Egy esküvő, négy temetés
Újabban inkább temetésekre járok, nem esküvőkre. Nem a szakmai érdeklődés hajt, úgy értem, nem vagyok temetkezési vállalkozó, vagy efféle, egyszerűen így hozza az élet. A félelmetes az, hogy nem is a szüleim korosztálya, vagy idősebb kollégák az érintettek, hanem korombeliek: ismerősök, barátok, munkatárs családtagja. Úgy hullanak körülöttem a 30-asok, 40-esek, mint az őszi legyek. Szinte kivétel nélkül rák: agydaganat, bőr, gyomor, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Hogy nem jártak szűrésre? Dehogynem, kétévente. Aztán 4-8 hónap alatt elvitte őket a betegség. Persze olyan is van, aki a 43. évére elitta az eszét, meg úgy kb. mindenét. (Ugye nem adsz neki pénzt? Évekig ezzel basztattak a többiek. Hát nem, de nem is tudom megmenteni, saját magától meg végképp nem. Csak elég szar végignézni a leépülést.)
Korábban az esküvői protokollt tanultam: polgári, egyházi, az anyakönyvvezető kötelező szófordulatai, na, meg a röhejes papi szövegek (az asszony szolgálja az urát?! hát hol él ez?), amit nem lehetett viháncolás nélkül kibírni, úgyhogy inkább kimentünk a templom elé vigyorogni. A lagziban is mindig voltak meglepetések, amik néha elég jól sikerültek (mit ajánlasz fel az ifjú párnak? felásod a kertjüket tavasszal? főzöl nekik vasárnap egy tyúkhúslevest? amíg nyaralnak, bevállalod a kutyát? az egybekeltek beválthatták a násznép által felajánlott vócsöröket), lehetett gyűjteni a klassz ötleteket.
Az esküvők azóta szép lassan fogyogatnak, a temetések mellett a válások és a második (különösen súlyos esetekben a harmadik) esküvők vannak most porondon. Már gondoltam rá, hogy íratni kéne valami szerződést a nem annyira ifjú párral: ha 3 éven belül elválnak, adják vissza az ajándékot, mert ezt nem lehet bírni anyagilag, meg nem is szívesen finanszírozom mások hülyeségeit. Éljetek együtt, áldásom rátok, legyen ez most kétszer akkora, mint az előző, mert most már tényleg megtaláltátok az egyetlent, az igazit, de nem veszem meg újra az étkészletet és a kávéfőzőzőt. Kellett nektek azzal dobálózni!
Most is tanulom a protokollt, csak most a temetésekét: gyászmise, búcsúztató, gyásztávirat (nem is tudtam, hogy ez még létezik), urnafal, temetői sírhely, szóró parcella, hova kell állni, sírcsokor, szál virág (liliom? rózsa? fehéren kívül mit illik vinni?), különböző szertartások, beszédek, oda kell menni a családhoz? Mit lehet mondani? (Hát mi a faszt lehet mondani, ott áll a 7 éves gyereke, mégis mit tudnék én itt mondani?! Egyébként a gyerek van még a legjobb állapotban az egész csapatból, kering a gyászoló gyülekezet körül, mint egy kis dervis.) Mi van, ha még a pap hangja is elcsuklik és remeg? Őt ki fogja összekaparni, ha itt összeesik nekem?
Kicsit elegem van már ebből, úgyhogy vigyázzatok magatokra, gyerekek! Sok nekem ez a hétfőpéntek.
