Fujifilm X-E1

Az úgy kezdődött, hogy szerettem volna magamnak valamit, amire adapterrel felszerelhetem a Canon FD lencséimet. Aki esetleg ezt nem vágná, ezek a régi, manuális fókuszú Canon lencsék, amikért a vaterán vagy egy vagyont kérnek, vagy teljesen összebaszva hevernek valami szatyor aljában és csak egy-két mániákus rakja őket időnként rendbe.

Volt már Micro 4/3 Olympus E-PL5-öm, amivel alapvetően elégedetlen voltam: a kisebb szenzor miatt csak a vetítési kör közepét tudta rögzíteni (egy 50mm-es objektív 100mm-es volt), szóval szarul működött. A gyári objektívekkel decens minőséget hozott, de elkótyavetyéltem valami tisztázatlan indíttatásból. Ha jól emlékszem le voltam égve, vagy ilyesmi.

Akartam magamnak egy Sonyt, mert arra felpattintva az 50mm f1.8-at számomra a tökéletes utazótárs lehetett volna. Titkon azt reméltem, hogy a 35-105mm f3.5-est is tudom rajta használni és olyanok leszünk, mint egy nagy boldog család. Hanem a Sony A7 fellelhetetlen kétszázezer alatt, ami azért eléggé erős csak arra, hogy ökörködjek vele. Plusz ismert, hogy a Sony objektívek aranyárban vannak. Ami igazán jót tett volna a fényképezésnek, az a szenzorstabilizált Sony A7 II, de az még ennél is drágább. Szóval maradtak az igencsak stabilizálatlan Canon objektívek.

Három lehetőségem maradt. Vagy veszek egy Canon M5-öt vagy M3-mat (ezek a Canon tükör nélküli MILC gépei, amiket nem véletlenül nem ajánlottam sehol), beletörődök, hogy az objektív által vetített képnek csak egy részét tudom rögzíteni, vagy veszek egy Fujit, mert ahhoz gyártanak úgynevezett speed boostert, ami tulajdonképpen egy megfordított telekonverter: arra jó, hogy a lencse által vetített képet lekicsinyítse a szenzor méretére. Vagy hagyom a francba az egészet.

Gugliztam is kurva sokat, amíg rá nem találtam a fotodiox adapterre. Gyorsan meg is rendeltem és el is döntöttem magamban, hogy a Fujifilm kínálat egyik legolcsóbb darabját, az X-E1-et fogom becélozni. Ebayről megrendeltem és nagyon gyorsan megérkezett, persze az adapter előtt, ezért kapartam a falat napokig.

A fotodiox excell sokkal sokkal olcsóbb, mint a minőség csúcsán lévő speed booster, de klasszisokkal szarabbnak is bizonyult. Gyakorlatilag értékelhetetlenek lettek a képek, ez nagyon gyorsan kiderült. F4-es rekesz alatt tökéletesen használhatatlan, én meg elég gyakran fotózom portrékat – ami azt illeti, többnyire arcokat szeretek fotózni. Tényleg csak játszani jó. Egyelőre nem nyomtattam belőle, de nincsenek túl nagy reményeim.

Szóval elsírtam magam, rákerestem a lehetőségeimre és kicsit összezuhantam: a Fuji objektíveket még mindenhogyan jóárasítva sem tudtam megkapni százezer alatt. És ugye ezzel a géppel nem az volt a tervem, hogy egy autó árát elköltöm rá, hanem hogy legyen egy kis futkosós gépem, amivel helyettesítem a filmes kamerámat és a tükröset is.

Egy-két éjszakát a gép előtt töltve rábukkantam a Meike 35mm-es f1.7-es objektívjére, ami tökéletesen manuális, viszont cserébe baromi olcsó és Fuji X-mounthoz is gyártják (és Sonyhoz, M43-hoz és Canon M-hez is!) és nem írtak róla rosszakat. Az ára harmincezer forint környékén mozog szállítással, ami nagyon jó ár. Szemfülesebbek megcsíphetik 24-25 környékén is, ha megússzák a vámot Kínából.

A kombináció fantasztikusnak bizonyult. Az objektív pontosan az elvárt 50mm-es Full Frame értéknek megfelelő és gyors, így a mélységet is be tudom állítani, lévén hogy nagyra lehet nyitni a rekeszt (f2.55-nek megfelelőre, ami egy decens érték). A Fuji X-E1-nek az az előnye, mint az összes többi Fujinak: a zársebesség állítása tekerőgombokkal történik, amitől az egész fényképezés egy nagyon jó és taktilis élménnyé válik annak ellenére, hogy teljesen elektronikus minden. Sajna érintőképernyője nincsen, de ez egyben előny is: a táskába beledobva jó eséllyel nem állítunk el semmit a menüben.

Ezzel a kis méretű Meike objektívvel az egész szett egy igazán sunyi kis lopakodófelszerelés lett: bár villámgyorsan nem lehet elsütni, lévén manuálisan kell tekergetni a rekeszállítást az objektíven és a fókuszgyűrűt is, de nem feltűnő, mint egy nagyobb gép.

A záridőt az első egy napban használtam, tehát kijelenthetjük, hogy a kamera legnagyobb előnyét, a manuális záridőállítást egyáltalán nem használom. Lényegében folyamatosan rekeszprioritásos üzemmódban fotózom, ami egyéb eszközökkel is igaz rám. Viszont az az előny, hogy a végleges képet látom már a nézőkében, amikor beállítom a kompozíciót nagyon hasznos és jó.

A műszaki specifikációkkal nem fárasztok senkit, mert az fellelhető az interneten ezer forrásból, lévén ez egy digitális mércével nézve meglehetősen régi technika. Viszont használati szempontból a beépített panorámamóddal és a saját színbeállításaival a Fuji nagyon hatékony utazós társ, még ha egyáltalán nincs is benne semmilyen stabilizátor.

Nem ajánlom tiszta szívből az eszeveszett objektívárak miatt, de ha valaki akarja a filmes fotós élményt, de nem akar szívni az előhívással, az nézzen utána a manuális választéknak, nem fog csalódni. Azt hiszem én is meg fogom tartani egy darabig.