Diplomatico

Hadd énekeljem meg meg egy másik csodának a történetét, amit a Rick és Morty alatt fogyasztottam. Bár a vak is láthatja, hogy lassan olyan leszek, mint Jack Torrance, azt leszámítva, hogy nem bíztak még meg a kastélyunk gondozásával és hogy nem rekedtem benn a hóban, nem minősülök írónak a soha be nem fejezett könyveimmel és hogy egyáltalán nem szeretem a Volkswagen bogarat.

Szóval tulajdonképpen az alkohol szeretete az, ami összeköt, ami valahogy sohasem terjedt ki igazán a rumokra. A rumot mindig valami alacsonyrendű szarnak gondoltam és a kezdeti szárnypróbálgatásaim a prémiumnak vélt koktélszeszek irányába mind sajnálatos véget értek. A Bacardi és a Captain Morgan a gyártók által bevallottan is kevés egyébre jó, mint kólával felönteni és belecsavarni egy fél citromot, hogy a szétfőzött melasz üres alkoholízét valahogy szétcsapja az ember szájában.

A Diplomaticora természetesen nem magamtól találtam rá, hanem alkoholista baráti társaságom unszolására kezdtem el fogyasztani. Tulajdonképpen kaptam egy üveggel születésnapomra. Igen, nálunk mindenki alkoholista, de ne szaladjunk ennyire előre.

Nos a rumokról tudni kell, hogy cefre helyett melaszból rottyantják össze, amit futólag már megemlítettem a viszkis posztban. Annyira alávaló egy szar ital egyébként, hogy a kategóriáiban a fehér/sötét rum viszonylatán túl egyetlen, a “prémium” rum kategória az, ami gyakorlatilag a becsületsüllyesztésen kívül alkalmas bármi másra. Ez a kategória azzal tüntet, hogy hordóban érlelik és közel sem olyan kotyvasztási viszonyok között készül, mint a többi. Ilyenek a Ron Zacapa, az Appleton, a Clement vagy épp hősünk, a Diplomatico.

Ezért persze az egész ízvilága is csak nyomokban emlékeztet az általunk megszokott rumokra. Venezuelából, a Terapaima nemzeti parkból érkezik, mint ahogy már 45 éve. A 2013-as The Whiskey Exchange Év Szesze (Spirit of the Year) választáson aranyérmes lett.

Gazdag, gyümölcsös, elképesztően édes íze van. Melegen szerintem túlságosan kinyílik, érdemes szobahőmérséklet alatt tartani és hagyni fokozatosan kibontakozni. Annyira intenzív ízei vannak, hogy egyenesen émelyítő illata van, ha rendesen elkezd párologni. Ha én méh lennék és alkoholista, tuti egyfolytában ilyet innék, mert ilyen lehet a nektár, ha alkoholos. Mármint értem, hogy nem vagyok méh és ilyet iszom, de. Jó oké, ez a gondolatmenet nem tart semerre. Szóval!

A barna cukor íze döbbenetesen erőteljesen jelen van. Tolakodóbb, mint például a Zacapában, viszont sokkal gyümölcsösebb is annál. Karamelles, helyenként csokoládés és durván fahéjas illata van, narancshéj szaggal. Az egész olyan, mint egy nagyon durva gyümölcskenyér. A pasitok/csajotok elképesztően értékelni fogja, ha egy hideg téli estén egy konyakospohárba egy fél ujjnyit kitöltötök a Szív hídjai mellé, amit kurvaélet, hogy idén is leadnak.

Ha az ember csak úgy otthon, a begubózáshoz akarja inni, akkor Buena Vista Social Clubot ajánlok hozzá kísérőnek.