Egy molylepke bemegy a reumatológushoz
Ismeritek?
Egy molylepke bemegy a reumatológushoz. A reumatológus megkérdi:
– Mi a panasza?
– Hogy mi a panaszom? Hol is kezdjem… Minden nap elmegyek dolgozni, és egész nap mást sem csinálok, csak dolgozom. Az aktákat pakolom egyik asztalról a másikra, majd ismét vissza, minden öröm nélkül. Már rég elfelejtettem, hogy mi is az értelme a munkámnak, már a főnököm, Grigorij Vasziljevics sem tudja. Csak annyi bizonyos, hogy hatalma van fölöttem, és ez nagy örömet okoz neki. És mi okoz nekem örömet? Amikor reggel felébredek, és azt sem tudom, ki vagyok, abban a rövidke pillanatban érzek boldogságot. Mielőtt még ráébrednék arra, hogy miből is áll az életem. Aztán felkelek, ide-oda téblábolok, üres tekintettel, mígnem ideje munkába indulnom. Már régóta nem kérdezi tőlem senki, hogy mivel foglalkozom, kerülik a társaságomat, mert félnek, hogy a búskomorságom fertőző. Időnként, doktor úr, amikor éjszaka, a legnagyobb sötétségben felriadok és oldalra fordulok, egy idős asszonyt látok magam mellett. Egy asszonyt, akit régen szerettem, és akinek halandó testében egykor gyönyört találtam, de ma már csak a romlandóságot látom benne. Egy idős asszonyt, aki puszta létével is feldühít. A lányom, Alexandria, a múlt télen elhullott a nagy hidegben, mint oly’ sokan közülünk. A fiamat, Szergej Szergejevics Palentnyikovot pedig – szégyellem elmondani a borzalmas igazságot – már nem vagyok képes szeretni. Amikor a szemébe nézek, ugyanazt a gyáva megalkuvást látom, mint amikor a tükörben a magam tekintetét kapom el egy pillanatra. Ez a gyávaság az egyetlen, ami még életben tart, doktor úr. Ami miatt ide-oda röpködök, noha célom már rég nincs, és táplálkozom, noha étvágyat már rég nem érzek. Bárcsak legalább egy pillanatra elhagyna ez a gyávaság, kinyújtanám a kezem és leemelném a polcról a megtöltött fegyvert, és véget vetnék ennek a tartalmatlan létezésnek egyszer és mindenkorra…!
– Molylepke! – mondja az orvos. – Értem, hogy segítségre szorul, de én nem tudok magának segíteni. Menjen el egy pszichiáterhez és neki mesélje el mindezt. Miért jött be hozzám?
Mire a molylepke:
– Mert égett a lámpa.
___
71 comments