Gulisio Tímea: Az orálautomata

 

Mikor még csak a Nyugaton voltak óvszer automaták, jókora angol címer díszelgett méretes példányain. Made in UK. (And the Titanic? – firkantotta alá valaki.) And the iceberg? – írnám alá. De már hol vannak a régi szép kotongépek? Helyettük mindenütt a rogyásig farkalt, japánból lenyúlt bugyi automaták. Azoknak a gyáva pöcsöknek, akik képtelenek megszólítani egy hús-vér puncitulajdonost.

– Nagyapám, aki feltaláló volt, büszke lenne rám, ha élne. Szabadalmam ugyanis több millió dollárt termelt már idáig is. Röpke három hónapja hozták forgalomba az USA-ban. Magyarországra tegnap előtt érkezett az első kicsike. Higgye el, személyisége van neki. Engedelmes kislányként kezdte, de mikor ciklusa van, elég makrancos tud lenni. Ilyenkor fokozottan érzékenyek a jobb oldalán sorakozó mellbimbói. A gombok mellett feliratok tudósítanak a szolgáltatásokról. Úgy képzelje el, mint egy kávéautomatát. Csak gombok helyett emlőbimbókkal. A szerkezetnek egyetlen nyílása van: egy száj. Már dolgozom a két, sőt a három lyukún is. Mert milyen frankó lenne egy orális-vaginális-anális gép. Egyelőre meg kell elégednie az egyfunkcióssal. Tudom, most azt kérdezi, milyen érzés. Mennyei! Mint a legprofibb pornószínésznő és egy porszívó keveréke – gyújtott rá hetykén előadása befejeztével az üzletember-ficsúr.

– Porszívó??

– Hát, végül is ugyanazon az elven működik.

– És ha túlszívja valaki micsodáját?

– Túl ám, addig, míg bele nem élvez.

– Hova megy az a sok ondó?

– Egy tartályba.

Itt felfordult a gyomrom. Barátnőmet, a gyönyörű és bájos Ivettet egy szemét vénember „gecitartálynak” nevezte. A nagybátyja volt. A gyerekével terhesen akasztotta fel magát.

– És, ha nem haragszol, hogy ilyet kérdezek, de mennyire higiénikus ez?

– Megfelel az EU-s szabványnak, és az USA standardnak egyaránt. Minden kuncsaft után fertőtlenítő folyadékkal köpi le magát. Tisztább, mint egy luxuskurva.

Némiképp megnyugodtam.

– Kipróbálod?

– De én lány vagyok.

– Ja basszus, tényleg. Akkor smárold le!

Nekifogtam. Hánynom kellett. Elkövettem azt a hibát, hogy nem fordultam el időben, és teliokádtam. Fogtam egy papírzsepit, és letöröltem ebédem maradékát.

– Utálom a tojást! Ha farok alól jön, ha a tyúk valagából!- szólalt meg valaki.

Az nem lehet. Mintha a gépből jött volna a hang.

– Tessék? – néztem körül.

– Tojásallergiám van, te köcsög!

– Ó, pardon. Én, én, nem akartam… – hebegtem. De addigra már be is kapta az ujjamat. Igazolódott a rossz megérzésem a porszívóval kapcsolatban.

– Engedj el, kérlek, jó kislány…

– Nem vagyok se a macskád, se a ribancod, oké? – háborodott fel a szopórobot.

– Bocsánat. De engedj el kérlek, ma még leckét kell írnom.

– Kisiskolás kis fasz! Hát azért ilyen vékony a farkad! Mert még nemrég pólyába csináltál!

Ma már másodszor kellett kimagyarázni a nemem.

– Rendben, maradok, dumáljunk valamiről – adtam fel.

– Mi újság a nagyvilágban? Nekem egyik nap olyan, mint a másik, egyik bré olyan, mint a másik.

– Semmi különös – Nem is tudom miért, de megsajnáltam. – Árvíz, balesetek, korrupt politikusok, óriási szakadék gazdagok és szegények között.

– Pont, mint az én időmben. Nem maradtam le semmiről.

– Hogy érted, hogy a te idődben? Fiatalnak tűnsz.

– Én már a Titanicon is ott voltam. Az első osztályon – Ha teste lett volna, itt kihúzta volna magát.

– Egy csávó azt mondta, ő talált fel téged. Rajtad gazdagodott meg. Aston Martinnal furikázik, és közben vígan veri a vernivalóját. Ha összerecskázta az egyik kocsit, nem mosatja le, vesz egy újat.

– Nekem meg azt mondta, világsztárt csinál belőlem.

– Akkor nem hazudott. Nagyot.

