Könyvespolc – ahogy még sosem gondoltál rá
Digitális korunkban a könyv – mint kézzel fogható tárgy – lassan, de biztosan a dinoszauruszok sorsa felé bandukol. A kihalás előfutárai mindazok a elektronikus formátumok, amiket mobil eszközökön vagy akár a számítógépeink képernyőin fogyasztgatunk.
Némiképp meglepő fordulatnak számít, hogy a hangoskönyvek soha nem látott népszerűségnek örvendezhetnek, azonban hogy az analfabetizmus űrkorszaki felfutásának lehetünk-e tanúi vagy csak egy újabb hype a Harry Potteren felnőtt korosztály igényeinek kielégítésére, idővel kiderül. Mindenesetre ez is a papír alapú könyvek pusztulása felé gravitál.
A könyvekkel együtt a tárolásukra használt eszközeink, azaz a könyvespolcok is eltűnőfélben vannak, a sanyarú sorsunk leginkább az IKEA kínálatában mérhető fel, a bútorgyártó óriáscég például sokak megdöbbenésére egyik évről a másikra kivezette a kínálatából a kockabútorok Szent Grálját, a hanglemezgyűjtők álmát. A legendás Expedit szériát leváltotta a Kallax, ami ránézésre ugyan hasonló, de már messze nem ugyanaz ha vinyl korongok rendezgetéséről van szó.
Régen tehát minden jobb volt. Pontosabban minden IS és akárhogyan nézzük, ennél már csak rosszabb jöhet, úgyhogy a könyvespolcnak mint műfajnak hamarosan reszeltek.
Ezért öröm, amikor nagy ritkán felbukkannak az interhálókon könyvespolcok, olyanoktól, akik maguk is szeretik a könyveket, olyanoknak, akik maguk is rajonganak a polcokért.
A következő rövidke kollázs ennek a jegyében született, beszéljenek tehát a képek!
Amikor a természet beköltözik a háztartásba
A zongorába nem csak beleszarni művészet
A lépcső lehet egyben tároló is, és ha már… miért is ne a könyveké?
A polc egyben üzenet
Kezdő kartográfusok álma
Metapolc – amikor a könyvek tartják a könyveket
Az igényesebbek kiélhetik a Nokia készülékekből ismerős Snake játék iránti vonzalmukat