Börpi allergia

Rühellem a börpit, mondtam már? Aki még nem hallott róla, az nem járt mostanában „kabriós” edzésen (kösz, Bernard!). Ez egy igazi geci gyakorlat, mai formájában a négyütemű fekvőtámasz továbbfejlesztett változata: leguggolsz, hátraugrasz fekvőtámaszba, karhajlítás, aztán kinyomod magad (azaz tényleg csinálsz egy fekvőtámaszt), vissza guggolásba és dinamikusan felugrasz tapsolva a fejed fölött. Na, ebből a 6 ütemből pár börpi után nekem kb. 4 nem megy. Különösen a „dinamikusan felugorva tapsolás”-on röhögnék, ha lenne hozzá erőm: ez élőben kb. úgy néz ki, hogy megpróbálok valahogy feltápászkodni, és erőtlenül kalimpálok a kezeimmel, mintha fáradt legyeket hessegetnék lemondóan.

Royal H. Burpee – áldassék a neve – találta ki ezt az ordas nagy faszságot, illetve eredetileg a négyütemű fekvőtámaszt. Fiziológus volt (a diszlexiámmal elsőre filozófusnak olvastam, el is átkoztam magamban az összeset), és miközben a Columbián Phd-zott, keresett valami erősítő, karbantartó gyakorlatot a hétköznapi emberek számára (vagy inkább a kívülbugyis szuperhősöknek, bakker), aztán 1939-ben össze is pakolta a hírhedt négyüteműt.

Majdnem 80 éve kínozzák az embereket ezzel a szarsággal!

Tegyük hozzá, Burpee egyáltalán nem gondolkodott magas ismétlésszámokban. Ez az amcsi hadsereget persze nem érdekelte, annyira megtetszett nekik a gyakorlat, hogy 1942-re már be is építették a sorozáson alkalmazott tesztbe. Kicsit variáltak még rajta, de 1946-tól már egy teljes percet kellett végigbörpizni: ha 41-nél többet teljesítettél, akkor fitt vagy mint egy tonhal, ha 27 alatt, akkor valahol a felmosórongy és a zabkása között lehetsz. Nálunk is volt ilyen teszt edzésen, de annyira kikészültem, hogy nem tudtam megjegyezni a számot.

 

A börpik után határozottan azt szoktam érezni, hogy hamarosan meghalok. Nagyon hamarosan. (Erről már írtam.) És lehet, hogy nemcsak azért, mert puhány vagyok, mint egy sörbe fulladt spanyolcsiga, hanem egyszerűen, mert allergiás vagyok rá! Ez a zseniális gondolat nem magamtól jutott eszembe, Blue osztott meg róla egy cikket, a jelenség ugyanis létezik, igaz, kajával kombinálva. (Én, vámpírpanda múltamat tekintve, amúgy is veszélyeztetett vagyok.)

A tornagyakorlatok indukálta anafilaxiás sokkot 1979-ben írták le először, de máig nem tudják pontosan, hogyan működik. Elméletek persze vannak, de meggyőző bizonyíték nuku. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az emberek egy részénél bizonyos kaják és gyakorlatok kombinációja nagyon erős allergiás reakciót vált ki: a szemüket elönti a könny, egyre nehezebben kapnak levegőt, pár perc múlva már fuldokolnak, az egész fejük bedagad.

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mondjuk tömöd magadba a pizzát a futópadon és hirtelen lefordulsz, hanem ha edzés előtt bizonyos kajákat eszel, az erős terhelés kihozza az allergiát olyan ételektől is, amikről addig fingod sem volt, hogy érzékeny vagy rájuk, mert normál esetben nem vagy az. Ha ugyanis nincs edzés, nincs reakció sem: tolhatod a mogyorót, paradicsomot, epret vagy bármit, amit szoktál.

Mindenféle gyakorlatokkal tesztelték, pl. a futás, a biciklizés, de a tánc is előidézheti. Érdekes módon az úszásnál még nem tapasztalták, pedig az is lehet megerőltető. Nemcsak a kaja-edzés kombó válthatja ki, hanem bizonyos gyógyszerek és a testedzés kombinációja is (a cikk konkrétan az aszpirint említette).

A leglényegesebbet persze megint kihagyták: mégis hány órával az edzés előtt ne együk a problémás kajákat. Mondjuk nekem mindegy, mert ha nem telik el 3 óra az ebéd és a börpik között, akkor úgyis kidobom a taccsot, allergiás reakcióra már nem lesz idő, de vannak, akik egy kisebb lovat megesznek az ugribugrizáshoz és az mind bent is marad.

Na mindegy, majd bedobom az edzőnek az ötletet, mikor halálomon leszek, kíváncsi vagyok, mit szól. Gondolom azt, hogy kapjam össze magam, és csináljak még 20-at, ahelyett, hogy rinyálnék.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!