Gulisio Tímea: A bólogatónő

Közeledik a karácsony. A készülődést nem lehet elég korán kezdeni. A bevásárlóközpontokban húsvét után közvetlenül jön a karácsony. Nyuszi után rénszarvas. Nincs is ezzel semmi baj, míg nem zoknit kapsz ajándékba. A százhuszadikat, aminek úgyis elveszik a párja. A sál, ami egyik ruhádhoz sem megy. Ezzel még fel se akasztanám magam.

De megfogadtam, hogy idén minden másképp lesz. Nem bízom a véletlenre a dolgokat.

– Mit kérsz karácsonyra, Szívem? – kérdezem Ármint.

– Zombis alsónadrágot. XXL-es méretben. És te, Drágám?

Másra se vártam.

– Egy bólogatónőt.

Tudomásul veszi, mint az olyan emberek, akik nem nagyon merészkednek a szobájuk falain túlra, és ezért simán elhiszik, hogy a nagyvilágban közben újjáélesztették a dinoszauruszokat.

December 25., délelőtt. Reggel akkor se kelnénk fel, ha maga a kis Jézus kopogtatna csokis gabonapehelyért.

Ármin felpróbálja a boxert. Kicsi. Úgy tűnik, megint hízott. Kicsomagolom a nagy dobozt. Benne egy középkorú prosti ül, haját foszló rózsaszín szalag, orrát borvirágok díszítik. Még nem is mondtam semmit, máris bólogat.

– Ez meg mi?

– Ilyet szerettél volna, nem? – kérdezi egy ovis csodálkozásával Ármin.

– Nem. Nem egy akármilyen, akciós bólogató nőt, hanem egy eredeti, márkás bólogatónőt.

A kurvát visszacsomagolom és feladom a Máltai Szeretetszolgálatnak. És ezzel megvan az ünnepi jócselekedet. Tavaly a kesztyűknek is hogy örültek, hát majd még ennek…

Ármin orra alá tolom a Szopoklész Magazint. Benne a bólogatónők széles kínálatával. Szőke, barna, vörös, fiatal, öreg, sovány, kövér, szép, csúnya, minden féle. „Tegye bordéllyá kocsiját!” felhívó szöveggel.

– De hát ilyenünk van, csak kutyában.

Kár, hogy kihűlt a teám, különben a képébe dönteném.

– Hát még mindig nem érted? Ez a csaj menet közben végig szop! Ha meg épp nem, akkor a kocsi ütemére bólogat. Pont, mint a kutya.

– Jaaa!?? Mici se csinálta rosszul – bök a bólogató ölebre – De a kedvedért mindent, Drágám. És már indulunk is a boltba, ahol sajnálattal közlik, hogy a termék elfogyott.

– Márpedig mi nem megyünk haza bólogatónő nélkül! – csapunk a pultra.

– Nem tudok mit tenni az ügy érdekében – rázza a fejét az eladó. Ekkor születik meg a zseniális ötlet: ő lesz a mi bólogatónőnk. Száját befogva tuszkoljuk az autóba, és bólogató-gyorstalpalóban részesítjük. Kezdetben még fogaz, és néha kiesik a ritmusból. Aztán beletanul.

Ez életünk legszebb karácsonya. A tökéletes szentcsaládi idill. Apa, Anya, öleb, és a bólogatónő.

A bajok ott kezdődnek, hogy egy nap bejelenti, nem akar bólogatni, fáj a nyaka. Betegszabadságra küldjük. Aztán a herpeszére hivatkozik. Szerinte Ármintól kapta el.

– Nincs is herpeszem! – vágja pofán barátom, amitől lerepül a feje.

Na ez se bólogat többet. Visszaragasztjuk. Most meg az a baja, hogy húzza a haját a Technokol Rapid.

Olyan sokat rinyál, hogy úgy döntünk, megválunk tőle. Visszavisszük a boltba.

– Számlát be tudnak mutatni? – kérdezi unottan az eladónő.

– Nem, sajnos elveszett.

– Az nagy baj.

Az nem, hogy csálén áll a feje…

– Így rendben leszünk? – nyújtunk neki oda egy húszast.

Szorgalmasan bólogat.