Gátrobbantók #4

A harmadik részt ott hagytuk abba, hogy a 617. század végrehajtotta a híres gátromboló hadműveletet, a Chastise-t.

Guy Gibson visszavonult a század éléről, hiszen több mint 170 bevetésen volt már túl. Ilyen fegyvertényt pedig az angolok nem akartak elherdálni, kiváló propaganda szereplőt láttak Gibsonban. Aki morgott, mint a veszett kutya, de nem volt mit tenni, a parancs az parancs. Helyét George Holden vette át, megkapta Gibson gépét is, az eredeti legénység nagyjából felével együtt. Holden vezette akkor is a 617-eseket, amikor is egy nekik való, új célpont ellen repültek.

Aznap éjjel éppen a Dortmund-Ems csatornát támadta a század. A mesterséges csatorna több mint 200 kilométer hosszú volt, és Dortmundot kötötte össze az Északi-tengerrel, egy szakaszon az Ems folyó segítségével. Zsíros célpont, mert ha sikerül ledönteni a töltést ami körülveszi, akkor a vízi szállításnak lőttek, viszlát nyersanyag, és hadianyag utánpótlás. Ráadásul a környező vidék úgy jár, mint a lerombolt gátak közelében lévő települések, ott is kibírták röhögés nélkül az emberek, amikor elárasztott mindent a víz. Az elképzelés ugyanaz volt, mint a gátak esetében: megrepeszteni a töltésfalakat, és uzsgyi, a piszkos munkát majd elvégzi a víznyomás. A támadás időpontját többször elhalasztották a rossz időjárás miatt. ’43 szeptember 14. volt az első igazi próbálkozás. Akkor a gépek elérték a célpontokat, de vastag köd ült a tájon, hiába köröztek, nem láttak semmit. De legalább az ellenség felkészülhetett egy, a csatorna elleni támadásra… Másnap a század ismét nekilendült, kaptak egy másik alakulattól 6 darab fürge Mosquito vadászt, hogy azok majd elvonják a légvédelem figyelmét a Lancasterekről. Nos, a terv nem vált be, az erős légvédelmi tűz 5 bombázót lőtt le, köztük volt többek közt a veterán Knight, és a századparancsnok, Holden is. A célpont megúszta komolyabb károk nélkül, igencsak drága bevetés volt ez.

A morálnak nem tett jót a kudarc, ráadásul ott álltak századparancsnok nélkül. A végleges megoldást Leonard Cheshire hozta el. Ő előtte az 5. csoportban repült, mint célmegjelölő. Többek közt az ő feladata volt, hogy alacsony magasságon belopakodva megjelölje a célterületet hevesen égő fáklyákkal. Így a pár perccel később, nagy magasságon érkező bombázók kiválóan látták a célt, még a legsötétebb éjszaka közepén is. A precíziós bombázáshoz nagy segítség volt ez a módszer. Persze nem volt egy életbiztosítás alacsonyan cikázva fáklyákat dobálni egy rakás kurva ideges németre. A feladatra a már említett Mosquito volt alkalmas, mert fürge volt, és strapabíró. Nehezen szedték le a német tüzérek. Cheshire azonban nem volt teljesen elégedett, szerinte lehetett volna kicsit fordulékonyabb is a gép. Szervált is az amerikaiaktól egy P-51 Mustang vadászt, és átalakította speciálisan a jelölő feladathoz. Ez a gép már kellően agilis volt, megfelelt a vadállat vakmerő pilóta ízlésének is. Szóval amikor a hadvezetés új parancsnok után nézett, adta magát, hogy egy ilyen erős karakterű pilóta vezesse a továbbiakban a Gátrobbantókat. Így is lett.

