Gátrobbantók #3

A második részben odáig jutottunk, hogy a 617. század elindult a Ruhr-vidék felé, a német gátakat megcélozva.

Az eredetileg tervezett 21 gépes támadás nem jött össze, mert 2 bombázó nem tudott felszállni, a legénység betegsége miatt. A megmaradt 19 Lancaster három csoportra lett osztva.

Az első csoport kilenc gépből állt, Gibson vezette az egységet. Feladatuk a Möhne-gát lerombolása volt, majd ha azzal végeztek, akkor következhetett az Eder, már ha maradt annyi bombájuk, amivel meg tudják még támadni, persze. A támadásokat a csoportok különböző útvonalakon hajtották végre, hogy egyrészt ne legyen egyértelmű a szándékuk, másrészt meg ha véletlenül beleszaladnának valami komolyabb ellenállásba, akkor ne vesszen oda egyszerre az összes gép. Gibson alakulata kapta a rövidebb kurzust, ők délkelet felé repülve a belga határ közelében hatoltak be Hollandia fölé. A terv az volt, hogy a lehető legalacsonyabban repülve jutnak el a Ruhr vidékig, elkerülve a komolyabb légelhárítást, és a légibázisokat, ahonnan vadászgépek vehették volna üldözőbe a bombázókat.

A második csapat célpontja a masszív földgát, a Sorpe volt. Az ide beosztott 5 gépet McCarthy vezette (volna). Mivel ez a csoport repült a hosszabb útvonalon, így ők szálltak fel legkorábban. Este fél tíz tájékában emelkedtek a levegőbe, és egyenesen kelet felé repülve Hollandia északnyugati részéről hatoltak be a szárazföld fölé. McCarthy gépe azonban nem tudott felszállni, mert hűtési problémákat találtak az egyik motornál. A legénység gyorsan átcuccolt egy tartalék Lancasterbe, de így is több, mint fél órát vesztettek.

A harmadik egység volt a tartalék, ők később szálltak fel, és oda csoportosították őket, ahol szükség volt rájuk. Ha a fő célpontoknál nem kellett volna a segítség, akkor kisebb gátakat támadtak volna, csak hogy ne hiába hurcibálják át fél Európán az Upkeep bombákat. Anderson vezette a csoportot, ők egészen éjfélig kivártak az indulással, bő két óra előnyt adva ezzel az első két támadó hullámnak.

Az útvonalak

Az várható volt, hogy lesznek veszteségek, de arra senki nem gondolt, hogy milyen hamar kezdődnek majd a gondok. A holland partok közelében egy légvédelmi üteg eltalálta a második hullámban repülő Munro gépét, és kénytelenek voltak visszafordulni. Rice nem sokára rá túl alacsonyra ereszkedett, a vízfelszínbe beleért a kilógó bomba, és kiszakadt a helyéről. A gép szerencsére nem zuhant le, valahogy sikerült összeszedni, és ők is visszafordultak. Byers és Barlow repültek tovább, Texel szigeténél léptek be a szárazföld fölé. Byers gépét lelőtte a légvédelem, Barlow bombázója pedig nekirepült egy magasfeszültségű oszlopnak. A második csapatból már csak a gépcsere miatt lemaradt McCarthy repült a cél felé. Az első alakulat is vesztett egy gépet, Astell Lancastere magasfeszültségű kábelnek rohant, és egy mezőre zuhant. Azt, hogy milyen alacsonyan repültek jól jellemzi, hogy a harmadik hullámban repülő Towsend rádiósa egyszer csak azt vette észre, hogy a fülke fölött vannak a faágak, jobbról-balról. A pilóta ugyanis meglátott egy sávot két erdő között, és belerepült, bőven az őket körbevevő fák koronája alá. Nem lehet azt mondani, hogy a srácok félvállról vették volna a repülést…

