Csőmozi #23: Félelem és reszketés a gyertyaláng körül – The blood beast terror

Rovarhorror-rovatunkban ezúttal viktoriánus molylepkenővámpírok!

Peter Cushinggal 10 magyarból 11 a Csillagok háborúja Tarkin nagymoffjaként találkozott először, pedig a veterán angol színész akkorra szinte minden műfajban megfordult (a legenda szerint papucsban mászkált a Halálcsillagon, mert nem bírta a lába a birodalmi csizmát, és sok jelenetben deréktól felfelé vették). A mi szemünkben legfontosabb korszaka a Hammer stúdió nevéhez fűződő rémfilm-ciklus a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról, melynek termékeit a hálás utókor meglepő módon Hammer-horrorokként emlegeti. Az amerikai túlsúlyt ez a brit gyártó európai gyökerű rémek újrafeldolgozásával óhajtotta leküzdeni, a klasszikus vámpír-farkasember sztoriktól kardforgató rémvadászokig (Cronos kapitány) és elfeledett kúriák mélyén megbúvó medúzákig a sosemvolt Karlstein vidékén (stájer-transszilván poszter a naftalinszagú mentékbe bújt statiszták mögött). Mai műtárgyunk na nem itt készült, de a vakteszten biztosan átmenne tőrőlmetszett HH-darabként is, bár a címe nagyjából bármié lehetne a Rettenet oltárától a Belező iszony bosszújáig.

Vad afrikai mocsárvidéken (civilben angol láp lehet napsütéses pillanatban) a nagy fehér felfedező praktikus patyolattiszta szerelésben, két egész néger szolga kíséretében keresi a titokzatos lepkebábot.  Meg is találja, majd megy vele virítani mestere, a tudós entomológus Mallinger doktor udvarházába. A doktor ismeretterjesztő előadásokat tart a tanulóifjúságnak, szabad idejében furcsa dolgokkal kísérletezik és szőke lányát nevelgeti. Clare, a lány legalább annyira megörül a snájdig jövevénynek, mint nevelőapja a méreten felüli báboknak, rögtön maga mellé ülteti (a legényt mármint) és bájologva kéri, meséljen a forró Afrikáról, sőt menjen vele kergetőzni a sövénybe… Mintha túl könnyen menne a dolog, az ifjú kutatónak ez sajnos későn esik le.

A fiatalember véres hullája nem az első a sorban, és nem is az utolsó, a környék szörnyű baleseteire Quennel felügyelőt (Cushing) és hű társát, Allan őrmestert állítják rá. Az ügy egyre vérfagyasztóbb kanyarokat vesz, már szereplői számára, a valamennyire is képzett horroristának, sőt bárkinek, aki nem szatyorban töltötte az elmúlt pár évtizedet, az otthonosság érzését nyújtja. Az egész bizarr vámpír-vérmolylepke-frankenstein legendárium az eszképizmusra kiválóan alkalmas, babaházi viktoriánus környezetben inkább elvágyódásra sarkall, mint bármi másra, a színház-a-filmben vicces ötlet (a bamba diákok amatőr színjátszó köre őrült doktor-színdarabot ad elő mit sem sejtve, ha rendes és korhű térdzoknis fiúk lettek volna, itt látnak először vadítóan csupasz női csuklót), a gyakran látogatott kórboncnok hamburger helyett pedig vesés pitét zabál ha kell, ha nem. Mondom, fél évszázaddal később, a minden képzelgést alulmúlóan sivár és fenyegető való helyett ezerszer lennénk inkább ezen a tünci szellemvasúton. Legjobb talán benne, hogy az egész kompakt sztori másfél órában letudható, ma a kreatív showrunner tuti nem állna meg 8 évadnyi Molyhalál vérleány – A kezdet hajnala előtt.