A gyarkan emlegetett Mosquito

Innentől kezde a század főként precíziós bombázásokban vett részt. Erőműveket, megerősített dokkokat támadtak Európa szerte. Gyakran Észak-Afrikában szálltak le, ha például olasz célpontok ellen repültek, így jött ki a hatótáv. A visszaúton természetesen szintén kaptak bombáznivalót, több-kevesebb sikerrel végre is hajtottak minden feladatot. És egyszer csak eljött a nagy visszavágás ideje is. 1944 szeptemberében elindultak a Lancasterek vissza a Dortmund-Ems csatorna felé, hasuk alatt a több, mint öt tonnás Tallboy bombákkal. Ezekről a monstrumokról a sorozat első részében már volt szó. A hatalmas bombák gyakorlatilag földrengést okoztak a csatorna töltései mellett, és végre sikerült megsemmisíteni a célpontot. A helyreállítás csak a háború után fejeződött be, teljes siker volt a küldetés.

Időközben az Admiralitásnak meggyűlt a baja a Tirpitz csatahajóval. A testvérét már sikerült elsüllyeszteni, és az angolok úgy voltak vele, hogy illő volna befejezni a munkát. Nem hiányzott senkinek sem egy modern csatahajó, amint az Atlanti-óceánon szövetséges konvojokat gyilkolászik. Egy átfogó hadművelet során törpe tengeralattjárókkal sikerült megsebezni a lehorgonyzott páncélost. Azonban a kár nem volt akkora, hogy a németek ne tudták volna kijavítani. Ezután a haditengerészet többször próbálkozott anyahajókról indított támadásokkal, de a zuhanóbombázók nem tudták legyőzni az acélszörnyet. Itt volt az idő behívni a nehézbombázókat. Ezidőtájt a Tirpitz mindig máshol horgonyzott, éppen hol javították a rajta esett károkat, ugye. 1944 őszén a hajó messze északon, norvég fjordokban lábadozott, ekkor ugrott a nyakába az 5. bombázócsoport, köztük a 617. század, akik Arhangelszk mellől szálltak fel a küldetésre.

Az első támadást a már említett Tallboy bombákkal végezték, mivel az átütőerő kiemelten fontos volt egy ilyen szinten páncélozott célpont esetében. Sikerült is eltalálni a hajótestet az elülső részen, azonban az átütőerő kicsit nagyobb volt, mint azt kívánták. A bomba egyszerűen átszaladt a testen, és mélyen a fjord fenekén robbant. A tátongó lyukat a német tengerészek vad anyázások közepette be tudták ugyan tömni, de a hajó nem volt olyan állapotban, hogy nyílt tengerre tudják küldeni. Így átaraszoltak vele a Tromsø fjordba, hogy úszó erődként védje a térséget. Itt is megtámadták a bombázók, ráaddásul már hazai bázisokról is elérték a célt. Az első támadás sikertelen volt, de figyelmeztetésnek mindenképp elment. Mivel a németek nem akarták, hogy egy következő sikeres támadás elsüllyessze a monstrumot, így homokpadot húztak alá, hogy ha süllyed, akkor inkább üljön fel rá, és ne merüljön el végleg.

Fjordokban bújkálva

A bombázó századoknak ezen a ponton már nagyon durván tele volt a tökük a hajóval, mert minden egyes bevetéssel nőtt a kockázat, hogy leszedi őket a légvédelem. 1944 november 12. volt az utolsó nekirugaszkodás, összesen 32 Lancaster oldott bombát a Tirpitz felett. A hatás nem maradt el, több találatot is elértek. A súlyosan megrongálódott hajó ahelyett, hogy felült volna a homokpadra, ledőlt inkább egy kicsit pihenni. És úgy is maradt jó sokáig, 1957-ben szállították el a szétvagdalt hajótest utolsó darabjait is a fjordból. A német vadászgépek parancsnokát az eset után egyébként nagyon durván picsánrúgták, mert a Tirpitz legénysége hiába könyörgött légitámogatásért, a vadászok nem érkeztek meg soha.

1945 újabb izgalmas feladatokat hozott. Elkészült ugyanis a Grand Slam nevű, 10 (tíz!) tonnás bomba, a Tallboy nagyobbik testvére. Eredetileg a német tengeralattjárókat védő vastag betonfödém átütésére tervezték, de az eredeti feladatot is kiválóan el tudta végezni. Nevezetesen földengéssel ledönteni valamit, ami nem szereti a földrengést. A hordozásához speciális Lancasterekre volt szükség. Egyrészt a hatalmas tömeg miatt erősebb gépek kellettek, másrészt a bombateret is át kellett alakítani, mert nem fért be a géptörzsbe a cucc.