A Gibson vezette egység végül elérte a Möhne gátat, a vezér le is csapott rögtön. A bomba azonban felrobbant még a gát előtt, nem okozott sérülést. De legalább a német légvédelem felébredt, és láthatóan rendkívül idegesek lettek a felettük átdübörgő Lancaster miatt. Mire Hopgood behelyezkedett másodikként, addigra a gáton található összes löveg ontotta magából a tüzet, és el is találták a bombázót. A saját bombájuk tépte szét őket, csodával határos módon ketten valahogy túlélték a becsapódást. Harmadikként Martin jött, azonban Gibson szólt neki rádión, hogy várjon egy kicsit, hangolják össze a támadást. Ugyanis a vezérnek már hiába nem volt bombája, de a lövegtornyaiban volt összesen hat M1919 Browning géppuska, és jó ötletnek tűnt használni is azokat. Szóval Gibson keresztben átrepülve magára vonta a légvédelem tüzét, ezzel esélyt adva a bombázni készülő társának. Az áthúzás során a fedélzeti lövészek persze nem tétlenkedtek, a .30-as géppuskákból szórták rendesen a német állásokat, csak hogy érezzék kicsit ők is a törődést. Martin gépét még így is eltalálták, azonban nagyjából egyben maradtak. A bomba elhibázta a célpontot, kezdett aggasztóvá válni a helyzet. Gibson továbbra is zaklatta a német légvédelmiseket, így a következőnek próbálkozó Young szépen rá tudott helyezkedni a célpontra, és a bomba jó helyen robbant fel. Végre megrepedt a gát, de még nem szakadt át. A gólt Maltby egysége lőtte be egy tökéletes támadással, utánuk a Möhne vize áttört a leomló vasbetonon, és bezúdult az alatta lévő völgybe. A főhadiszálláson gyöngyöző homlokkal várták a sikeres támadást jelző kódot, és ahogy teltek-múltak a percek az egyre csak késett. Aztán egyszer csak beérkezettt a Morse kód amire indenki várt: Nigger.

Egy feladatot teljesítettek, de volt még bomba, és ugye célpont is. Gibson maga mellé gyűjtötte a megmaradt gépeket, és átrepültek az Eder-gáthoz. A meredek dombok miatt ide nagyon trükkös volt a behelyezkedés, ráadásul sűrű köd ült a völgy aljában. De legalább nem volt légvédelem, így kicsit nyugodtabb körülmények között állhattak neki a bombázók a támadásnak. Shannon kezdte a sort, azonban nem volt elégedett a rácsapással, így kifordult még a bomba oldása előtt, hogy nekifusson még egyszer. Ez még ötször játszotta el, a hatodik rárepülés után Gibson szólt neki, hogy körözzenek a környező dombok körül, és pihenjenek kicsit, amíg a többiek is próbálkoznak. Maudslay következett, és sajnos rá kellett jönnie, hogy Shannon nem véletlenül szarakodott annyit a rárepüléssel. Későn oldották a bombát, és az a gát tetejére felpattanva pont a Lancaster alatt robbant fel, rendesen megnyomorítva azt. Rögtön el is indultak hazafelé a több sebből vérző géppel. Shannon jelentkezett a következő futásra, úgy érezte, hogy végre megvan a helyes taktika. És igaza is volt, egy tökéletes kioldással a gátfal mellé pattintotta be a bombát, ami megrepesztette annak a falát. Egyetlen bomba maradt a csapatnál, Knight tudta, hogy ezt most nem szabad elrontani. És nem is tette, a precíz rárepülés után a felrobbanó töltet ledöntötte az Eder-gátat is. Az első hullám végzett.

