Értelmetlen konyhai eszközök: a bonbonmártó villa
Az az érdekes, hogy nem is hasonlít villára, hanem egy félgömbre ráhajtogatott spirál inkább. Csinos holmi, de fogalmam sincs, miért vettem meg, mikor csak egyszer használtam és valószínűleg a büdös életben nem lesz rá többet szükségem. Mindegy, most már van, majd ki kell találnom, mihez kezdjek vele. Egyelőre csak az látszik, mire nem jó: pl. tojást forró vízből kimerni teljesen alkalmatlan, elgurult levesgyöngyöket összehalászni szintén. Máshoz még nem próbáltam.
Az egész egyébként onnan jött, hogy random kedveskedni szoktam embereknek a saját készítésű agyszüleményeimmel. Ezt persze nem mindenki veszi jól. Akik ismernek, néha könyörögnek, hogy inkább ne adjak ajándékot, de én makacs természetű vagyok.
Kisebb ajándékozásnál két dolog jöhetett eddig szóba: bonbonfélék és lakatosinasok. Nem, nem az emberkereskedelem egy speciális szegmensében utazom, a lakatosinas ugyanis nem ipari tanuló, hanem édesség: felénk ez marcipánfalattal töltött aszalt szilva sűrű palacsintatésztába mártva, forró olajban kisütve, megszórva fahéjas porcukorral. Szokás szerint semmi nem volt otthon a palacsintatésztához, úgyhogy maradt a bonbon.
Valami olyat gondoltam gyártani, ami gyorsan megvan, és nem úgy néz ki utána a konyha, mintha varjúfélék randalíroztak volna a környéken (aki ezt nem tudja elképzelni, megtalálja a leírást Durrellnél, mikor a Farkák cselekedeteit veszi sorra). Úgyhogy választottam egy egyszerűen elkészíthető karamellás mogyorós bonbont, ami után a hely is tiszta marad. Csak három dolog kell hozzá: törökmogyoró, vajkaramella és a bevonáshoz csoki.
A törökmogyoró nálam adott, mert van a kertünkben és kurva sokat terem, csokit bárhol lehet kapni, egyedül a vajkaramella a necces. Állítólag nem bonyolult házilag sem elkészíteni, de ezek nem ismerik az én konyhaművészetem mélységeit, szóval esetemben biztonságosabb a bolti. Csakhogy a legtöbb helyen (úgy értve, normál boltokban) tejkaramellát árulnak, de az morzsalékosan törik, ide meg olyan kell, amit össze lehet gombócolni. (A Frutti és hasonlók gyümölcsös karamellái sem jók.) Láttam már csokival bevont vajkaramellát is, de ehhez natúrra van szükség. Esetleg egyenként le lehetne szopogatni róluk a bevonatot, de úgy érzem, az valahogy már nem lenne az igazi.
Ha sikerül hozzájutni normál vajkaramellához, onnan kb. 10-30 perc az elkészítés (attól függ, mennyit akarunk gyártani), mert kicsit a kézben megmelengetve egyenként kilapítjuk a tenyerünkben, közepére mehet a mogyoró, aztán összegalacsinozzuk és kész. Így kabát nélkül nem néznek ki annyira jól, szóval jön az olvasztott csokoládéba merítés – ehhez kell a bonbonos villa, de enélkül is tökéletesen megoldható –, plusz mehet rá fehércsoki csíkozás dísznek. Szerzünk még kapszlikat, meg valami ünnepibb dobozt, aztán már csak át kell adni az arra érdemeseknek. Majdnem olyan, mint a Toffifee, csak kicsit szarabb, plusz elmondhatjuk, hogy saját kezűleg basztuk el rajta a csokimázat.
Én is felköszöntöttem a kiszemeltet, mert rendes ember vagyok, mire közölte, hogy laktózérzékeny, plusz allergiás a mogyoróra. Itt valami megtört bennem és azóta felfüggesztettem a bonbonkészítő karrierem. Legközelebb mindenki kap egy doboz sört, aztán áldás, békesség!