– Kamus gennyláda vagy te is, mint a többi! – rivallt rám. „Nyála” vadul fröcsögött. Próbáltam kicsusszanni belőle, de hiába. Még szorosabban fogott. Mintha egy tengeri hal szájába dugtam volna az ujjam. Már arra gondoltam, az öngyújtómmal alá pörkölök. Vagy a bicskámat mártom bele. De nem bánnék így egy viktoriánus úri nővel, akkor sem, ha úgy beszél, mint egy kocsis. Próbáltam tehát puhítani.

– Drága hölgyem, mesélne egy kicsit a Titanicról?

– Mit meséljek? Farkakat nyomtak a számba ott is. Más nyelven beszéltek. De minden ugyanaz volt. Nem értem mi ez a nagy cirkusz körülötte.

– Hogy elsüllyedt. Nem elég?

– Lehet. Nekem mindegy volt, hogy emberek, vagy halak dugják belém a nemi szervüket.

– És hogy menekültél meg mégis?

– Menekült a fene. Erőszakkal hozott fel két fiatal búvár. Ott helyben ki is próbáltak.

– Ott minden szétrohadt, majdnem két emberöltő telt el azóta – csodálkoztam – te hogyhogy épségben maradtál?

– Amit használnak, az edzésben marad, nem mondta még a tesitanár?

– Miért nem hoztak fel előbb?

– Hogy a tenger mélyén suttyomban belém élvezhessenek. Közben fogyott levegőjük, eufórikus állapotba kerültek.

– Értem. De mégis, valami hihetetlen.

Sokáig nem álmélkodhattam, egy pasas várt a sorára. Hogy beférjen, engedni kell a szorításon, és megléphetek – reménykedtem.

– Szabad! – mondtam.

– De akkor álljon arrébb! – így az öltönyös tisztviselő.

Nadrágja dudorodott azon a bizonyos ponton.

– Nem megy – nyögtem, már igen fájt az ujjam.

– Ennyire jó?

Erre mit feleljek? Ha jó, tovább vár, ha azt mondom rémes, nem tart rá igényt.

– Már nagyon kanos vagyok, és vár a feleségem, tíz perc múlva hat, kihűl a vacsora.

– Uram, értse meg, beragadtam, segítsen. Hívja a tűzoltókat, mentőket, bárkit! – pityeredtem el.

– És mondjam azt, hogy egy szopóautomatába szorult az ujja, kislány?

– Nem vagyok kislány! Mondjon amit akar, csak szabadítsanak ki innen.

– A kocsimban van egy vadászkés? Vágjam le? Marad kilenc. Fiatal még, vissza is nőhet.

– Haha, marha vicces.

Elfordult.

– Hé, ne hagyjon itt!

– Nem is megyek, míg meg nem volt. Azzal visszafordult. Tömzsi, vastag farka disznóorrként meredezett. Bepréselte, nem zavarta, hogy ott az ujjam. Vajon ez is nemi erőszaknak minősül? – töprengtem.

Fél perc múlva az anyját hívva élvezett el.

– Mi a fene? – kapott ágyékához.

– Engedj el, ringyó!

Ismét a már jól ismert géphang csendült fel. Most boldog volt, dúdolt.

– Két szerelmes pár! – gúnyolódott.

Ránk sötétedett. Már csak pár narkós buzi tántorgott a környéken. Egyikük hátulról elkapta újdonsült ismerősöm hízott farát. Majd egy másik is. Kétségbeesett malacszemeivel értetlenül pislogott.

– Most megtudod, milyen! – fröcsögte a gépezet.

Egy két méteres fazon közeledett. Tudtam, hogy ezt nem úszom meg. Hacsak nem… Szabad kezemmel előkaptam a bicskát, és az automata pirosan világító lámpájába vágtam. Másik „szeme” rám nevetett.

– Bocsáss meg, pajtás – mondtam a fószernek – Ez kicsit fájni fog, de ha nem is marad egy se, hátha kinő.

Teljes erőből belevágtam a kést a gépkurva szájába. A tisztviselő farka persze leszakadt, de valamit valamiért. Az ujjam épphogy csak megkarcolódott.

A masina füstölt, majd elhallgatott.

– Ennek annyi. Legalább a pénzem ne vesszen kárba – ment a pasas a szerkezet háta mögé – Hol a picsába’ tartja ez a lóvét?

– Passz – feleltem. – De inkább húzzunk innen.

Ám ő nem hagyta, tovább tökölt. Addig rugdosta az automatát, míg ketté nem szakadt, több évtizedes, erjedt ondóval fröcskölve le minket. Sós tengerszaga volt. Régi pénz és döglött halak miriádjai szabadultak Budapest utcáira.

– Titanic 2, 2018-06-14-től live moziműsorunkban! – hallottuk a bemondó hangját.

A pasas kigombolta sliccét, és elővette a farkát. Az igazit.

– Ez kurva meleg volt – vetette le maszkját Leonardi di Caprio.

– Ez meg rohadt rohadt büdös – mászott elő Kate Winslet az automatából.

Én csak álltam ott, és szoptam az ujjam.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: