kutatók mindezt a képességüket azzal magyarázzák, hogy a természetben az ehető magok, termések súlya különbözik a romlottaktól, így előnyös számukra, ha már ránézésre meg tudják mondani, hogy mely eleséggel érdemes foglalkozniuk. (Csak zárójelben megjegyzem, hogy vannak egyedi különbségek is. Ugyanis, egy másik, az Oxford Egyetemen végzett kísérletben egy Betty nevű Új-Kaledóniai varjú teljesen spontán – tehát, bármiféle tanítás, tréningezés nélkül – ezt önmagától csinálta.)

Sőt, eszközhasználatra is képesek (amit eddig kizárólagos humán képességnek hittünk)! És ha ez nem volna elég, akkor arra is fény derült, hogy előrelátóak, azaz „tervezni” tudják tevékenységüket és annak várható eredményét. Bizonyos kísérletekben ugyanis, a varjak nem vették el az azonnal felkínált eleséget, ha annál jobb falatokat tudtak szerezni eszközhasználattal (kavicsok, kampók használatával), vagyis kinyitva egy dobozt, amiben nekik finomabb csemegét rejtettek el. Ez pedig egy különleges képesség, Csak pár faj él ezen a bolygón, aki képes erre (annyira, hogy még az ember gyerek is csak 6-8 évesen képes rá – korábban nem)! És ezek a dinoszaurusz leszármazottak képesek rá.

Mindez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a varjúfélék nemcsak a madarakhoz képest okosak, de intelligenciájuk az összes állat közül kiemelkedik!

Említettem az előbb az agy vs. testtömeg arányát. Nos, a varjak a 3. legjobbak ebben (is), még a kedvenc papagájainkat is megelőzve – lásd a fenti ábrát.

Bár a madarak agya teljesen más felépítésű, mit az emlősöké (köztük a miénk is), a legújabb kutatások felfedték, hogy épp oly sűrűn (ha nem még sűrűbben – már csak a 3D-s térérzetük okán is) tele vannak neuronokkal és szinapszisokkal, mint egy humán agyvelő. Csak máshonnan indultak (de hiszen, könyörgöm, egy laza 320 millió éve elvált a törzsfejlődésünk!). Ráadásul ők megtanultak repülni, mi meg nem (most felejtsük el a humán technológiát, ami mégis lehetővé tette), logikus tehát, hogy nekik „máson jár az eszük”, mint nekünk.

A lényeg, hogy bár másképpen, mint az emlősöké, de az ő agyuk is tele van tömve olyan idegvégződésekkel és kapcsolatokkal, mint a miénk. Ez pedig kognitív, gondolkodó észjárásra utal.

Egy kérdés felvetül: Miért épp a varjúfélék ilyen „okosak”?
Nos a válasz (talán) a neveltetésükből adódik. A varjúfélék ugyanis szoros családi és rokoni kötelékben élnek. Ezek az Új-Kaledóniai varjak egészen 2 éves korukig a szülők nevelése, tanítása, példamutatása alatt állnak. Vagyis van idejük bőven elsajátítani a tanult viselkedéseket, azaz a közösség tapasztalatát. (Nem egy „írott nyelv”, mint a mi könyveink – az internetről, mint szuperkönyvtárról most nem is beszélve -, de azért ez se semmi!)
A kutatók azt is vizsgálták, és az egyik újabb hipotézis lényege, hogy a varjak fiatal korukban bandába verődve meglehetősen szociális életet élnek. Ez szintén a főemlősökre jellemző tulajdonság, ami sok mindenben segíti a kognitív gondolkodást, csapatszellemet, és találékonyságot. Megfigyelték, hogy a Yellowstone Park varjai szoros kapcsolatot építenek ki egyes farkasokkal is. Barátságosan meghúzva farkukat incselődnek, játszanak velük. Ennek pedig egy hosszútávra létrejövő együttműködés az eredménye. Ezek a varjak az elsők, akik a farkasok által elejtett prédából (pontosabban annak maradványaiból) elsőként részesülnek. Magyarul, evolúciós előnyük származik a „haverkodásból” a „politikailag korrekt” viselkedésből.

Csak mellékesen jegyzem meg: Ezek után nem csodálom, hogy az amerikai őslakosok (indiánok) annyira tisztelték a varjakat, hogy még egyik törzsüket is róluk nevezték el (Crow Indians).

Összefoglalva az egészet, lehet, hogy a madarak (még a varjak se) nem képesek megoldani egy kétismeretes egyenletet, de ne legyünk annyira oda magunktól – legalábbis addig, míg kezünkkel csapkodva fel nem tudunk repülni a levegőbe! (És most a sok -sok tonna kerozint elégető masináink nem számítanak – legalábbis evolúciós szempontból)!

A madarak célja más volt, és más volt a számukra kijelölt evolúciós folyamat is. Ám ahhoz képest, ezek a varjak igenis okosak (és nem kizárt, hogy korabeli dinó, azaz raptor őseik se voltak sokkal butábbak – de ez majd egy másik írásom tárgya lehet).

Egy biztos, holnaptól én óvatosabban fogom használni a „madáragyú” kifejezést…