Csőmozi #44: Scream Park – Főpróba kecsöppel

Nivek Ogre és Pinhead blamálja magát.

2012-ben a Pennsylvania állambeli Pittsburgh egy nagynevű egyetemén Cary Hillnek az az addig senki által nem látott ötlete támadt, hogy csináljon egy slasher-omázst a műfaj klasszikusainak farvizén. Akkor már volt Kickstarter, sikerült rajta összekalapozni 40000 dollárt, és valahogy megnyerni az ügynek két földön járó legendát Nivek Ogre és Pinhead személyében. Félműveltek kedvéért: egyik az alapító ipari atyaúristen Skinny Puppy frontembersámánja, született Kevin Ogilvie, a másik Doug Bradley, a szögekkel kidekorált szadómazó-messiás a Hellraiserből. Ez, mármint jelenlétük az egyetlen oka, hogy megnéztem a művet (műt), egyben annak is, hogy a kedves olvasó most ezt olvassa.

scream_park_1

Más magyarázat, vagy úgy általában bármi kontent, featúra ebben a mozgóképben ugyanis nincs. A zárás előtti vidámparkban a személyzet szomorúan dekkolja ki utolsó napját, a nyári munkájukon nyegléskedő középiskolás fiatalokat kora harmincasnak kinéző tehetségek adják, de ez a Grease óta akár hagyománynak is tekinthető. Az eredetiség teljes hiánya is: pszichoszexuálisan, szupernaturálisan vagy egyéb nagyon tudományos módokon terhelt darabolós gyilkost nem az oszkárdíjas alakításokért néz senki, hanem hogy értékelje a sminkmester munkáját és jókat kacarásszon az ötletes splatterpunk vágásokon. A műfaj réges-rég elvesztette minden komolyságát, az okoskodó hipszter-fázis (Sikoly és vidéke) után ma a művészkedő meta-slasher van soron (pl.  Mandy), bár az legalább jól néz ki.

scream_park_2

Cary Hill és haveri köre erről viszont nem hallott, vagy ha mégis, hősies elszánással beleszaladt a baltába. A jó rosszfilmek bája abból adódik, hogy legyen bármilyen tehetségtelen a stáb és 20 centes a költségvetés, átjön a lelkesedés, és hogy mindenki fültől fülig vigyorogva élvezi, amit csinál. Itt a szokott típusokat (punk, pompomlány, átlaggyerek stb.) felvonultató gárda úgy beszél, mint aki a kettes aláért vállalta ezt a színjátszóköri marhaságot, vagy ami még rosszabb, nekiáll színjátszani. A kórházian steril digitális kép még rátesz jópár lapáttal, próbálták volna legalább egy nyamvadt szemcsésítő szűrővel vagy ’70s effekttel az ubuntus rendszergazda Windows Movie Makerén. A promiszkuus, illetve elkenődött fiatalságot a becsődölt vidámpark utolsó éjszakáján két álarcos szakmunkás ritkítja pontosan úgy, ahogy az első osztályos húsipari szakkönyv írja, a szőke lány sikítozik, a barna lány az ész, már helyi mércével, a flegma (cigarettázó) gót lányt rég beleölték a csónakázótóba. Hol a fenében lehet Ogre, nos igen, ő az egyik hentelő a madármaszk alatt, sajnos attól sem lesz érdekesebb, ha leveszi. Doug pedig a kivetkőzött kapitalizmus: aljas céljai ($$$) eléréséhez a tulaj, Mr. Hyde szemében az emberélet sem számít! A zárócsavar ebből már sejthető. Az egész, vagyis inkább a létrejötte ezzel együtt érthetetlen, katasztrófaturistáknak unalmas, fajtársaknak (Ogre- és Pinhead-fanok) kicsit fájdalmas és mikroszkopikus mértékben tanulságos, mindenki másnak talány. A felirat végét érdemes kivárni, oda írták az évszázad viccét, „a forgatás során tiniknek nem esett bántódásuk”, pedig talán rájuk fért volna. Összehasonlítási alapként kapcsolok még egy SP-számot.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!