Grand Slam indul…

A gyakorlati alkalmazása a bombáknak több, mint kielégítő volt. A Grand Slam bombák gond nélkül ütötték át a közel 5 méter vastag vasbetont a rejtőzködő tengeralattjárók fölött. Két alkalommal is sikeres támadást hajtott végre a század, a németek meg vakarták a fejüket, mert nem akarták elhinni, hogy a bombabiztos (hehe) óvóhelyet hogy a francba tudták átütni az angolok.

… és érkezik

Aztán adta magát a következő célpont csoport, mégpedig a vasúti hidak-viaduktok. Ezeken nagyon sok utánpótlás és nyersanyag haladt át, viszont hagyományos bombákkal nagyon nehéz volt megsemmisíteni őket. 10 ezer méter magasból ugyanis csak egy hajszálvékony vonal egy ilyen híd, rohadtul nehéz eltalálni. Éppen ezért jött az ötlet, hogy a földrengető bombákkal elég csak a lábazat közelébe betalálni, a többit elvégzi a rengés. És lőn. Több mint 5 vasúti útvonalat iktattak ki a Gátrobbantók, ezzel a német utászok közt is kivívták a jól megérdemelt gyűlöletet.

1945-ben már ritkaságszámba ment, ha nem tért vissza egy gép, de fennállásuk alatt így komoly veszteségeket szenvedtek. Nem véletlenül őket hívták a rázósabb feladatokhoz, mert a szakértelemmel sosem volt baj. Azonban a magas kockázattal járó küldetések megkövetelték az áldozatokat, 32 gép soha nem tért vissza a bevetésekről.

A háború után a század átnyergelt Avro Lincolnokra (ezek lényegében továbbfejlesztett Lancesterek voltak), majd sugárhajtású Canberrákra. 1955-ben feloszlatták őket, de csak azért, hogy 3 évvel később ismét megalakulhassanak, immár Avro Vulcan szörnyetegeket repülve. A modern kori légiharcászat inkább kisebb, mozgékonyabb vadászbombázókban szerette volna látni a századot, így ’83-ban átültek Tornado GR1 gépekbe, ezekkel repülnek még ma is. De már nem sokáig, ugyanis a 617-esek lesznek az elsők, akik megkapják az F-35B Lightning II gépeket a RAF kötelékén belül, 2018 januárjában. Most erre mit mondjak? A Lancaster ezerszer menőbb volt, basszátok meg!

  • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Sejtettem, hogy ismét alapos munka lesz. 🙂
    A Tirpitz Atlanti oldali egyetlen lehetséges kikötőjénél a zsilip megsemmisítése is megérne egy posztot.
    Churchill egyik legnagyobb félsze volt, hogy a Tirpitzet francia kikötőböl is el lehet indítani.
    Valószínűleg az egyik legmerészebb tengerfelszíni küldetés volt, hatalmas veszteséggel.
    De az a dög nem jutott ki végül vadászni a konvojokat.

    • SpaceWolf

      A kisujjamat nyújtom… 😀

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Jóvanna, megírtam a Bismarckot.

        • SpaceWolf

          Linkeltem is. 🙂

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Tudom. 🙂

  • mokusON

    Tökre megnéznék egy III. világháborút a spektrumon, a II.-at már unom.

    • SpaceWolf

      Türelem.

  • egyedi

    erre már több időd volt 🙂
    élvezettel olvastam 🙂 köszi

    • SpaceWolf

      Vége a sorozatnak. Szerintem többet nem írok. 🙂

      • egyedi

        kiégtél? 😉

        • SpaceWolf

          Ja nem, sorozatot nem írok. 🙂 Nyomasztó, ha még nincs kész, de nincs hangulatod nekiállni.

          • egyedi

            pedig izgi volt az eleje 🙂
            csak akkor tedd ki, ha már minden rész kész van 🙂

      • egyedi

        azért inkább írj! 🙂

%d bloggers like this: