A dal, amelynek meg kellett születnie

1985 végén Colin Vearncombe huszonhárom éves volt, és úgy érezte; itt a vég. Abban az évben átélt pár autóbalesetet, az édesanyja súlyos beteg volt, a házassága a tönk szélén állt, ő maga pedig anyagilag le volt égve. Ehhez jött, hogy egy lemezkiadó is elutasította.

Colin leült, és írt egy dalt. Egy olyan dalt, amely maga volt az irónia, és keserű helyzetére utalva refrénnek ezt írta neki:

Nem kell menekülni, rejtőzni,
Ez egy csodálatos, csodálatos élet.
Nem kell nevetni,vagy sírni,
Ez egy csodálatos, csodálatos élet.

A dalt egy független kiadó, az Ugly Man Records adta ki 1986-ban. Szinte azonnal siker lett. A monokróm képvilágú videóval, amelyben nevető emberek, gyerekek, hullámvasút, és az énekes látható,  nyugodt, békés hangulatot ad a merengő hangulatú, melankolikus dalnak.

“Alig volt pénzem ennivalóra”, mesélte a szerző 2004-ben az Independent munkatársának, Spencer Leigh-nek. “Hazamentem a boltból, leültem, és megírtam ezt a dalt. A legtöbb ember komolyan veszi, és miért is ne tennék?”

Tényleg, miért is ne?

Amikor először hallottam/láttam a dalt és videót, szabályosan hipnotizált. Én úgy éreztem, soha nem hallottam ilyen gyönyörűt. Gyerek voltam, alig öt éves, de abban a pillanatban, akkor ott, úgy éreztem, ez a dal maga a boldogság.

Elsőnek az intró fogott meg, a súlyos, fentről lefelé ívelő dallamsor, amely elér egy mélypontot, majd lassan ismét felfele hajlik. Utána indul lágy lüktetéssel maga a dal, és Colin aka Black gyengéd baritonja vezérli a dallamot, míg végül az intróra hajazó refrén kiteljesíti, himnusszá emeli a dalt. Az outro méltóságteljes elköszönés, csendes búcsú.

Akkor még nem volt videólejátszó a láthatáron. Pár évvel később, emlékszem, szinte félisteneknek kijáró áhítattal néztem azokra az osztálytársaimra, akiknek Videón Volt Meg A Macskafogó. Így aztán valahányszor olyan mákom volt, hogy vagy a magyar egyes, vagy kettes játszotta a dalt, vagy éppen elkaptam a rádión, mindig megrázott az az iszonyatos, mély boldogság, amit akkor éreztem, amikor először meghallottam az első ütemeket.

Kazettára sikerült először felvennem, és a szalag szét is ment, mivel a kis walkmanemben szétnyesztettem. Utána érkezett az mp3, és az internet, és előttem a korlátlan lehetőségek szédítő örvénye nyílt meg. Aztán a youtube, végül különféle letöltési lehetőségek, és a dal az Enyém lett.

Amennyire nekem, és még sok más embernek örömet okozott a dal, annyira beárnyékolta Colin életét. Ő ugyan Black művésznéven sikeres dalszerző és énekes lett, de rettentően idegesítette, hogy az emberek mindig erről a dalról azonosították be, és egyslágeres előadóként skatulyázták be. Ez valóban nem szép dolog; rengeteg csodálatos dala van, másik személyes kedvencem tőle az Everything Coming Up Roses. De a Wonderful Life, amelyet kétségbeesésében, alig tíz perc alatt írt meg, és a szókészlete mindössze 200 szóra szorítkozik, maga alá tarolta a művészt, és a világot; többen is feldolgozták, mint pl. Katie Melua, Tony Hadley és Kim Wilde. (A Scooter is elkövetett a dal felhasználásával egy,  leginkább blaszfémiának nevezhető förtelmet – erről ennyit.)

Colin csendes nyugalomban élt operaénekes feleségével és három gyermekükkel, nem szerette a show-business pörgését. 2016 januárjában autóbalesetet szenvedett. Két hétig szorítottam érte, mialatt mesterséges kómában tartották, és harcoltak az életéért, de végül feladta. Ötvenhárom éves volt.

Ha valaha találkoztam volna vele, arra kértem volna; ne legyen keserű a védjegyévé vált dal sikere miatt. Ironikusnak szánta bár, de a dal végül maga lett a boldogság himnusza. Nem pattogós-pörgős jajdejóakedvem szétveremaházat stílusú tinglitangli popnóta, hanem komor, lágy ballada. Ennek a dalnak meg kellett születnie. Erre a dalra szüksége volt a világnak.

