Csőmozi #77: Poklok torka a címlapon – Night angel

Nem csak ott, a divatvilág és a szórakozóhelyek férfivécéje is a sátán fészke.

A nőiről élő embernek nincs tapasztalata, csak hogy mindig sokkal hosszabb a sor előtte, kivéve talán a black metál koncerteket és szerepjátékos találkozókat. A hetedik művészetben a nőiszony kifejezése szinte mindig a szekszualitás bizsergető fertőjének a démoni turnűrpárnájával került párhuzamba, hiszen az álló farkú parasztokkal szemben a gyengébb nem sosem belezne, inkább más eszközzel él. A nagyon ritka kivételek közé tartozik a szerencsétlen útszéli kurvából lett sorozatgyilkos (Charlize Theron élete alakítása a Monsterben), a szabvány elmebeteg japán menyasszony (Meghallgatás) vagy a pár szinttel szubtilisebb szörnykísérleti rém-nőköztársaság a tengerparton (Évolution), meg igenigen, hallom, a répa-revenge egész alműfaja, bár most kicsit magasabbra tekintünk. Érdekes lenne végre egy meleg / transznemű / poliamorózus erőszak utáni bosszúdráma, hát kész botrány, hogy a nácistafaszista filmipar még mindig adós vele, bár langyos szeriálkiller-film van elég régen, a Portyán (Cruising), magával Robert de Pacinóval William Friedkintől. A Night angel nem ilyen, ’80-as szórakoztató okkult-pop izé a pad alatt szaklapot lapozgató kis Billy ábrándjaiból.

A fontoskodó brumihang az elején felmondja a gyorstalpalót az apokrif zsidó hagyomány nődémonjáról. Ádám első felesége, Lilith a szent könyvekbe nem került be, valószínűleg mert azokat is a nácistafa pápisták mindegy, ilyen elnyomó tetvek írták. A halál, kárhozat (fogfájás, adóellenőrzés, egyszóval az univerzum negatív oldala) és az indokolatlan, azaz nem szaporodási céllal elkövetett nemiség közti egyenlőségjelet megtestesítő förmedvény a műterem működében emelkedik ki a barlangjából (?) holdfogyatkozás idején. A modern, vagyis nyolcvanas évekbeli hanyatló nyugat leigázására a hiúság  kifutóját, a divat- és szépségipart tartja legalkalmasabbnak, közelebbről a Siren magazin címlaplánya akar lenni.

Egyenesen az újsághoz bekattogva a szexboszorkányördög nekilát terve megvalósításának, baltaarcú öltönyös nagymenőktől a szerkesztőségi lótifuti hülyegyerekig lihegő kanzombit csinálva bárkiből. Sőt nem csak a kanokból, kis idő alatt korra-nemre és feltehetően vallásra való tekintet nélkül (az ördög hisz benned akkor is, ha te már semmiben) mindenkiből a lapnál. A világ kárhozatba döntésével szemben mindössze Craig (vezetékneve nincs, a naiv balatoni jürgen szőke amerikai legény típusa), a csábítással váltakozó sikerrel küzdő szerkesztő áll. A fekete démon és a megalázó, durva szerelem ellen érkezik még a szőke ékszertervező leány, az utcáról a taxisofőr fekete vudupapnő. Az ő csirkecsontos népi bölcsessége érdekes módon zsidó-keresztény keretben is működik, bár a tudományos bevezetőből megtudhattuk, Lilith tulajdonképpen Shiva is, és még ki tudja mi minden más.

A közepes vagy gyengébb képzelettel kivitelezett fekete fantasztikum az egyik bulijelenet alatt éri el csúcspontját, itt a férfislozira kitévedő Craig szakadozó szexszivacs-kárhozottakkal teli pokolbugyorba lép, bár az áttűnések Jákob lajtorjáján, de még az Elm utcában is elegánsabbak voltak. Ezen kívül a megbabonázott kansereg és egy tehénalkatú feleség hal sorra elég véres halált, a gore a gyermeteg mondanivalóhoz szokás szerint nem illik.  A címszereplőt egy német modell, Isa, álnéven Andersen Jank alakítja, a főcímdalt Screamin’ „I put a spell on you” Jay Hawkins adja elő, és a fent összegzett, frászt összegzett, szinte teljes terjedelemben visszamondott kultúrtörténeti okosságokat külön démonbölcsészeti konzultáns szülte.  Anton Szandor LaVeyre itt nem futhatta, a szakértő Barbara Kultov Ph.D  lett. Ha a brit tudósság nem jön össze, infernológus-kárhozatdugástani konzultáns akarok lenni Amerikában.

HOLDKOMP