Hogyan neveljünk gyereket olasz módra?
Bébisintéri tapasztalataim szomorú csokra.
1. Első, és legfontosabb; ne hagyjuk, hogy a gyermek kialudja magát
Ugyanis a Nagy Közös Családi Reggeli, az szent, és fontos. Ezért tehát hétkor verjük fel gyermekünket, természetesen iskolaidőn kívül is. Ha álmosságtól bedagadt szemmel bőg az asztalnál, kedvesen és aranyosan kínálgassuk a reggelivel, és kábé szarjuk le, ha a végén már hisztizve üvöltve csapkod. Ekkor is csak kínálgassuk, és ne szóljunk rá a viselkedése miatt, csak simán szarjuk le, akkor is, ha már taknyosan fuldokolva a szőnyegen vizeli össze magát.
Alapelv: a gyermeket passzív agresszivitással neveljük.
2. Reggelire édes dolgokat adjunk enni
Olyanokat, mint bizonyos desszert tejszeletek, vagy meleg tej, színes tortadarával, esetleg nutellás kenyér. Hagyjuk, hogy a gyermek összekenje magát, az asztalt, a kutyát, és a szőnyeget.
Alapelv: a gyermeket hagyni kell kibontakozni.
3. Tízóraira (a suliba is), édes italokat, csokoládét, chipset adjunk gyermekünkkel
Ezt ugyanis szereti is, meg is eszi, meg ezt a legegyszerűbb becsomagolni
Alapelv: szénhidrátból sosem elég.
4. Az ebéd legyen egészséges, de legalább olyan legyen, amit utál is a gyermek
Bresaola olívaolajjal és parmezánnal, rucola, 100%-os ananászlé. Mindebből lehetőleg éppen annyi, hogy a gyermek azért ne haljon éhen, de csak kínjában egye meg, mivel túl erősek neki az ízek. Amennyiben ismét a taknyos-pisis hisztizés van, csak kedvesen mosolyogva kínálgassuk tovább, és ne tegyük szóvá, hogy azért esetleg mégsem kellene fejhangon sikoltozva tiltakozni.
Alapelv: ld. az egyes pontot.
5. Ebéd után hagyjuk, hogy a gyermek szabadon rájárhasson az édességre
Külön e célból tartsunk fent egy fiókot, ami keksszel, csokoládéval, nutellával, és mindenféle édességipari rémálommal van töltve. Kapcsoljuk be a gyermeknek a tévét, lehetőleg egy hisztériásan, hangosan hadaró, bugyuta, epilepsziás roham kiváltására is kitűnően alkalmas, borzalmas rajzfilmcsatornára, és hagyjuk, hogy miközben a gyermek órák hosszat nézi azt a szart, közben telezabálja magát cukorral, hiszen napközben még úgysem kapott eleget.
Alapelv: ha a gyermek kap tévét és édességet, akkor nyugton van, és addig sem kell vele foglalkozni.
6. A vacsora minél később legyen, amikor a gyermek már teljesen kiakadt a fáradtságtól
Este tíz van. Végre elkészült a meleg vacsora, amely valami kifőtt tészta, és szósz rá. A gyermek hullafáradt, majd összeesik, de még vibrál a napközben feltankolt cukortól, és zsezseg az agya a hülye rajzfilmektől. Eszünkbe ne jusson kora este megvacsoráztatni, meleg fürdőben lecsillapodni hagyni, és ágyba küldeni. Dehogy. A Nagy Közös Családi Vacsora szent és sérthetetlen, mert ekkor jön meg Apa, akit rendszerint egész héten nem lát a gyermek, mert Apa fontos pozícióban karriert épít, és a gyermek nevelését az asszonyra hagyja, mert annak az a dolga. A vacsoránál sikoltozva síró, bedagadt fejjel fuldokló gyermeket majd Apa szelíden lebassza, miszerint nem így illik viselkedni, és tessék enni. Amint a gyermek megvacsorázott, illedelmesen megváratjuk vele azt a jó másfél órát, amíg a család többi tagja is végez – ők ugyanis csak ilyenkor érnek rá egymással beszélni. A másfél óra elteltével a napi mozgástól leizzadt, büdös, koszos gyereket elküldjük pizsamát venni, fogat mosni, és amint ezt az algoritmust így estére teljesen kidögölve sikeresen végre is hajtja úgy egy fél órán belül, küldjük ágyba.
Alapelv: a gyermeknek elég hetente egy fürdés, a többi napokon elég, ha reggel arcot mos.
Másnap pedig mindent ugyanígy elölről.
A jutalmunk és a végeredmény egy elkényeztetett, ugyanakkor totál semmibevett, idegbeteg, nyűgös kölök lesz, akit az egymást gyakran váltogató bébiszitterek a legszívesebben a falhoz csapkodnának, holott nekik is világos, hogy a kedves szülőket kéne elsősorban láncfűrésszel, kéjesen hörögve kiirtani a francba.


