Csőmozi #67: Távozz tőlem sántán – The devil’s rain

Ha kicsit is odafigyelek, lehetett volna a Csőmozi #66.

De hát nem figyeltem. Ernest Borgnine-nal a legtöbben a Szuperzsaruban találkoztunk először Terrence Hill partnereként, valamivel később seriffként a Konvojban. A markáns arcú amerikai karakterszínész valószínűleg az óvodába is így ment, annál meglepőbb a kor szellemének megfelelően egyszerre sivár, realisztikus és igazmondó juhászi szinten meseszerű okkult horrorban látni. Sci-fiben sajnos nemigen, pedig a neve tökéletes a kilences számú kiborghoz is.

1975-ben, az Ördögűző farvizén tombolt a Limbó-láz, már ha a pokol tornácára gondolunk. A kor kiüresedett gyermekei a gyilkos hippik után a természetfelettitől és az ufóktól rettegtek, sőt nemrég adták ki azt a kockadobálós asztali játékot füzetekben, ami a szemüveges nyomigyerekek egész nemzedékeit indította el az ördögimádás ösvényén. Már ha az Aggódó Anyák Szövetségének hihetünk, de ők Ozzytól is szó szerint vettek mindent. Valószínűleg a nem túl acélos amerikai irodalomoktatás keretében is ellógták azt az 5 percet, amikor arról volt szó, hogy a művész nem feltétlenül gondol mindent egy az egyben. És ebben az évben kapott megbízást nem más, mint a förtelmes Dr. Phibes teremtője, Robert Fuest egy finoman szólva félresúlyozott sátánikus szektahorror megrendezésére.

A sztárnehézség a csomó nagy név felvonultatásában nyilvánul meg. Borgnine, mint majd látni fogjuk, egyszerre alakítja a patást és földi szolgáját. William Shatner azzal vívta ki világszerte a gyíkok ájult tiszteletét, hogy kapcsolatfelvétel gyanánt csomó idegen faj képviselőjét vágta pofán szó nélkül a halhatatlan tornadresszes űr-szappansorozatban, de ő T. J. Hooker is, itt az elátkozott Preston család nagyobb fiaként esik elsőnek az ördögisták fogságába. Öccsét, Tomot egy másik Tom, Skerritt játssza. A nagy példaképnél valamivel értelmesebb arcú Charles Bronson-hasonmásnál utánanéztem, a magyar néző miből ismerheti, leginkább semmiből, hacsak a Chicago Hope-ot (azt se tudom, annak nálunk milyen szívekszállodája lett a címe, kórház Chicago szélén?) nem vesszük, de azt meg én nem néztem. Láttam viszont a Luckyban David Lynch és kb. 10 fizető néző társaságában pár éve a Puskin mozi kis kakasülő-sufnijában, Mr. Lynchet sajnos csak a filmvásznon. De talán vissza az Ördög esőjéhez: a sztárparádé az ifjú John Travoltával végződik, bizony. Figyelni kell, de ő az, állítólag első egész estés filmszerepében, a feliratban feltüntetik. A szakszerű sátánizmusért pedig maga Anton Szandor LaVey felelős mint konzultáns, bár az itteniekből ítélve nem tarthatta sokra a bolhacirkuszát.

A menő főcím jóval fajsúlyosabb produkciót sejtet. Bosch pokollakóinak kinagyított részletei alatt korát évtizedekkel megelőző zajzene bőg az elveszett lelkek siránkozása mellé, majd a világvégi tanyán lakó családhoz beállít egy a viharban szennytócsává oldódó halvajáró, visszakövetelve a lopott holmit. A sztori középpontjában a puritán őseikhez méltó elbaszott örökséget cipelő Preston család, valamint a sátán szolgája, a szektavezér Corvus áll. Az amerikai délnyugat másvilágán, a minden különösebb lacafacázás nélkül fényes nappal működő sátánisták kúl western-szellemvárosukban kántálnak a templomban, az arra járókat egybemosott fekete szemüregű fekete csuklyásokká változtatják a maguk hasonlatosságára. Így járt a Preston-fiúk anyja és a bosszúvágyként az ajtót berúgó Mark is. Az ő nyomukba ered szintén cowyboytempóban Tom, felesége a szomszédos kutatóegyetemen lát ufót görbít kanalat érzékel az érzékein túl a kor másik nagy divatjának megfelelően, önnön sötét sorsát megjövendölve.

Hogy a szolgák hadának, valamint a címszereplő  szupernaturális esőnek parancsoló Corvus miért nem tudta évszázadok óta visszaszerezni tőlük a főkönyvét a szerződésekkel, vagy egyáltalán mire kell neki, ha a lelkek úgyis a markában, homályban marad. A szereplők azért kellő komolysággal botladoznak és lőnek az évtized bosszúfilmjeit idéző komor árnyékok közt, vagy beleznek vasvillával proto-slasherként. Egyenes arcukból a színtiszta fantasy, a lelkek bödönje vagy a pokolba csak úgy lazán megnyíló verem mellett sem engednek egy centit sem. Nem így Borgnine-Corvus, vigyorára rá van írva, hülyéskedett volna még bőven az oltárra feldobott nem annyira szűzzel.

HOLDKOMP