Csőmozi #6: Adrian Mole és a huhogányok – Children of the stones

Az “ifjúsági kozmikus horror” furcsa műfajmeghatározás, de létezik, és biztosan van legalább egy képviselője is.

A lassan 40 évvel ezelőtti brit sorozattermés gyerekeknek szánt részével a magyar ifjúság is találkozhatott a komcsi királyi tévén valamivel később, ideológiailag tehát biztosan kóser volt az Időlabirintus, de Adrian Mole se festett túl hízelgő képet segélyen tengődő sehonnai szüleiről, így a rothadó nyugat hétköznapjainak bemutatására is remekül megfelelt. Heti műtárgyunk a megszokottól eltérően nem nagy- vagy rövidfilm, hanem egy 7 részes sorozat erről a tájékról, 1977-ből. HPL, Arthur Machen és a Wicker Man a tüdőbabos Marmite mellé! Children of stone címen létezik regény Ramzi Aburedwan, a palesztin menekült hegedűs sorsáról, az egész más, bár az eredetiből később szintén készült novellizáció, sőt a poszt végén megtekinthető kortárs fan art is.

Barkós-nyakkendős elvált tudós apa és bilifrizurás fia (Peter Demin olyan, mint Mick Jagger gyerekként, kantáros nadrágban) útja a kies Milburybe vezet, férfias társalgásukat rögtön a bekötőúton látomás zavarja meg: a semmiből feltűnő és állókővé váló öreg nőre fékeznek rá, akinek természetesen nyoma vész. A helytörténeti múzeumba becsekkolva nem ismerik meg a falu nevezetességét, a főtéren álló kőkört, némi felszínes dicsekvésen kívül ugyanis a helyiek rögtön összezárnak. Kivétel a múzeum gondnoknője és kislánya, ők a kutatgató páros kiegészítéseként élnek elszigetelve az egyenmosolyú vidéki hobbitok közt, akiknek kényszeres “happy day” köszönése és agymosott viselkedése egyre zavaróbb. A nyugtalanító jelek szaporodnak, és bár nincs emberáldozat (vagy legalábbis csak nagyon régen volt), egy régi rítust ábrázoló festmény, egy csöves vadorzó és csillagászati tudásuk legjavának bevetésével Matt és az apja beletenyerel a falu sötét titkába. Proli korunkból visszanézve különösen kirí, ahogy a punk-érával párhuzamban még a kertészek is nyakkendőt hordanak és úgy beszélnek, mint Sir Henry Morton Stanley Afrikában, a gyerekek pedig nem a cukros bácsiktól rettegnek és nem is a mobiltablettás gépeiket nyomogatják vakulásig, hanem biciklivel járnak mindenhova, és nem riadnak vissza szörnyű, ősi időhurkok kibogozásától sem pusztán a kíváncsiságtól hajtva, bár valljuk be, ki nem mászott volna le egy régi templom pincéjébe a végromlás küszöbén, ha odakint már kézen fogva kántál a kultisták kara? Enyhe vicces tu-fa beütésként az elátkozott főpapnak gonosz kompjútere is van villogó sárga és piros lámpákkal, ahogy kell.

A tévéjátékos előadásmód nagy meglepetéseket nem tartogat, de a borzongató kórushangokkal teli zene és a pedáns külsővel szemben álló látomásos jelenetek még felnőtt fejjel is hatásosak. Megjelent kazettán, dvd-gyűjteményen 2012-ben (akkor 12-es korkarikát kapott), ez a verzió pihent nálam pár évig, míg a haver vissza nem kérte, ekkor ötlött fel, hogy meg kéne nézni. Mint rendesen, az internet most is segített, a hét, egyenként félórás epizód a videómegosztón egyben látható, bingevaccsolásra kiváló, bár csak úgy simán is meg lehet nézni, rendes nagyfilmnél sem sokkal hosszabb.

 

 

 

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!