Az átszakadt Eder-gát

Eközben a második hullám egyetlen megmaradt tagja elérte a Sorpe-gátat. McCarthy körberepülte, hogy felmérje a helyzetet, és nem volt felhőtlenül boldog. Ezt a gátat nem merőlegesen kellett támadni, mint a többit, hanem a gátfallal párhuzamosan kellett ledobni a lábához a bombát. Amit ebben az esetben fel sem pörgettek, mert nem volt rá szükség. A Sorpe egy bitang vastag döngölt földgát volt, a közepében beton erősítéssel. A hadvezetés sem látott túl sok esélyt a ledöntésére, de minden apró lehetőséget meg kellett ragadni, szóval nekimentek. A támadó gépeknek meredeken kellett beesni keresztben a völgybe, átrepülve Langscheid falu fölött, ahol ráadásul az a nyomorult templomtorony pont útban volt, szóval észnél kellett lenni nagyon. Ha ez megvolt, akkor a gáttal párhuzamosan stabilizálni kellett a gépet 18 méteren, majd az oldás után azonnal fel kellett húzni az orrát, mert a szemközti meredek domboldal már igencsak közeledett. McCarthy tízszer repült rá, mire a bombázótiszt elégedett volt a pozíciójukkal… A bomba azonban csak csekély kárt okozott, a masszív földgát elnyelte a rázúduló energiát. A harmadik hullám pár bombázóját is ide irányították. Burpee gépe soha nem ért célba, mert valószínűleg figyelmetlenségből átrepültek egy repülőtér fölött, ahol a légvédelem sajnos nem kegyelmezett. A Brown vezette Lancaster viszont sikeres támadást hajtott végre annak ellenére, hogy a növekvő köd már komoly kihívások elé állította a személyzetet. Hiába volt sikeres a kioldás, a gát nem adta meg magát, gyakorlatilag sértetlenül röhögött a köröző Lancastereken. Anderson érkezett utolsónak a helyszínre, azonban a köd annyira összeállt már akkor, hogy szó sem lehetett a támadásról.

A Sorpe-gát

A megmaradt két tartalék gépet a másodlagos célpontokra irányították. Ottley egysége a Lister-gáthoz igyekezett, azonban nem sikerült elérni a célt, német terület fölött lőtték le őket. Towsend az Ennepe-gátnál ellenben egy pontos támadást produkált, nem az ő hibája volt, hogy a célpont állva maradt. Egy bomba egyszerűen kevésnek bizonyult ledönteni egy ilyen masszív építményt.

A dolgukat végzett gépek alacsonyan, fűnívóban repülve iszkoltak ki a német területekről. Az Eder-gátnál megsérült Maudslay gépét még a holland szárazföld fölött végezte ki a légvédelem, nem voltak túl nehéz célpontok a sérült Lancasterrel. A Möhne-gátat megrepesztő Young bombázóját már a holland partoknál érte el a végzet, nem kellett volna sok ahhoz, hogy kijussanak. Az utolsó gép reggel hatkor ért vissza Scamptonba, ott szembesültek azzal, hogy 19 gépből mindössze 11 tért vissza. A pattogó bomba atyja magába roskadt, amikor megtudta, hogy mekkora a veszteség. Az elmúlt hónapok során ugyanis Wallis sok időt töltött a bombázó személyzetekkel, és jó kapcsolat alakult ki köztük. És akkor még fogalma sem volt arról, hogy a civil áldozatok száma mekkora lesz.

A másnapi légifelderítés megdöbbenve látta, hogy a Ruhr-vidék felett furcsa pára látszik, olyan volt, mintha felhők görögnének a talaj fölött. Kiderült, hogy nem felhőkről volt szó, hanem a kiterjedt áradást sütötte meg érdekes szögben a nap, és az nézett ki teljesen hihetetlenül. A mély völgyekben hömpölygött az ár, falvak, városok, ipartelepek kerültek víz alá. Rengeteg civil is meghalt a támadásban, az áldozatok száma 1600 fölött volt. Neheim városában több mint 800 ember ébredt arra az éjszaka közepén, hogy már megfulladt. A pusztítás hatalmas volt, de hát ez is volt a cél.

Elárasztott vidék

És ennek ellenére a Chastise hadművelet háborúra gyakorolt hatása minimális volt. A németek elég gyorsan helyreállították a környező vidéket, szivattyúrendszerekkel pótolva a kiesett víztömeget. A szövetséges hadvezetés egyszerűen nem használta ki a helyzetet, ugyanis ha tovább folytatják az ilyen jellegű támadásokat a Ruhr-vidék gátjai ellen, akkor már ténylegesen súlyos, tartós veszteségeket tudtak volna okozni a német iparnak. Így azonban csak egy kis átmeneti sikert tudtak elkönyvelni, ráadásul komoly áldozatok árán. Egy valamire azonban mégiscsak jó volt a támadás. Megmutatta, hogy a 617. repülőszázad személyzete nem kispályás, és lehet rájuk számítani rázós feladatok esetében is. És számoltak is velük…

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: