Egy Zombie apokaliptikus luxus pokol! – Metalhead

Kezdem ott, hogy Rob Zombie egy állat! Aki nem ismeri, annak szól a mostani cikkem. Aki ismeri, nyugodtan lapozzon tovább (… vagy ne is. Inkább olvasd el és köss belém!) Mert Rob Zombie egy állat! Minden értelemben.

Az írásom apropója, hogy éppen most hallgatom (immáron századszor) Rob Zombie: „Hellbilly Deluxe” című lemezét. Töredelmesen bevallom, imádom ezt a lemezt. És egyáltalán, ezt a fajta zenét. Alapból metál, ám némi kellemes indusztriális hatással, ami különlegessé teszi (legalábbis számomra). Iszonyat húzása van a számoknak (lásd: Living Dead Girl), elsodor, magával ragad – már, ha vevő vagy az effajta zenére. Bedarál, maga alá gyűr, bekúszik a fejedbe és átmasszírozza az agyadat. Ha eddig Jedi voltál, hát most átgyúr Sith-té, nincs kegyelem. Zombie jön és zombifikál.

Olyan sötét, olyan gonosz a zene, mint egy horrorfilm. És talán nem véletlen, hogy Rob barátunk imádja a horrort és maga is szerepelt pár ilyen filmben, de erről majd később.

Robert Bartleh Cummings (mert, ha még nem mondtam volna Zombie barátunknak ez a becsületes neve, szül.: 1965.01.12.) 1985 óta zenél. Az első zenekara a „White Zombie” elég nagy sikert aratott, de legalábbis letette a névjegyét az asztalra, a nagyok, a híresek, a közismert nevek közé. Amit – mai muzsikáját hallgatva – meg nem mondanánk, hogy olyan bandák voltak rá hatással, mint a KISS, Alice Cooper, Led Zeppelin vagy a Rush. Na ezektől mind zeneileg, mind látványban masszívan eltávolodott. Vagy, csak én nem látom a párhuzamot?

A „Hellbilly Deluxe” (1998, Geffen) pályafutásának egyik csúcspontja – ha nem a legnagyobb dobása volt, már amit eddig zeneileg elért. Olyan örökzöld és klasszikus dalok vannak rajta, mint pl. a ”Superbeast”, “Dragula”, “Living Dead Girl”, “Meet The Creeper”. A felsoroltak közül különösen a “Dragula” számít nagy és ismert dalnak. Sokak szerint ez a dal Rob pályafutásának legnagyobb dobása – én meg nem tudom megcáfolni őket.

A kísérő zenekaráról csak annyit, hogy az elmúlt évek alatt számos zenész megfordult a bandájában. Olyan volt, mint egy átjáróház. Nem is részletezem ki mindenki zenélt vele. Én most csak egyetlen gitárost emelnék ki a sokból, őt is csak azért, mert hamarosan láthatjuk élőben a Mötley Crüe/Def Leppard koncerten, Budapesten. Szóval „John 5” a srác neve, ő az a bizonyos gitáros, aki Zombie-nál (is) játszott…

John 5 már a Mötley Crüe koncert-sorozatra készülve…

Rob Zombie-ra visszatérve, eddig 4 lemeze jelent meg (legalábbis tudomásom szerint, de javítsatok ki, ha tévedek), ellenben szerepelt vagy 8 horrorfilmben. Szóval nem unatkozott (mellesleg 2002 óta nős, és élvezi.)

De most a zenéről, pontosabban a Hellbilly lemezről beszélek. Nos, sikerének egyik titka a kísérletező kedv és az (akkoriban) merőben új hangzás volt. Ne felejtsük, itt még Marilyn Manson és a Rammstein előtt vagyunk! Nincs Nine Inch Nails, és az indusztriális metál még nem létezik, vagy éppen csak bontogatja szárnyait. Épp ezért robbant ez a lemez akkorát. Maga a lemez nagyon zúzós, amolyan igazi headbanger alapmű. Ha le is szarod Zombie-t, ezt az egy művét érdemes ismerned!

Na, mindegy. Nem elemzem végig a számokat, inkább hallgassátok meg. Úgyis mindegy, hogy én mit mondok, az a lényeg, ami Nektek átjön a fejhallgatón…
Itt a link:

A metál ereje legyen veletek!
Hell Yeah!
\m/
Mára ennyi voltam.