Csőmozi #81: Részleges szőrtelenítés – Werewolf woman
Őrült nők kennele!
Versenyben volt még a szakálla volt gender alcím, mivel ez a nemi szerepek fluiditása terén korát megelőző alakváltó horror eléggé felrúgja az alapállást. Már ami a főszereplő nemét és társadalmi polcát illeti. A női lélek émelyítő óceánjának a partján viszont kisgyerekként tapicskol, más szóval a műfaji közhelyeket nem haladja meg és mondjuk Iszonyat-szintű víziót se várjon tőle senki, de a korszak és a háttér (olasz rémfilm ’76-ból) kereteit azért pár közepes meglepetést előidézve rúgja ki a helyéből.
Rég elsüllyedt világ balatoni bábelét (eneszká-digó gajdolás, italodiszkó és sramli a strandbüfé felől) idézik a gyártási körülmények, azaz a film nyugatnémet-olasz koprodukció. Előbbiek képviselője az időszak Samantha Ewing-ideáljára hajazó drámai tehenészlányfazon, Dagmar Lassander, szerepe szerint Elena, a burzsuj Neseri család megmakkant leánya. A divatlap-szerelésben pilledő lány aggódó apja intései ellenére sem hagyja el sűrűn a család placcát, csak szenved, főleg mert rémálmaiban ő a környéken pár száz évvel ezelőtt pusztító were-nőstényfarkas. A nyomor másik forrása szexuális represszáltsága, ennek oka, hogy a gimi második osztályában, a heti 1 plusz órát jelentő filozófia fakton sehogy sem ment a fejébe, Kant hogyan gondolta a kategorikus imperatívuszt, ha finoman szólva avoidáns személyiség lehetett, vicceltem, természetesen mert megerőszakolták (Elenát, bár egyes kutatók szerint Kantot is abuzálta öregkorában Lampe, a szolgája, de ez mellékszál).
A megalázott női önvaló felszabadításához – döbbenet – a tudat mélyén vicsorgó szörny láncának leverésén át vezet az út, magyarul a lázálmaiba és nappali rémlátomásaiba egyre jobban belecsúszó lány körül kezdenek felbukkani a kibelezett férfiak. Elsőnek az amcsiból megjött glamorózus nővér bájgúnár vőlegénye esik áldozatul, amúgy is emlékeztetett a pár száz évvel ezelőtti legényre a fáklyás-vasvillás menetből. E sokk hatására Elenát szanatóriumba utalják, ahol a tudomány tesz még egy gyenge kísérletet a tudattalan megzabolázására. Kis színes, hogy a doki magyarázatából származhat egy hangminta (“until the next full moon… until the next full moon”) az Ah Cama Sotz rituál-ipari zenekar egy számában, de erre nem vennék mérget, régen volt, az egészségügy emberei mindenesetre ugyanúgy isznak és dohányoznak szakértés közben, mint akkoriban bárki. Perverz taták kedvence lehet a diliház nemileg kicsit sem elnyomott bennlakó hölgye, ő, miután orvosa felelősségtudatának teljében elhajtja, a lekötözött Elenánál próbálkozik. Rontóc: leszbosz nem lesz, csak szökés.
A slasher aki dug, meghal puritán értékrendjének tehát vicces módon egy habzó szájú női ösztönlény szerez érvényt. A kukkoló rém immár korra-nemre való tekintet nélkül ritkít bárkit, aki bepöccenti, vidéki pajtában gerjedő párocskákig bezárólag, a cenzúra álszentségét vetítve előre: vér mehet vödörszámra, de szexet nem akarok látni. A menekülő werewolfnő alműfaj egyetlen képviselőjeként így a La lupa mannara… kezdtem volna, de hát itt van rögtön helyben csak ebből a Howling III, hozzá a jelen mű a végére bizarr kanyarral melankolikus szerelmesfilm is lesz a maga giccses modorában, a filmgyári kaszkadőrben (!) megtalált királyfinak hála. Luca, a szerelmetes évődés közben díszletfaluban ugráló, valamint vérvörös tengerparti naplementében domborító stuntman, úgy tűnik, már-már képes lenne a sokat szenvedett Elenát kigyógyítani, ha pár rosszkor arra járó rosszarcú miatt el nem harapózna megint a trancsírozás. Farkába harap minden, ugyanott vagyunk, egy bokorban megint a primkón sminkelt nőszörnnyel, de ott a bokorban úgysem a smink számít.
(A filmet lásd itt, a népszerű videómegosztó korhatárosnak sorolta be és hülyén néz ki a szürke tégla.)
