Csőmozi #35: Lakógyűlés a hentesbárban – Tenement

Nem viszik el a szemetet, csöpög a csap, penészes a plafon, a pincében zajong az eszelős narkósok gyilkos bandája, írok olyan levelet az ingatlankezelőnek, hogy nem teszi ki az ablakba!

Fetrengjünk még kicsit a mocsokban. Roberta Findlay menekült magyar zsidó szülők gyermekeként Hershkowitz néven jött a világra New Yorkban, zűrös ifjú-, majd felnőttkorát többek közt roughie-k (zugmozikba szánt fekete-fehér pszichoszex mozgóképek) gyártásával töltötte, a ’80-as években a videópiac terjedésével átnyergelt a hasonló kifinomultságú horror- és akció-roncsfilmekre. Pályája egyik csúcsa, fenti (Game of survival címen is ismeretlen) 1985-ös alkotása a korabeli Bronx lakáskörülményeinek, valamint az általános lezüllésnek és közterületen szipózásnak tart tükröt, vagy csak a kültelki belezések rajongóinak zsebében még ott csörgő, nagyon ragacsos apróra pályázik.

A címszereplő bérház egymagában áll Bronx bontásra ítélt pusztáján, amúgy ez a piros téglás, tűzlétrás fazon még mindig sokkal szebb, mint amit mifelénk gettóként tartanak számon. A lakóközösség szinte mindenkit felvonultat a nagy amerikai olvasztótégelyből, terhes latinó anyuka aggódó anyjával, gyermekét egyedül nevelő afroamerikai asszony, vak olasz öregúr, szaxofonozó néger veterán hétköznapjaiba tekinthetünk be, de van öntestét áruló lecsúszott úriasszony és visszataszító hájas disznó alkoholista házmester is. Utóbbi az események elindítója, amikor ráhívja a rendőrséget az alagsorban életvitelszerűen kábítószerező bandára. A hatóság lecsukja a söpredéket, de rövidesen ki is engedi, kezdődhet a vérfagyasztó bosszú.

A banda röhögtető szadómazó kirakatpunk-bőrszerelése és primitív kegyetlenséggel párosuló játszótéri keménykedése a produkció összes külső-belső jegyét csontig meghatározó suttyósággal együtt valami egészen gyomorforgató elegyet alkot, de hát mi másért néz az ember elsüllyedt szennyfilmeket. Az exploitation arra van, hogy alantas ösztönöket tegyen pénzzé. A galeri itt már túl van jón és rosszon, ezzel együtt a stáb hozzáállása, amivel a változatos eszközökkel elkövetett mészárlásra, seprűnyelekre, nemi erőszakra és ezek kombinációira tekint, a hihetetlen proliság ellenére azért okoz pár kényelmetlen pillanatot a kedves nézőnek, főleg önnön műbefogadói pozíciójával kapcsolatban. A Kool Krew laza rap-főcímdala után („tenement is a place of shelter, but you still can’t escape the helter skelter”) nincs semmi elemelés, se távolságtartó hipszter heherészés. Az idővel minden komolyságát elvesztő Bosszúvággyal, netán Piszkos Harryvel és a kispolgár bosszújának megannyi megdicsőülésével szemben itt egyre lejjebb csúszunk, ahogy a jogos önvédelmezők bevetnek mindent szekrénytől a patkányméregig.

Időnként belóg az operatőr árnyéka, a kamera inog, a szereplőgárda olyan rosszul mondhatta fel a szövegét, hogy utószinkronizálni kellett, azt is csapnivalón. Rohatag falak közt négykézláb csúszni a bélben képernyőn vagy filmvásznon (ha valamit, ezt érdekes lehetett moziban látni, már csak a fizető közönség miatt) ritkán sikerül annyira, hogy az igényes nézőnek félúton zuhanyozni támadjon kedve, ennek a filléres trashfilmnek összejött, és akárhogy is, ez Mrs. Findlay féltégla-egyszerűségű elszántságának a bizonyítéka. A népszerű videómegosztón álcacímmel, azt mégsem raknám ide, nem néz ki jól, de ezen a linken ajánlom az erős gyomrú filmbarátok figyelmébe.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!