Egy hétfői történet

Szívből gyűlölte az anyósát. Az a szipirtyó ott tett neki keresztbe, ahol csak tudott. Miután elvégezte a főiskolát és agrár üzemmérnökként elhelyezkedett a téesz-majorban, feleségül kérte az egy szem leányát, persze hozomány nélkül kapta meg, a banya szerint egy diplomás parasztnál jobbat érdemelt volna. Amikor megalapította a környék első GMK-ját, az a némber felnyomta a megyei párttitkárnál maszekolásért, évekig nem jutott előre a ranglétrán, fizetésemelésről nem is álmodhatott és az engedélyt is visszavonták. Az öregasszony anyai nagyanyjáról suttogva azt rebesgették sötétedés után a félhomályos zugokban, hogy ő volt az utolsó büntetlen méregkeverő, soha nem tudták rábizonyítani, mitől haltak meg sorra a férjeurai. Az anyós is hét férjet fogyasztott el, az utolsó a szomszéd falu lelkésze volt. Az öreg amikor vasárnaponként felállt a szószékre, hogy a Purgatóriumról zengje az Úr dörgedelmeit, még az első sorban ülő, sokat látott helyi újdonsült bárók is össze-összerezzentek. Mikor eltávozott a Mindenhatóhoz, jókora örökséget, a fél határt hagyta végrendeletben az özvegyére. A vénasszony azért egyvalamit nagyon tudott. Sütni-főzni. Ha lakodalom volt a környéken, hetedhéthatárból hozzá fordultak, hogy süsse meg a legendás bryndzás pogácsáját. A násznép körében legendákat meséltek róla, hogy a menyasszonytánc utáni harmadik pálinkához mennyire kiadja. Amikor már halálán volt, az ágyához szólította a leányát és a vejét, a lelkükre kötötte, hogy miután kiszáll belőle a lélek, okvetlenül egyenek még egy jót az emlékére. Egy nappal korábban megsütötte a legendást, még jóformán teljesen friss volt. Kibontotta a fémdobozt és elégedetten szemlélte a szép rendben sorakozó falatkákat, a juhtúró illata megtöltötte az érzékeit. “Találkozunk a pokolban!” – gondolta egy félmosollyal a szája szegletében és egy jóízűt harapott. Jókora örökségre számított. Hét férj után maradt hátra vagyon rendesen és a sógorát is nemrégiben elvitte a negyvenesek átka, a zsírmáj. Hirtelen mint ha acél abroncsok szorították volna a mellkasát, hitetlenkedve nézte ahogy a kezéből a földre hullott az utolsó darab. A helyszínre érkező halottkém akkurátusan kinyitotta a termoszát, töltött magának a forró kávéból és miközben kortyolgatta, az órájára pillantott. Valamiért jobban kedvelte a markánsabb ízű robustát, mint a selymes arabicát. A hullamerevségből visszaszámolva precízen jegyzőkönyvbe vette a halál időpontját.

Szélfútta hétfőre ébredtünk, kellemes vagy kellemetlen napot kívánunk minden megmaradt lelkes olvasónknak!