És a másik személyes kedvencem, az Everything Coming Up Roses.

 

27 thoughts on “A dal, amelynek meg kellett születnie

  • December 5, 2017 at 12:04
    Permalink

    kicsit olyan mint egy depeche mode-ba oltott bikini.

    • December 5, 2017 at 12:10
      Permalink

      én egyébként bírom ezt a számot, de ezen most nagyon röhögök

    • December 5, 2017 at 12:19
      Permalink

      Kicsit olyan, mint amikor Bowie bebaszva Depeche Modeot akar parodizálni.

      De amúgy elfogadom, hogy van, akinek tetszik, nekem ez túlságosan szintipop.

      • December 5, 2017 at 12:23
        Permalink

        Á, az a Hurts Wonderful Life-ja. Na, AZ szintipop.

        • December 5, 2017 at 12:24
          Permalink

          Hát nemtom, nekem ebben nincsenek fokozatok.

          Olyan, mint a pornó. Nem tudom definiálni, de ha látok egyet, rá tudom mondani, hogy ez az.

          • December 5, 2017 at 12:30
            Permalink

            Az a zsiráf.

          • December 5, 2017 at 12:53
            Permalink

            A zsiráfot jól lehet definiálni, ne idegesíts 😀

          • December 5, 2017 at 13:13
            Permalink

            Nono fiam, a pornót talán nem?

          • December 5, 2017 at 13:23
            Permalink

            Pontosan. Ha látod, hogy egy kopasz férfi zokniba beszélve szenved el térdsimogatást, akkor kapásból tudni lehet, hogy az egy kopasz zoknibabeszélős, szubmisszív térdsimogatós pornó. Adja magát a dolog.

          • December 5, 2017 at 13:52
            Permalink

            Mondom én.

          • December 5, 2017 at 13:53
            Permalink

            Ez rajzfilm, ne idegesíts.

          • December 5, 2017 at 12:42
            Permalink

            Copyright orban viktor

          • December 5, 2017 at 12:43
            Permalink

            Csak semmi politika!!!!

          • December 5, 2017 at 13:19
            Permalink

            sokkal korábban mondták már, Viki lopta.

  • December 5, 2017 at 12:04
    Permalink

    Ez a meghalós dolog kimaradt nekem. Poor fella.

    • December 5, 2017 at 12:06
      Permalink

      Szabályosan bőgtem.

  • December 5, 2017 at 12:08
    Permalink

    Bármikorhallgatós szám.

  • December 5, 2017 at 12:36
    Permalink

    Nem akarok elkeseríteni senkit, de ha mindenki csak ezt az egy dalt ismeri tőle, akkor bizony sajnos egyszámos előadó (és nem hiszem hogy ez negatív dolog lenne).

    • December 5, 2017 at 12:40
      Permalink

      Es te ismered-e a sûlyosan veszelyeztetett uj-zélandi kakapokot?

    • December 5, 2017 at 13:12
      Permalink

      Pont erre építettem a cikket…

      • December 5, 2017 at 18:04
        Permalink

        Akkor megerősítettem 😊

      • January 7, 2018 at 08:58
        Permalink

        Valahol azt olvastam,hogy 42 nappal a halal utan all tovabb a lelek. Edesanyam temetesekor kerestuk edesanyam kedvenc dalat,de nem jutott eszunkbe,hogy melyik is volt az igazan. Sem nekem,sem a testvéremnek. Azt is olvastam,hogy a 42 napig amig itt van segitseg ha imadkozunk az elhunytert. Igy tettem es szamoltam a napokat.
        2017. februar 8an 22.15 kor, vagyis percre pontosan 42 napra beleptem a lepcsohazunkba es a szomszedbol teljes hangeron szolt Black Wonderful Life cimu dala. Leultem a lepcsore es vegig hallgattam.10 eves koromban vetette fel velem edesanyam kazettara,mondvan hogy az a kedvenc dala. Meg a nevet is ra kellett irnom a kazettara satirozos nyomtatott betukkel,hogy mindenki tudja hogy az az ove es el ne keveredjen.
        Meglett amit kerestunk. Pontosan 42 napra. Ilyen veletlen nincs. Nem volt kerdesem: ez egy csodalatos elet.

    • December 5, 2017 at 13:30
      Permalink

      asszem kettőt mindenképp érdemes kipróbálni: sárgarépa mosás mosógépben illetve gumimacis kolbászhús. Utóbbinak a disznóvágások miatt úgyis most van a szezonja.
      Csak elég pálinka kell és a család vevő lesz az ötletemre!

  • January 7, 2018 at 08:44
    Permalink

    *5ös

Comments are closed.

%d bloggers like this: